Hírek

2017.08.30. 18:40

Fényes nappal lőtték hátba Tomi kutyát Szombathelyen

SZOMBATHELY Hátba lőttek egy kutyát fényes nappal. Túlélte, de a golyó valószínűleg örökre az állat testében marad. Gazdája rendőrségi feljelentést tesz az ügyben.

Budai Dávid

Egy Németországban élő fiatal pár hazalátogatott Szombathely eddig nyugodtnak hitt településrészére, Bogátra. Ahogyan mindig, velük jött kutyájuk, Tomi is, az állatot azonban kedden valaki légpuskával meglőtte. A kutyus életben maradt, de komoly műtétet kellett rajta végrehajtani. Miközben elkísértük Tomit az állatorvoshoz, gazdája, dr. Nagy Ferenc mesélte el, mi történt. – Bogáton, a nagymamánál egy olyan társasházban élünk a Vízmellék utcában, ahol három ház van egy telken. Reggelente úgy fél nyolc körül Tomi ki szokott menni a kertbe a szomszéd kutyushoz. A kerten belül megy egy kört, majd a lábtörlőre fekszik napozni. Kedden reggel nyolc óra körül azonban elkezdett sírni.

Amikor kimentünk hozzá, láttuk, hogy vérzik a háta, és amikor közelebbről megnéztük, az is látszott, hogy igencsak mély a seb. Ekkor még nem tudtuk, hogy mi történt, azt feltételeztük, hogy szúrt seb, esetleg lövés érte a kutyát. 11 órakor kiderült, hogy az utóbbi, az állatorvos által készített röntgenfelvételen jól látszott a golyó, amely két csigolya közé fúródott és hét centiméter mély sérülést okozott.

Dr. Nagy Ferenc és kutyája, Tomi. Az állatorvos, dr. Kóta András szerint a golyó szerencsére nem ért létfontosságú szervet
Fotók: Szendi Péter

Nem mintha bármilyen mentség lenne arra, ha valaki kutyára lő, de a gazdája elmondásából kiderült, Tomi biztosan nem érdemelte meg ezt. - Négy hónapos kora óta velünk él, egy menhelyről hoztuk el, három kutyaiskolát is kijárt, éppen ezért nagyon jól nevelt - mesélte Ferenc. Minderről mi is meggyőződhettünk, hiszen gazdája kérésére Tomi valóban azonnal leült, vagy éppen lefeküdt, a vezényszótól függően, de a kis fekete keverék kutyán amúgy is látszik, hogy nagyon szelíd, barátságos fajta, és mint kiderült, a bogáti szomszédok is jámbor, okos kutyának ismerik. Miután Németországban lakásban él gazdáival, finoman szólva sem az a csavargós típus, ezért amikor Magyarországon van, a kertből sem megy ki soha. Ettől függetlenül persze elképzelhető, hogy kedden reggel valaki nyitva hagyta a kertkaput és a kutya kisétált rajta. Azonban mivel szemtanúk nincsenek, biztosat nem lehet állítani. Mindenesetre ha a kutya nem ment ki, akkor az azt jelenti, hogy valaki a közterületről belőtt egy magánterületre. Nem mintha megengedhető lenne, hogy valaki a kertjéből vagy az utcáról lövöldözzön bármire, ami él.

- Tudom, sokan úgy gondolják, hogy ez csak egy kutya, de az áldozat akár lehetett volna egy ember is, a környéken ráadásul nagyon sok a gyerek - hangsúlyozta Tomi gazdája. Miután kisebb teljesítményű légfegyvert bárki tarthat otthon engedély nélkül, és azt magánterületen hobbi célra szabadon használhatja is, elképzelhető, hogy baleset történt, csakhogy dr. Nagy Ferenc szerint a sérülést nem egy eltévedt golyó okozta, hanem egy közelről véghez vitt, aljas, célzott támadás, legalábbis a seb mélysége erre enged következtetni.

A röntgenfelvételen jól látszik a csigolyák közé fúródott golyó. Nagy szerencséje volt a kutyának

Dr. Kóta András állatorvos elmondta: Tominak óriási szerencséje volt, hiszen a lövedék sem gerincet, sem szervet nem talált el, csak a bőrt és az izmokat roncsolta. Egy kétórás műtéttel ugyan megpróbálták eltávolítani a golyót, de mivel olyan mélyen van az izomzatban a csigolyák között, hogy ez igen kockázatos lett volna, inkább úgy döntöttek, benne hagyják a lövedéket. Most az állat fájdalomcsillapítót és antibiotikumokat kap, és csak remélni lehet a legjobbakat, hogy később sem fog gondot okozni a bennhagyott golyó. Persze a kutya járhatott volna sokkal rosszabbul is: ha létfontosságú szervet ér a találat, az akár az életébe is kerülhetett volna. Sajnos Tomi esete nem egyedi, minden évben több olyan állattal találkoznak a rendelőben, amelynél egy röntgenvizsgálat után derül ki, hogy a kutyát vagy a macskát meglőtték. Múlt héten egy cica hasonló eset miatt el is pusztult - mondta az orvos.

Dr. Nagy Ferenc rendőrségi feljelentést tesz az ügyben, bár nincs sok remény arra, hogy megtalálják az elkövetőt, de ki tudja, lehet, hogy volt szemtanúja az esetnek, és különben sem szabad szó nélkül hagyni, hogy valaki Szombathelyen fényes nappal légpuskával lövöldözik - vélekedett. Gazdái szerint a kutyát közvetlen közelről lőtték hátba, ami kimeríti az állatkínzás fogalmát, az elkövető tettéért akár két évet is kaphat. Igaz, az ilyen súlyos büntetés állatkínzás miatt nagyon ritka nálunk, de nem példa nélküli. A Pápai Járásbíróság idén májusban ítélte két év letöltendő börtönbüntetésre azt a 22 éves férfit, aki részegen elvágta a kutyája nyakát, mert idegesítette a láncra vert állat vonyítása. Az állat életét sikerült megmenteni, ahogyan Tomi is túlélte a támadást, az azonban kérdés, hogy a jövőben is olyan önfeledt kutya tud-e lenni, mint amilyen kedd reggelig volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!