Fogvatartottak képezték ki a gazdátlan, menhelyi kutyákat

– Saci, ide hozzám! – kiáltja a férfi a szombathelyi börtön sportpályáján, a keverék terrier pedig nekiiramodik, rohan, mintha tudná, érezné, hogy fontos nap a mai. A produkciót többen figyelemmel kísérik: Tóth Tamás bv. ezredes, börtönparancsnok mellett a Fekete István Állatvédő Egyesület önkéntesei és Biczó Péter, a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének teljesítménybírója is kíváncsian szemléli a vizsgát. Csollányné Horváth Krisztina, az állatvédő egyesület elnöke megjegyzi: a „kiképzőjének" most oly szelíden engedelmeskedő Sacit korábban a kutyaházból sem tudták kicsalogatni. Tóth Tamás pedig arról mesél, hogy a fogvatartottakra is nagyon jó hatással voltak a négylábúak. Ez a néhány mondat is ékes bizonyítéka annak, hogy a terápiás program bevált a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben, ahova az egyesület tagjai május közepe óta hetente kétszer hozták a gazdátlan kutyákat, akiket aztán a nevelők és a pszichológusok által kiválasztott fogvatartottak képeztek ki az alapvető dolgokra: Százötven jelentkezőből végül hat fogvatartott várta a heti két foglalkozást, amelynek során a pórázhoz szoktatást, a pórázon vezetést, az ültetést, fektetést, követést és a behívást gyakorolták.

Tóth Tamás börtönparancsnok (guggol) Rozsdival, a vizslával és Póhr Péterrel, aki holnap „szabadul", és örökbe fogadja Rozsdit. Fotó: Szendi Péter

– Lelkiekben már felkészültem arra, hogy ma találkozom utoljára Polkával – mondja nem kis szomorúsággal a hangjában az egyik kiképző, Sinku Miklós.

– Falun éltem, mindig volt kutyám, ezért is jelentkeztem örömmel a programba. Értelmes időtöltés volt – teszi hozzá, majd felsóhajt: sajnos én még nem tudom örökbe fogadni Polkát...

Társa, Póhr Péter kevésbé szomorú: büntetésének utolsó napjait tölti a szombathelyi börtönben, holnap „szabadul", és egy négylábú barát segíti majd az újrakezdését: Rozsdi, a fajtiszta magyar vizsla. Amikor Péter eltávozáson volt, az egyesület önkéntesei elvitték hozzá Rozsdit, és meggyőződtek róla, hogy jó helye lesz.

– Érdekesek voltak a foglalkozások. Jó volt megtapasztalni, hogy a kutya szót fogad, és magamon is észrevettem a változást. Sokkal türelmesebb lettem – mondja Péter, mi pedig csodáljuk, hogy a bástyafalon belül töltött utolsó órákban hogy tud ilyen nyugodt lenni. Igen, talán Rozsdi is segít...

Közben zajlik a házi vizsga, és úgy tűnik, ember és kutya összhangját a nyári zápor sem tudja megzavarni. A kiképzők türelmesek, a négylábúak engedelmesek, a jól teljesített feladatért jutalomfalat jár. Az értékelés után a fogvatartottak emléklapot kapnak és egy közös kutyás fotót, hogy „odabenn" is emlékezhessenek kedvenceikre. A kiképzett kutyák közül egy Péteré lesz, egyet az intézet egyik munkatársa fogad örökbe, a többi gazdára vár...