Hírek

2009.08.05. 02:26

Gersekaráti nyár: makettépítés és honismeret

Gersekarát - Makettépítés, természetjárás, honismeret, strandolás és rengeteg kirándulás várta az aktív vakációra vágyó fiatalokat a hegyháti településen. A programsorozat idén is sikert aratott.

Vas Népe

A nyáron szabadidő hasznos eltöltésére kínált alternatívát több tábor, amely a helyi és a kistérségben élő fiatalokat várta. A programok megvalósításáért helyi civil szervezetek és közösségek fogtak össze. A szűkös saját forrás kiegészítéséhez sikerrel pályáztak a Nemzeti Kulturális Alaphoz és a Nyugat-dunántúli Regionális Ifjúsági Tanácshoz. A Gersekarátért Baráti Kör által elnyert 250 ezer forint támogatásnak köszönhetően három, az Üstökös Gyermek- és Ifjúsági Egyesület szervezésében pedig egy negyedik tábort is megrendeztek.

Az idei évben is a helyi művelődési ház adott otthont két makettépítő tábornak, melyek már negyedik éve várták a makettépítés iránt érdeklődő fiatalokat. Egyre többen látnak fantáziát az e fajta tevékenységben, fiúk, lányok vegyesen öt-öt tartalmas napot töltöttek el együtt. A táborokban a szakmai foglalkozások mellett vetélkedő, filmvetítés, kirándulás színesítette a programot.

A táborozók ellátogattak az apátistvánfalvai határőr emlékhelyre, majd útban hazafelé, Nemesmedvesen megtekintették a felszabadulási emlékművet, egy szovjet T-34-es harckocsit is. A tábor zárásaként előkészítették a III. Minimánia Gyermek és Ifjúsági Makettverseny helyszínét, melynek idén is a művelődési ház adott otthont.

A baráti kör és a vasvári zeneiskola szervezésében egyhetes zenei tábor is zajlott a községben. A kistérségből érkezett fiatalok a mindennapi próbák mellett a helyi zeneiskolásokkal is szerveztek közös programokat: métáztak, sportoltak, strandoltak. A tábor végén a hagyományos nyári koncertjüket a művelődési házban tartották.

A baráti kör a Kistérségi Alapszolgáltatási Központ Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatával együttműködve szervezte meg a következő tábort. A honismereti táborban a résztvevő gyerekek megismerkedhettek szűkebb hazájuk, környezetük múltjával és jelenével is. A túrák során a gersekaráti és telekesi fiatalok csodálkozással tekintettek a sokszor naponta látott, mégis kevéssé ismert helyi értékekre, egy-egy érdekes ablakfaragásra, vagy épp műemlék jellegű épületre. A tábor részeként a nemrégiben kialakított helytörténeti gyűjtemény anyagainak előkészítésében is részt vettek a gyerekek. Közösen készítettek társasjátékot, népi játékokkal ismerkedtek, de mindeközben természetesen jutott idő a közös strandolásra is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!