Hírek

2012.12.01. 17:30

Gyertyagyújtás a szombathelyi Fő téren

Szombathely - Szombat este mintegy 1500-an várták az ünnepi gyertyagyújtást a város Fő terén. Ünnepi közöntőt Marton Zsolt alpolgármester mondott.

Kozma Gábor

A Városháza versmondói kis műsorral kedveskedtek a szépszámú jelenlévőnek, közben lehetett ajándékokat vásrolni, vagy éppen egy-egy pohár forralt bort inni.

Fotó: Benkő Sándor

Pontban este 5 órakor vette kezdetét a hagyományos adventi porgram, amelynek keretében - dr. Puskás Tivadar polgármester távollétében - Marton Zsolt alpolgármester mondott köszöntőt. A város nagy szülöttjére, Szent Mártonra utalva jelentette ki: segíteni a nélkülözőn nem lehajlás, hanem felemelkedés.

- Fő terünkön most a szeretet ünnep jött el, az advent csendességé, méltóságé. Immáron közösségivé lett ez a tér- mondta.

Ezt követően ökumenikus szertartás vette kezdetét: a római katolikus, az evangélikus és a református egyház képviselői méltatták advent jelentőségét. Elhangzott: az éjszak a hajnaltól abban különbözik, hogy az ismeretlen személy arcába nézve testvérünkre ismerünk. Ha ez nem így van, akkor még nem léptük át a sötétség borodalmát.

A Fő téri szertartás végén a város alpolgármesterei, így Marton Zsolt, Lazáry Viktor és Molnár Miklós Ávár Tibor gyertyaöntő első óriás-gyartyájához léptek, majd Marton Zsolt meggyújtotta a méretes kanócot.

Fecsattant a taps, s ezzel kezedetét vette a karácsonyvárás a vasi megyeszékhelyen is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!