Hírek

2014.10.16. 18:50

Gyilkos szamarak: a DNS bizonyíték lehet

Körmend – Az orvosszakértők szerint kétséget kizáróan nem bizonyítható, hogy a vádlott szamarai okozták a magyarszecsődi tanyán tavaly elhunyt férfi sérüléseit.

Simon Erzsébet

Tanúk és szakértők meghallgatásával folytatta a Körmendi Járásbíróság a halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolt M. J. büntetőperét. A magyarszecsődi külterületi tanyán tavaly májusban történt a tragédia: az ügyészség szerint a férfi szamarai halálra marták a szomszéd ingatlan motorral közlekedő tulajdonosát. A település akkori aljegyzője tanúként elmondta: az önkormányzathoz nem érkezett hivatalosan panasz, hogy az állattartó kutyái vagy szamarai bárkit zavarnának. A haláleset utáni helyszíni szemlén közreműködő rendőr tanúk egyike félt a szamaraktól, szerinte agresszíven viselkedtek, a másik nem így látta.

Patanyomokat, vonszolásnyomokat láttak a helyszínen, azokat rögzítették, a kapun, amin kimehettek a földútra a szamarak, nyomrögzítés nem történt. Először közigazgatási eljárás keretében vizsgálódtak, ezt kapták parancsba, bár az egyik rendőr szerint a „beszélő helyszín” miatt  akár bűnügyi eljárás is indulhatott volna már akkor. Egy másik rendőr tanú azonosította a dr. Zsámboki Györgyi bíró által bűnjelként bemutatott kötelet, amivel a vádlott a kaput bezárta. M. J. is azt mondta, ez az a kötél, jóllehet a korábbi tárgyaláson a mezőgazdasági szakértő kijelentette: ő nem ezt a kötelet vizsgálta.

A helyszínelő dr. Kiss Tibor szombathelyi igazságügyi orvosszakértőn kívül két budapesti, az elhunyt H. S. boncolását végző orvos, dr. Felszeghy Endre és dr. Hubay Márta egyesített szakvéleményét is meghallgatta a bíróság. A szakértők szerint – a külsérelmi nyomokat, a belső szervek vizsgálatát és a kórszövettani eredményeket összevetve – a halál nagy valószínűséggel a többszörös csonttörések miatt kialakult heveny idegrázkódtatás (sokkhatás) miatt következett be. A bíróság kérdéseire adott szakértői válaszok konklúziója: kétséget kizáróan nem bizonyítható, hogy H. S. tavaly május 13-án elszenvedett megszámlálhatatlan sérüléseit M. J. szamarai okozták. Ezt legföljebb az állatoktól és a sérülések területéről vett minták DNS-vizsgálata után lehetne kimondani. A bíróság bizonyításkiegészítés végett elnapolta a tárgyalást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!