Hírek

2006.12.09. 03:29

Halállal végződő szexuális játék

Szombathely - Emberölés miatt töltött börtönben hosszú éveket az a férfi, aki feltételes szabadlábra bocsátása idején ismét ölt: a nőismerősével folytatott szexuális játék végződött halállal.

Simon Erzsébet

Különös visszaesőként elkövetett emberölés bűntette és aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés vádjával állították bíróság elé a negyvenhat éves, pápai illetőségű P. Mihályt. A férfi szexuális játszadozás közben megfojtotta partnerét, egy negyvenéves, pár héttel korábban megismert szombathelyi nőt, és súlyos sérüléseket okozva bántalmazta férfi albérlőtársát, aki, gyanítva a tettet, a rendőrséggel fenyegetőzött. Szombathelyen, a Vörösmarty utca egyik házának első emeleti lakásában - amelyet P. M. közösen bérelt földijével, a szintén pápai K. P.-vel - történt a tragédia tavaly szeptember derekán. Azon az őszi estén az albérlőtárs nem tartózkodott otthon, P. M. mégsem maradt egyedül: felment hozzá H. R.-né, az a nő, akivel a Metro áruház környékén ismerkedett meg korábban. A pár bevonult a szobába, s szexuális játszadozásba kezdett. A vádirat szerint a férfi minden előzmény nélkül megfojtotta az asszonyt. Aztán a meztelen nőt az ágyon paplannal betakarta, ő maga meg a fotelben töltötte az éjszakát. Az alkalmi munkákból élő férfi másnap reggeltől délutánig a városban biciklizett céltalanul. Három óra körül hazament, s találkozott az albérlőtársával. K. P. tudott arról, hogy P. M.-et előző este meglátogatta H. R.-né, viszont feltűnt neki, hogy nem látja a nőt, holott a cuccai a lakásban vannak. Este szóvá is tette ezt, amire P. M. azzal nyugtatta, hogy a nő altatót vett be, ivott is, s ezért mélyen alszik. Az albérlőtárs később megjegyezte: ha éjfélig sem kerül elő, szól a rendőrségnek. P. M. egy idő után arra kérte a másik férfit, hogy együtt nézzék meg a szobában az asszonyt. Belépve a sötét helyiségbe, P. M. nekiesett K. P.-nek: ütötte, rugdalta, az utóbbi elesett, de valahogy mégis sikerült kimenekülnie a konyhába. A dulakodás ott is folytatódott, a megtámadott egy húsklopfolóval és egy késsel próbált védekezni, nem sok sikerrel. K. P. segítségért kiabált, a bántalmazásnak az időközben bejelentésre kiérkező rendőrök vetettek véget, akik megtalálták a holttestet is. A Vas Megyei Bíróság dr. Rácz József vezette tanácsa többször tárgyalta P. M. ügyét. Az emberöléssel vádolt férfi ugyan beismerte a tettét, azt sem tagadta, hogy bántalmazta az albérlőtársát, a bűnösségét viszont gyakorlatilag tagadta. Számos alkalommal is ellentmondó nyilatkozatot tett arról, mi is történt pontosan azon az estén a szobában. A nyomozás során azt vallotta, tudta, hogy a nő úgymond prostituált, később ennek ellenkezőjét állította; a találkozásaik számát illetően is bizonytalan volt, az ágyban történt eseményeket is különbözőképpen írta le valamennyi meghallgatásakor. A vádlott szavahihetőségét ezért erősen megkérdőjelezte a bíróság, tényként azokat a cselekedeteit vette figyelembe, amelyeket a szakértők is alátámasztottak. Eszerint P. M. és H. R.-né szexuális játszadozásakor a férfi az ágyon fekvő nő fölé térdelt, egyik kezével annak nyakát szorongatta, miközben a másikkal önkielégítést végzett. Az asszonyon talált nyomok arra utalnak, hogy a fogásokon változtathatott a férfi. Arról, hogy a nő száját is betapasztotta, csak akkor tett említést, amikor a szakértők az emiatt keletkezett sérülésről is beszéltek. A holttest boncolásakor kiderült: P. M. olyan erővel fojtogatta a partnerét, hogy annak nyelvcsontja, pajzsporca eltört. A pszichológus szakértő véleménye szerint P. M. átlagos intellektusú, identitása bizonytalan, szokatlan szexuális attitűdök, viselkedési, súlyos agressziókezelési zavarok jellemzik. A férfi nem először került összeütközésbe a törvénnyel: 1991-ben ittas vezetésen érték, egy évvel később lopott, tíz esztendeje halálos közúti balesetet okozott, 2000-ben pedig emberölésért ítélte nyolc év börtönre a Veszprém Megyei Bíróság. E büntetéséből tavaly júniusban feltételesen szabadult. Ennek hatálya alatt követte el szörnyű tettét, s visszaeső a testi sértés vonatkozásában is. Ezért főbüntetésül 15 év fegyházat szabott ki rá a bíróság. Az ügyész tudomásul vette, a vádlott és a védője fellebbezett, ezért az ítélet nem jogerős.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!