Hírek

2013.05.21. 15:44

Három kis kosaras kórházba is került

Összesen kilencen betegedtek meg, hárman kórházba is kerültek a Körmendi Törpördögök U14-es kosárlabdacsapatából a serdülő-bajnokság múlt heti - pénteken fel is függesztett - országos döntőjében.

Horváth Erika

Mint már megírtuk, vírusfertőzés söpört végig azon a négy kosárcsapaton, amely egy szálláshelyen lakott a Budapesten, a Vasas Pasaréti csarnokában rendezett - négynaposra tervezett - országos döntő alatt. A hányással, hasmenéssel járó tömeges megbetegedés miatt a szervezők a második játéknapon, pénteken este fel is függesztették a tornát. 

A körmendiek abban a szerencsés helyzetben voltak, hogy a nagy bajban azonnal orvosi segítséget kaptak, hiszen szülőként ott volt velük dr. Vásárhelyi László  háziorvos is. 

- A körmendi csapat 12 játékosából heten, illetve a két felnőtt betegedett meg. Uralhatatlan hányással, illetve hasmenéssel járt a fertőzés. Sajnos a verseny rendezői kicsit későn reagáltak, és egyre csak romlott a helyzet - idézte fel a történteket Vásárhelyi László, aki vénás úton hányáscsillapítóval igyekezett enyhíteni a vasiak panaszait.

Egy fiút kiszáradás veszélyével így is még Budapesten kórházba kellett szállítani. A hazaérkezésük után pedig egy másikat mentővel a szombathelyi kórházba küldtek. Egy harmadik játékos szombaton este az ügyeletről került kórházba. A gyerekek legyengültek, sokat veszítettek a testsúlyukból, de már jobban vannak. 

Mint Bolyó Judittól, a rendező Vasas Kosárlabda Akadémia ügyvezetőjétől megtudtuk, még várják az ÁNTSZ jelentését, amint megtudják, mi okozta a fertőzést, közleményt adnak ki. 

A Törpördögök edzője, Érsek István  elmondta, kérvényezik, hogy a várhatóan két hét múlva folytatódó tornán hadd játsszák újra az utolsó, Sopron elleni csoportmeccsüket  minthogy az már irreális körülmények között zajlott. Kérdés, milyen erő- és felkészültségi állapotban tud majd pályára lépni az eredetileg éremeséllyel rajtoló körmendi együttes.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!