Heckenast Gusztáv, a pesti nyomdász Szombathelyen élő utódai mesélnek a család történetéről

A mai szóhasználattal vállalkozóként és mecénásként meghatározható történelmi személyiségnek egyetlen leánya született. A család neve az oldalági rokonok révén fennmaradt, Szombathelyen is élnek Heckenastok és nem meglepő módon őrzik a hagyományokat. Közülük a történelmi nevet viselő Heckenast Gusztávot és Istvánt kértük fel 1848 kapcsán.

István: – Svájcból jöttek az őseink, még az 1700-as évek végén, és az 1800-as években több ágra szakadt, felvidékire, sopronira, alsóőrire. A leghíresebb családtagunk 1811-ben született Kassán, Pesten dolgozott, Pozsonyban halt meg, ott temették el, a sírját három évvel ezelőtt találta meg Kovács Jenő, a Vas megyei közúti igazgatóság egykori vezetője.

Gusztáv: – Így van, az 1848-as forradalom híres nyomdászának a mai Heckenastok közül senki sem egyenes ági leszármazottja. Szombathely azért érdekes, mert ebben a városban két különböző ágból származó utódok is élnek, ötöd-unokatestvéri kapcsolat van köztünk, de már nagyon régen szétváltak az őseink útjai a viharos magyar történelem során.

Kávéházi diskurzus a híres elődről: Heckenast István (balról) és Heckenast Gusztáv mesélt lapunknak.

– Mennyire tartja számon a családi hagyomány, hogy az egyik felmenő meghatározó szereplője volt 1848-nak?

István: – Abszolút mértékben, erre mondják, hogy a név kötelez. A történelemtanításunk az elmúlt rendszerben sem bánt mostohán 1848-cal, úgyhogy gyakran megesik, hogy bemutatkozás után a partner, ügyfél első kérdése, hogy van-e kapcsolat azzal a Heckenasttal.

Gusztáv: – Az én esetemben még a névadás is tudatos volt, hogy ezzel is jelezzék szüleink, hűek a hagyományhoz. Ehhez hozzájön még, hogy március 15-én sohasem dolgoztam: diákként eleve szünet volt, később tanárként szintén, amikor pedig vállalati dolgozó voltam, mindig szabadságot vettem ki, hogy így tisztelegjek az ősök előtt.

István: – Gödöllői egyetemista koromban (1967-1972), majd tanársegédként (1972-1974), később minden március 15-én bementem Budapestre és a Landerer és Heckenast nyomda régi épületében, (most Kossuth Lajos utca) a Szabad Sajtó Udvarban meggyújtottam egy emlékező mécsest. Ezt akkor is megtettem, amikor már nagyon meleg volt a helyzet és mozgolódott az ifjúság (1972-73) és nagy igazoltatások voltak az utcán.

– Érezhető-e az önök pályafutásán a történelmi ős szerepvállalása?

István: – Érdekes kérdés. Azt tudjuk a kutatásokból, hogy – ma így mondanánk – Heckenast Gusztáv megfontolt üzletember, vállalkozó volt. Március 14-én már elrendelte, hogy elegendő papírt áztassanak a másnapi nyomtatáshoz, ugyanakkor a forradalom napján nem volt benn a nyomdában. A hosszú távú gondolkodás, megfontoltság rám is jellemző.

Gusztáv: – A változás melletti kiállást én is fontosnak tartottam, 1988-ban az MDF -ben kezdtem a politizálást, olyan időkben, amikor valami új volt születőben.

– Egy svájci gyökerű üzletember lett az aktív szereplője a 48 előtti irodalmi életnek, majd a forradalomnak is.

Gusztáv: – Ezen én is gondolkodtam már, hiszen fontos szereplőről van szó, magyar és német nyelvű újságok mellett csaknem valamennyi jelentős magyar író könyvét kiadta. Amikor az 1838-as árvíz elvitte a könyvkereskedését, az irodalmi élet szereplői segítettek neki a talpra állásban. Mire 1848. március 15-én megindultak a forradalmi események, már nagyon is tisztában volt azzal, mi következik. Mindenesetre érdekes, hogyan segítette Magyarországot, a magyar nemzet fejlődését és a polgárosodást. A forradalom utáni időkről tudjuk, hogy jó kapcsolatot ápolt Deák Ferenccel, többször is találkoztak pilismaróti kúriájában, vele összekötötte a polgári gondolkodás.

– Van egy Heckenast-leszármazott, aki nagyon komolyan kutatta a 1848-as Heckenast Gusztáv szerepét.

Gusztáv: – Édesapánk bátyja, dr. Heckenast Dezső magyar-francia szakos tanár, irodalmár, igazi értelmiségi volt. Heckenast életpályájából doktorált, Anglián keresztül a montreali egyetemre került, ahol folytatta a kutatásait. 2011-ben Budapesten Heckenast Gusztáv születésének 200. évfordulójára emlékeztek, nagybátyánk fia, az 1948-ban született Péter, ekkor rengeteg iratot, hagyatékot adott át az Országos Széchenyi Könyvtárnak. Tőle szívtuk magunkba a családtörténetet, régi vágású, nagy mesélő volt.

– Hogyan folytatódott a család története? Száz évvel az 1848-as forradalom után ismét nagyot fordult a világ, és nem a polgári irányba.

István: – Édesapánk, aki 1915-ben született, repülő főhadnagy volt, több állomáshely után került Szombathelyre, itt ismerkedett meg édesanyánkkal, Solymos (Schlamadinger) Ferenc klasszikus polgári kereskedő lányával. A Király utca 13-ban volt a kerékpár- és varrógép kereskedése. Ma úgy mondanánk, márkakereskedést és szervizt működtetett egyben, amit aztán 1952-ben államosítottak. Négyen vagyunk testvérek, és valamennyien fordulatos években születtünk. Marica 1944-ben, a bábaképző intézet pincéjében, igen kicsi súllyal jött világra, inkubátor híján egy tepsiben tartották melegen, hogy életben maradjon. Magdolna 1946-os, én 100 évvel a forradalom után születtem, Gusztáv pedig 1954-es. A családnak eközben többször kellett váltania. Sok magyarhoz hasonlóan, rajtunk is komoly lenyomatot hagyott a 20. századi magyar történelem. De erőt ad, hogy édesanyánk 90. születésnapjára tavaly a szűk család 33 fővel jött össze, köztük már 11 dédunoka van.

– Mit mondanának a 48-as Heckenastnak, ha most ide ülne az asztalhoz?

Gusztáv: – Köszönjük neki, hogy híressé tette a családot a tevékenységével, azzal, hogy az egyéni szempontok mellett más értékeket is képviselt, kései utódként is fel tudunk nézni rá.

Jókai március 15-éről

Az Életképek című lapban „Forradalom vér nélkül" címen, 1848. március 19-én jelent meg Jókai Mór cikke, melyben így írja le a március 15-ei eseményeket:

„Március 15-én reggel a fővárosi fiatalság, mely a józanabb pártnak nevezett töredék által ajánlott türelmet és várakozást sérelmei gyógyszeréül nem tartotta elegendőnek, adandó reformlakomája fölött tanácskozni egybegyülekezvén, ez alkalommal Jókai Mór következő proklamációt kiáltott ki ügyvédbarátaihoz." (A 12 pontot olvasta fel, aztán Petőfi következett a Nemzeti dallal).

„A vers utósorait dörögve esküdte utána a nép, s innét ment egyenesen az egyetemi fiatalsággal egyesülni; először az orvosi kar csatlakozott hozzá, azután a mérnöki, legvégül a jogászi; egyedül ezen kar tanára szegült ellene a nemzet akaratának, senki sem hallgatott rá. Vasvári Pál hítta fel közgyűlésre a tanuló ifjúságot, s az egy akarattal követte a vezéreket; künn, az egyetemi piac közepén már ekkor túláradt néptömeg közepett adá elő Vidács P(ál), miképp gátoltatott az egyetemi fiatalság e mozgalmakbani részvételtől, tanáraik mily kicsinységes fenyegetődzésekkel akarták a meggyulladt lángokat eloltogatni. Mondá, hogy megötödöltetéssel fenyegettetének. Általános kacaj és zúgás.

Ekkor a nép szónokai közül Jókai harmadszor is nyílt piacon felolvasá a proklamációt, s Petőfi elszavalá fentebbi dalát, melynek végeztével rögtön elhatároztatott, hogy a nép a proklamáció első pontját, a sajtószabadságot, saját önhatalmánál fogva teljesülésbe veendi, mit meg is tett, innét tömegestül Landerer és Heckenast nyomdájába menvén, hová a rend és béke fönntartása tekintetéből választmányi tagokul Petőfi, Vasvári, Vidács és Jókai küldetének be, a nyomdatulajdonost felszólítandók, hogy kívánja-e az el nem kerülhető kényszerítés be nem váltával a kikiáltott 12 pontú programot s Petőfi felolvasott költeményét cenzúra nélkül kinyomtatni.

A nyomdatulajdonos engedett, s a kívánt iratok rögtön németre is lefordítva néhány pillanat múlva a gyors sajtó alól ezrével kerültek elő, melynek példányai egész délig osztattak ki a szakadó eső dacára szüntelenül gyülekező közönségnek."

Heckenast Gusztáv – akit Jókai után szabadon Schöpflin Aladár nevezett el a magyar könyvkiadás aranyemberének – nemcsak korának egyik legjelesebb könyvkereskedője, nyomdatulajdonosa és kiadója volt, hanem fontos szereplője a 19. század kultúrtörténetének és gazdaságtörténetének is. A reformkorban az ifjú író- és politikus nemzedék egyik első számú kiadója, akinek az 1838-as pest-budai árvíz után, kárának enyhítésére maguk az írók siettek segítségére. A reformkorban számos jelentős magyar és német nyelvű újság és folyóirat kiadója volt, többek között az Életképek című szépirodalmi folyóiraté. A Landerer-Heckenast társascéghez köthető a liberális ellenzék legfontosabb lapja, a Pesti Hírlap kiadása. Az 1848-as forradalom idején az ő nyomdájukban nyomtatták a Nemzeti dalt és A tizenkét pontot, és a társascéghez fűződik a bankjegynyomda felállítása, a Kossuth-bankók előállítása.

A Bach-korszakban és a kiegyezés előtti évtizedben Heckenast tudatos vállalatfejlesztési stratégiába kezdett: lexikonokat és szépirodalmi kiadványokat egyaránt kiadott. Lapjain (Vasárnapi Újság, Magyar Sajtó, Szépirodalmi Figyelő) és szatirikus újságjain keresztül a mindinkább magyarul olvasó, szélesedő közönséghez szólt. Mint a politikai-irodalmi ellenzék, az irodalmi Deák-párt íróinak kiadója szerepe volt az osztrák-magyar kiegyezés eszmei előkészítésében. A kiegyezést követően, a gazdasági, a politikai modernizáció során felvirágoztatta vállalatbirodalmát, majd 1873-ban Pozsonyba vonult vissza. Vállalkozása azonban tovább működött. Gazdasági és szellemi örökségének jogutódja – az 1948-as államosításig fennálló, a magyar ipar egyik legnagyobb nyomdáját és kiadóhivatalát magában foglaló – Franklin Társulat Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda Rt. volt. (A Heckenast Gusztáv születésének 200. évfordulójára rendezett kiállítás ismertetője alapján.)