Hírek

2015.06.08. 16:13

Helyi hírességekkel teszteltük a szombathelyi fröccsöket - Mutatjuk, melyik a legjobb

A nyár elindulását fröccsteszttel ünnepeltük. Zenészekkel és egy bábszínésszel kóstoltuk a hűsítő italokat.

Budai Dávid

A tartós, harminc fok fölötti hőmérséklet, arra sarkalt minket a múlt héten, hogy leteszteljük a hungarikumnak számító fröccsöt. A fröccsivás társas műfaj, ezért a tesztelésben Szombathely udvariasan kísérletező, elektroakusztikus kortárs zenét játszó zenekara, a Voler Mouche volt segítségemre, valamint a csapatot erősítette a Mesebolt Bábszínház fiatal művésze, Kőmíves Csongor is. Annak ellenére is vállalta mindenki – az utóbb kiderült, embert próbáló feladatot –, hogy a teszt időpontja éppen a Bajnokok Ligájának a döntőjére volt időzítve. Mi mit sem tudva a Barcelona győzelméről, Szombathely egyik legjobb borozójában, az Urániában hívtuk ki magunk ellen a sorsot. Mivel a fröccsivás, az nem holmi úri hóbort, megadtuk a módját, először is tárgyaltunk egy szakértővel, hogy ugyan mondja már el, mi fán terem a fröccs, és hol helyezkedik el mostanság Magyarország italtérképén.

Bögöti Kristóftól, egy helyi borszaküzlet munkatársától megtudtuk, náluk kizárólag a fehér- és a rozéborokat keresik, ha az a cél, hogy nyakon öntsék egy kis szikvízzel a bort. A vörösborok a fröccskérdés vesztesei, könyveltük el magunkban gyorsan. A fröccsök, ezen felül a fiatal és gyümölcsösebb borokból készülnek, és ami igazán hasít mostanság, az a rozéfröccs. A legklasszikusabb fröccs-borfajta az olaszrizling, borvidékek tekintetében pedig a balatoni borok a legmenőbbek. A fröccsborok ezen felül a legtöbb esetben szárazak.

fotó: Budai Dávid

Megtudtuk azt is, lőréből nem lehet jó fröccsöt készíteni. A fröccsfogyasztás igencsak elterjedt manapság, már a borházakból is rég eltűntek a lesajnáló pillantások, ha valaki szódás borral üdíti magát. A legenda szerint 1842. október 5-én Fáy András a fóti pincéjébe hívta szüretre Vörösmartyt és néhány barátját. A barátok között ott volt Jedlik Ányos, a szódavíz nagyipari alkalmazásának magyar feltalálója is, aki magával vitte a világ legelső szódásüvegét, majd a házigazda és a vendégek elképedésére elkészítette a Fáy-birtokon a legelső fröccsöt, amit németesen spriccernek nevezett el. Vörösmartynak azonban nem tetszett ez a szó, így helyette találta ki a fröccs szót. A költő később a Fóti dal című költeményében említi meg a szódával hígított bort: „fölfelé megy a borban a gyöngy”

Úgy döntöttünk, a gyöngymozgást a lehető legtöbb borban leteszteljük, és ezért hosszas vita után nem a Krúdy-fröccs (9 deciliter bor és 1 deciliter szóda), hanem a kisfröccs (1 deciliter bor és 1 deciliter szóda) mellett döntöttünk. Ez azért is jó választásnak bizonyult, mert ahogyan Csongor az este folyamán megjegyezte, így éppen semlegesítjük az elfogyasztott alkoholt az ugyanakkora mennyiségű vízzel. Persze ez nem így lett, de mi akkor ezt őszintén elhittük.

A dobverőt: Bertalan Balázs, a billentyűket: Miski Ádám, a gitárt: Szarvas Péter, a bábokat: Kőmíves Csongor, a menedzseri feladatokat pedig Horváth Eszter cserélte pár órára fröccsös pohárra. Sajnos nem tartott velünk az énekes Kiss Flóra, viszont a basszusgitáros, Scheer Milán kakukktojásként velünk mulatott, a fröccsivásból azonban nem vette ki részét.

Az gyorsan kiderült, hogy senki sem (beleértve a cikk szerzőjét is) igazán nagy fröccsivó, de így legalább a részrehajlás vádjától mentesültünk. Mivel a fröccsökre adott pontok száma túllépné a megengedett keretet, ezért csak a legrosszabb és a legjobb pontértékeket tüntetem föl. A tesztet természetesen a fröccsök fröccsével, az olaszrizlinggel kezdtük. Összesen tíz pont volt adható, de mivel viszonyítási alapja senkinek sem volt, csak úgy röpködtek a legkülönbözőbb értékek, és ez az idő előrehaladtával csak fokozódott. Abban már az elején megegyeztünk, ha tizedes pontotokat is osztunk, akkor egész komoly borszakértőnek tűnünk majd. Péter értékelte leginkább az első versenyzőt, ő 8,5 pontot adott, míg Ádám csupán 5,2 pontosra értékelte az italt. Az Irsai Olivér Ádámnál mindent vitt, ő elképesztően magas 7,93 pontosra értékelte a fröccsöt, mégpedig azért, mert nagymamája bodzaszörpjére emlékeztette. A gyümölcsös ízű és illatos borhoz ezúttal Csongor volt a legszigorúbb: 6,2 pontnál nem tudott többet adni.

Mivel a fröccs-szakértés időigényes folyamat, jutott idő mindenre, kiderült, hogy a Voler Mouche éppen kedden tartja új videoklipjének a bemutatóját a Savaria Moziban. Az este hétkor kezdődő vetítésen a Summer Rain című számukhoz készítettek klipet, amiről csak annyit sikerült megtudnom, hogy merőben eltér az összes eddigitől. Kiderült az is, hogy az együttes tagjai június 26-án Szombathelyen hatalmas bulit csapnak. Persze nem felejtettük el, hogy nem szórakozni jöttünk, ezért rövidesen mindenki a szájában érezhette a Chardonnay-ból készült fröccsöt. Balázs itt minden idők legszigorúbb ítéletét hozva, mindössze 2,5 pontot adott a fröccsre, Ádám viszont 9,2 pontosra értékelte az italt. Mivel fröccsivásban az átlag alatt voltak a tesztelők, ezért muszáj tisztázni: csak kiváló minőségű borokat kóstoltunk, az alacsony pontszámok az egyéni ízlések kiismerhetetlen kútjából bukkantak elő, legtöbbször magyarázat nélkül. Balázs azért mégis szolgált némi magyarázattal, ő ugyanis kizárólag a száraz borokra esküszik.

Miután felidéztük Kazal László Tudományos borkóstolás című klasszikusát, a legtrendibb fröccsfajta, a rozé sem kerülhette el végzetét, negyedikként egy soproni kékfrankossal a szánkban gondolkodtunk a pontokon. De Balázs ezzel a fröccsel is úgy bánt, mint valami dühödt ellenséggel, a kimondva is szörnyűséges 1,5 pontot adta. Csongor viszont előkelő 8,03 pontosra értékelte a felkapott fröccsfajtát.

Még fülemben csengtek a borszakértő szavai a vörösbor és a fröccs viszonyáról, amikor minden bátorságomat összeszedve hat Tolnai Kékfrankos fröccsöt kértem. Az üzletvezető azonban megnyugtatott, nagyon is népszerű a vörösborból készült fröccs, de az tény, hogy az Olaszrizling verhetetlen. Balázs, a száraz bortól megrészegülten 7,6 ponttal jutalmazta a választásomat, Ádám viszont megadta azt a pontot, amit szőlőből készült ital még nem kapott amióta világ a világ: 9,9. A vörös fröccs legkevésbé Csongor tetszését nyerte el, ő csupán 4,7-esre értékelte. A teszt utolsó versenyzője egy félédes szürkebarátból készült fröccs volt, jómagam 9,31 pontot adtam rá, míg Péter csupán 6,2 ponttal jutalmazta az est utolsó versenyzőjét és egyben az este utolsó előtti fröccsét. A teszt végeztével ugyanis kimondatlanul is abban egyeztünk meg, hogy a fröccsök fröccsével, egy jó Olaszrizlinggel zárjuk a napot.

Összesítésben a legszőrösszívűbb teszternek Balázs bizonyult 33,62 ponttal, míg a fröccsök legnagyobb barátja ezúttal Ádám lett: 51,9 ponttal. A legkevesebbre értékelt fröccs: a Kékfrankos rozéból készült lett, mindössze 33,46 pontot ért el, míg a legkiválóbb az Irsai Olivér 46,15 ponttal nyerte a versenyt. Akkor még mi magunk is azt hittük, hogy győztünk, másnap azonban bebizonyosodott a fröccs erősebb mindannyiunknál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!