Hullámsír az Adrián - 100 éve süllyedt el a Szent István csatahajó

A csapatot a szombathelyi Márkus Árpád vezette, aki a Lions Club országos vezetésének is tagja, alkormányzóként. Oroszlános társaival látogattak el az Adriára, jelesül a csatahajó hullámsírjához.

Az emléktúra résztvevője volt Sütő Kálmán kapitány és felesége, Kata, valamint dr. Kerék Erzsébet, dr. Stangl Varga Judit, dr. Kirschner László és felesége, Vera, valamint Márkus Árpád és neje, dr. Lukovits Olga. Fotó: Márkus Árpád

- Sokéves dédelgetett elhatározásom idén elérhető közelségbe került. Ifjú koromban apai nagyapám sokszor mesélt tengeri kalandjairól, hiszen ő is matróz volt. A családi hagyatékban fellelt képeslapok tanúsága szerint az Adrián. Akkor az járta, hogy a legénységet azon a helyen, ahol jártak, lefényképezték, azokat  megcímezték, és pár gondolatot ráírva hazaküldték szeretteiknek. Így kapott Kedves Rózsám! címmel apai nagyanyám egy albumnyi képeslapot azokról a helyekről, ahol papa járt. Szolgált az SMS Erzherzog Ferenc Ferdinándon, és több kisebb torpedórombolóról is küldött felvételeket. Ám a tengeren töltött tíz éve azért nem volt kéjutazás.  Az akkori hajók  hatalmas kazánjai gépészeket foglalkoztattak, így került ő is a szombathelyi MÁV Járműjavítóból képzettsége miatt a tengerészethez - idézte fel az expedíció indításának előzményeit Árpád. Aki ezután  információkat gyűjtött a világ akkori 5. legnagyobb tengeri flottájának történetéről, eljutva a tragikus sorsú  SMS Szent István csatahajóig. Ahova csak egy apró véletlennek köszönhetően nem érkezett meg a nagyapa, és így életben maradt.

- Ez a hajó a maga nemében a világ legjelentősebb vízi harci járművének számított annak idején. A rövid élete sok-sok peches és tengerészeti hibának tudható be. Az irodalma viszonylag nagy, és még rövid filmfelvétel is tanúskodik végóráiról. Ma a Premuda szigetcsoporttól délkeletre  nyugossza örök álmát a tenger mélyén 67 méterre. És vele együtt az a 89 tengerész és 4 tiszt is, akik a megmentésében a végsőkig kitartottak - folytatja Márkus Árpád, majd a nyári,  tisztelgő látogatást idézte: -Remek időjárást fogtunk ki, jó szelekkel. Kitűzött célunkhoz Sibenikből indultunk, és két éjszaka eltelte után érkeztünk a kapott koordináták által megjelölt helyhez az Adrián. Kisimult volt a tenger, teljes szélcsendben, hajómotorral értük el célunkat, miközben barátságos delfinek és teknősök felváltva úszkáltak a hajónk körül. A csatahajó hullámsírjánál felidéztük a csaknem százéves történéseket, miközben elénekeltük a magyar himnuszt és a vízbe süllyesztettük az emlékezés koszorúját  - hallottuk.

A Lions Club szombathelyi tagjai idén több I. világháborús helyszínre is ellátogattak. Így az olaszországi Doberdóra, ahol ugyancsak tisztelegtek a magyar honvédek emléke előtt. Amint azt Márkus Árpád elmondta,  jövőre folytatják az emlékezést, újabb utakat szervezve  az egykori harcterekre.

Az "expedícióról"

Örömmel tudatom, megérkeztünk. Korábban jelzett szándékunkat beteljesítettük.Az SMS Szent István Csatahajó hullámsírjának felkeresése után lelkes csapatunkkal újra itthon vagyunk.

Sok éves dédelgetett elhatározásom idei évben elérhető közelségbe került. No de mi is ez valójában.

Ifjú koromban apai nagyapám  sokszor mesélt tengeri kalandjairól. Hittem is nem is, ám olyankor mindig csak azt mondta:

-Húzd csak elő az ágy alól azt a nagy faládát fiam! s miután újabb nógatásra ez megtörtént, feltárult egy különleges arzenál. öreg, már-már foszladozó piros csíkos zászló, egy koronás címerrel. Sötétkék egyenruha, igencsak fakó színben. Egy érdekes sapka, csákó féle. Ma már tudom a tengerészek fejfedője volt annó. A láda mélyén egy vastag díszes könyv telis-tele színes képeslapokkal. De ezekről majd később. Aztán legalul a féltett kincsek, szürke ruhába tekerve. Minden gyerek álma.

Igazi kard. Ráadásul kettő is. Megdobogott ám a szívem. -No húzd csak ki a hüvelyükből azokat a szablyákat. - Bátorított Feri bácsi.

S én remegő kézzel , izgatottan kihúztam előbb a rövidebb kardot. Kicsit csipkés pengéje volt, látszott ezzel vívhattak. A másik hosszú és fényesen csillogó vékony pengéjű kard volt. Hossza miatt bizony csak alig tudtam egyszerre kirántani. -No hiszed-e amit mesélek? - így nagyapám.

És elkezdődött, mindig újra és újra csak kértem . Hogy volt az a csatahajóval?

Aztán eltelt sok-sok év. Feri nagyapám halála után,- 1969. július 20- nevezetes dátum, azért is, mert akkor este lépett először ember a Holdra.-zömében a legtöbbet a láda tartalmából édesapám örökölt. A képes albumot és a kardokat. Majd ő igazságosan megosztotta ezt István öcsém s köztem.

Sokat olvastam tengeri csatákról. Az első világháború tengeri csatái máig izgalomban tartanak.

Jóleső büszkeség tölt el, hogy az én nagyapám is ott volt.A képeslapok tanúsága szerint az Adrián. Minden kikötőből küldött színes képeslapot. Akkor az járta, hogy a legénységet azon a helyen, ahol jártak, lefényképezték, azokat  megcímezték s pár gondolatot ráírva hazaküldték szeretteiknek. Így kapott "Kedves Rózsám!" címmel apai nagyanyám egy albumnyi képeslapot azokról a helyekről, ahol papa járt. Hú de irigyeltem.Az SMS Elizabeth-tel még Kínából is írt. Később szolgált az SMS Erzherzog Ferenc Ferdinándon. s több kisebb torpedórombolóról is küldött felvételeket.

Kalandos ifjúság. Gondoltam. Ám a tengeren töltött tíz éve azért nem volt kéjutazás. Leginkább rengeteg munka a hajók "gyomrában". Az akkori hajók  hatalmas kazánjai gépészeket foglalkoztattak. Így került ő is a szombathelyi MÁV Járműjavítóból képzettsége miatt a tengerészethez besorolásra.

Idős korában erről az időszakról szerzett ízületi betegsége tanúskodott már csak. Ám a tengerészetnél -ma már tudjuk- sokkal jobb sora volt  a katonáknak. Igaz nem jöhettek haza a hosszúra nyúlt háborúból, ám papa is túlélte a Nagy Háborút.

Ugyan levelei arról tanúskodtak, hogy vágyik a szárazföldre. Egyszer így írt 1917 tavaszán.

"Kedves Rózsám megkaptam az áthelyezési parancsot, mely szerint lehetőségem lesz az olasz frontra,  a szárazföldre kikerülnöm..."

Aztán nem került oda. Talán ennek is köszönheti az életben maradását. Nem csoda hát, hogy amikor az internet világa lehetővé tette, hogy gyors információkat gyűjtsek, keressem a világ akkori 5. legnagyobb tengeri flottájának történetét. Megörültem a lelkes magyar búvár, Czakó László kutatásainak. Ő és csapata eredtek a nagy K.U.K Flotta nyomába. Számos nagy csatahajónk felkutatása fűződik nevükhöz. Így a legnagyobb és egyben a legtragikusabb, hívjam inkább szerencsétlenül jártnak az SMS Szent István Csatahajó felkutatásában is jelentős szerepet vállaltak.

Ez a hajó a maga nemében a világ legjelentősebb "harci járművének" számított annak idején. A rövid élete sok-sok peches, s tengerészeti hibának tudható be. Az irodalma viszonylag nagy, s még rövid filmfelvétel is tanúskodik végóráiról. Ma a Premuda szigetcsoporttól DK-re nyugossza örök álmát a tenger mélyén 67 méterre. S vele együtt az a 89 tengerész és 4 tiszt is, akik a megmentésében a végsőkig kitartottak.

Remek időjárást fogtunk ki, remek szelekkel, /kényelmes vitorlázást biztosítva/ telt el utunk. A kitűzött célunkhoz Sibenikből indultunk, s két éjszaka eltelte után július elsején, este fél nyolckor érkeztünk a kapott koordináták által megjelölt helyhez az Adrián.

Aznap kb 17 óra után hihetetlenül kisimult a tenger. Teljes szélcsendben, hajómotorral értük el célunkat, miközben barátságos delfinek és teknősök felváltva úszkáltak azon a magasságon hajónk körül.

A csatahajó hullámsírjánál felidéztük a közel száz éves történéseket. Miközben elénekeltük a magyar himnuszt a vízbe süllyesztettük az emlékezés koszorúját.

Sokáig csendben néztük a természet csodás nyugalmát,  hallgattuk a csendet és néztük az aranyló esti naplementében a tükör sima tengert. A természet is velünk együtt csendben emlékezett......................

Ha dolgaink jól alakulnak, másik két hajó hullámsírját is felkeressük az évek során, s még az is lehet a "100 éves hajnalon" is itt leszünk.

Hálás köszönet Czakó László úrnak, aki jóvoltából és tanácsai alapján a helyszínt megtalálhattuk a nyílt tengeren.

Köszönetemet fejezem ki az emléktúra legénységének, név szerint is: Sütő Kálmán kapitánynak és kedves feleségének Katának, Dr Kerék Erzsébetnek, Dr Stangl Varga Juditnak, Dr Kirschner Lászlónak és kedves feleségének Verának, s drága feleségemnek Dr Lukovits Olgának.

Köszönettel tartozom Dr Szalay Dénesnek, Márkus Ágnesnek, Mészáros Tamásnak, Kozma Gábornak, Bozsó úrnak Ciovón, s a SAVARIA Lions Clubnak, az utunkhoz nyújtott segítségért.

Kelt:

Szombathely, 2014. július 20.

Márkus Árpád

az emléktúra szervezője