Hírek

2015.01.08. 07:46

Idősektől csalt ki milliókat

Szombathely - Az idős embereket hozzátartozójuk balesetével, üzleti veszteségével megtévesztő csaló ellen emeltek vádat. A sértettektől több mint 10 millió forintot csalt ki.

Bajdó Bettina

A Szombathelyi Járási Ügyészség vádat emelt azon előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki bűntársaival együtt a bűncselekmény felismerésére idős koránál fogva korlátozottan képes embereket tévesztett meg Vas-, Győr-Moson-Sopron és Zala megyében, s ezzel a sértetteknek összesen több mint 10 millió forint kárt okozott.

A vád szerint 2014 márciusában a vádlottat egy bűntársa bízta meg azzal, hogy „dolgozzon" neki, majd mobiltelefonon adott neki további utasításokat. Ezt követően a vádlott bűntársai közül egy nő időskorú, a csalás felismerésére korlátozottan képes embereket hívott fel a vezetékes telefonjaikon, majd közölte a sértettekkel, hogy ő az unokájuk, más közeli rokonuk, esetenként azt, hogy az ismerősük és sürgősen pénzre van szüksége. Ennek indokaként előadta, hogy balesetet szenvedett, vagy üzleti veszteségei vannak, illetve közlekedési bírságot, ügyvédi munkadíjat kell fizetnie, esetleg autómentőt kell hívnia.

Az ismeretlen bűntárs ezekkel a valótlan állításokkal megtévesztette a sértetteket, tőlük pénzt (több százezer, esetenként több millió forintot) kért, és közölte, hogy ő nem tud elmenni, de mindjárt odaér a sértetthez egy „ügyvéd" vagy egy „barát", aki átveszi a pénzt. Ezt követően a vádlottat másvalaki értesítette, hogy milyen címre kell mennie, hol tudja átvenni a pénzt a sértettektől magát ügyvédnek, illetve a barátnak kiadva, és a telefonon elmondott valótlan történetet megerősítve.

A fenti módszerrel 2014. február 26-tól május 19-ig a vádlott és társai az idős, 70-90 éves sértettektől több 10 millió forintot csaltak ki. A vádlott a csalásokkal megszerzett összeget minden esetben átadta a megbízóinak, akik abból 20-30 ezer forintot fizettek neki a közreműködéséért.

A Szombathelyi Járási Ügyészség a vádlottat 23 üzletszerűen, bűnszövetségben, a bűncselekmény felismerésére idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére

társtettesként elkövetett csalás bűntettével vádolta, és börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!