Hírek

2017.01.24. 19:30

Időutazásra hívjuk olvasóinkat a Vas Népe segítségével - Mutatjuk a régi címlapokat

Hat évtizedes időutazásra hívjuk olvasóinkat a Vas Népe segítségével, ugyanis felkutattuk az újság minden tizedik születésnapján nyomott lapszámát, és cikkeit a hírérték és humor serpenyőibe dobáltuk, összekevertük, most pedig közreadjuk.

Budai Dávid

1956. november 20-án, a forradalom kitörése után alig egy hónappal, a szovjet közbelépés után pedig alig több mint két héttel újjászületett a Vasmegye című újság, és megjelent a Vas Népe harminc fillérért árult fekete-fehér lapszáma. Az új cím bennünket sok mindenre kötelez. Többek között arra, hogy meggyőződésünk szerint írunk, hogy igazat, a színtiszta igazságot vetjük papírra." Tudjuk: ami október 23-án megindult hazánkban, az ezeréves történelmünk legdicsőbb lapjaira kerül. Az a harc mely a budapesti ifjúság békés tüntetésével vette kezdetét, új korszak kapuját tárta ki hazánk fejlődése előtt. Ez az út: a független, szabad, demokratikus és szocialista Magyarország új útja" - többek között ezeket a sorokat lehetett olvasni a legősibb Vas Népe címoldalán. Most, hatvan évvel később, történelmi utazásra indulunk azzal, hogy minden évtized november 20-ai lapszámát fellapozzuk, és egyfajta kordokumentumként felidézzük, mik történtek akkortájt.

A Vas Népe megszületése után pontosan tíz évvel a Vas Népe felirat már kék színben pompázik, de csak azért, mert 1966-ban november 20-a hétvégére esett. Az újság büszkén számol be a zseblámpaelem-meghajtású vibrációs fogkeféről és arról, hogy a Celldömölki Kesztyűgyár sok jó hírű szocialista és munkabrigádja között is a legjobb a Sárvári Józsefné vezette Kölcsey brigád, ugyanis soha nem teljesít száz százalék alatt. A lap ezenkívül hírt ad egy rendkívül érdekes esetről is - Vihar a népi kommunában címmel -, ami egy Pekinghez közeli gyümölcstermesztő brigádban esett meg. Az történt ugyanis, hogy egy bizonyos Vang Saohua helytelenítette, hogy a homokos-kavicsos földre gyümölcsfákat telepítsenek. Egyrészt mert nem felel meg annak a Mao Ce-tung-i jelszónak, hogy készüljünk a háborúra, készüljünk a természeti csapásokra, és szolgáljuk a népet. De nem felel meg annak a követelménynek sem, amely szerint, a gabonatermés a főprogram." A cikkből kiderül, a derék Vang Saohua ráadásul - hogy nyomatékot adjon szavainak - mindjárt ki is vágott kétszáz gyümölcsfát. A párt azonban elfogadta az érvelést, és megbocsátott. 1976-ban már narancssárga betűkkel virított a Vas Népe és az alcím, hogy: Világ proletárjai egyesüljetek!" A lap november 20-án például beszámolt arról, hogy hosszú idők óta elavult körülmények között működött a gércei fodrászüzlet, de ennek vége, ugyanis öt hónap alatt felhúzták a szolgáltatóházat. Egy 170 centiméter magas, 51 éves elvált kisiparos is ebben a számban kereste párját. Mint írja: minden káros szenvedélytől mentes (kis járási hibával) keresem házasság céljából egy független özvegy, vagy elvált asszony ismeretségét, aki otthonomba jönne. Nem jó egyedül" jeligére."

Tíz évvel később, 1986-ban az újság egyik cikkéből kiderül, hogy a Szombathelyi Ingatlankezelő Vállalat borítékot juttatott el egy olvasónknak, ami egy ezressel volt kibélelve, tudniillik azért, mert a vállalat dolgozói két szombatot dolgoztak pluszban, hogy a volt dolgozók ilyen ajándékot kaphassanak a közelgő ünnepek alkalmából. Nevezett mindjárt el is ment a húsboltba: hogy a hétvégi alapanyagot megvegye. Ezúttal egy teljes fél kiló karajt." És ha ez még nem lenne elég bizonyíték a legvidámabb barakkra, akkor álljon itt egy korabeli apróhirdetés: Mindenféle prémes állat szakszerű nyúzását, húsolását, szárítását vállalom. Prémgörények, prémáron eladók."

1996. november 20-án a velencei Szent Márk térnek a képével a címoldalán indult el az újság, ahol akkor éppen másfél méteres víz hömpölygött. Beszámoltunk továbbá arról, hogy Francia- és Németországot is elérte a tél, és írtunk az amerikai filmek felháborító nyelvezetéről is: A trágár kiszólások, kötőszavak, a képsorok az USA-filmek zöméhez szinte hozzátapadnak" - háborogtunk. Aztán a húsz évvel ezelőtti lap közöl egy riportot egy mérlegjavítóval is, aki nem kevesebb, mint ötven évet jósolt akkor a mechanikus mérlegeknek, de szót ejtünk arról is, hogy sok kereskedő visszasírja a filléreket, kerekítési szabály hiányában ugyanis a mérlegek és a pénztárgépek nem állíthatók át".

Tíz évvel ezelőtt egy majdnem tragédiával végződött gázpalackrobbanásról, a szentgotthárdi égetőműről, a kint felejtett választási plakátokról, a címlapon pedig Berki Krisztián világszínvonalú lólengés-gyakorlatáról számoltunk be, pedig akkor még nem sejthettük, hogy hat év múlva olimpiai aranyat ér a tudománya.

Kapcsolódó cikk:

60 éve gyorsan, pontosan, érdekesen mindenről, ami Vas megyében történik

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!