Hírek

2016.09.21. 06:02

Így értelmezi az evangéliumot az internet generáció

Szombathely - Dr. Németh Norbert egyetemi lelkész, főiskolai tanár tartott előadást a napokban a Herényiek Házában. A téma napjainkban nagyon is aktuális. „A keresztyén Európa mítosza, Európa a kultúrák válságában.”

György István Péter

Az előadást követően a fiatal egyetemi lelkésszel beszélgettünk. Kérdeztük eddigi pályafutásáról, a hitéletről, a fiatalabb generációk lelki nehézségeiről és Szent Mártont is újabb pozitív megközelítésben ismerhettük meg.

Fotó: György István Péter

Dr. Németh Norbert egy olyan közegben éli mindennapjait, akik korban, a világ megélésének tekintetében és még sok mindenben hasonlítanak egymáshoz. A XXI. századi „Z” generáció lelki életének finomhangolása megtisztelő feladat és egyben nagy erőpróba a hasonló korosztályt képviselő lelkipásztornak.

Erről így vallott az egyetem lelkésze:

- Igazában a fiatalok lelkipásztori szolgálata a XXI. században komoly kihívás, mert valójában ők az internet világában nőnek fel. Nekünk az ő világukhoz kell az evangélium világát kicsit közelíteni. Az evangéliumokat minden korszakban le kellett fordítani az emberek nyelvére. Nem csak a népnyelvre gondolok, hogy mindenki nemzeti nyelven olvassa az örömhírt, hanem arra is, amit Jézus is tett. Ő maga is az egyszerű názáretieknek, illetve Galilea népének a maga nyelvén, hasonlatokban és példabeszédekben mondta el Istennek a világát, az Isten országáról szóló igehirdetését. Egy kicsit ez a feladata a mindenkor papjának, hogy az adott felfogáshoz, gondolkodáshoz és a korosztályhoz közelítse Istennek a mérhetetlen gazdagságát. Külön kihívás az, amikor internetről, meg „Z” generációról van szó. Olyan ingerekkel, meg olyan ötletekkel bombázzuk őket, amiben Isten országa és maga az evangélium is meg tud jelenni. Egyik legfontosabb teendő azt elérni, hogy a monitor mögül kicsalogatva megtapasztalják a közösségek, az emberi találkozások örömét.

A jubileumi Szent Márton év kapcsán dr. Németh Norbert a szent olyan hitbéli, erkölcsi tulajdonságairól beszélt, ami a ma élőknek is üzenet értékű és követendő példa lehet:

- A Szent Márton év kapcsán azt gondolom, hogy egy különös pártfogót és egy modellt kapott nem csak Szombathely, hanem minden Szent Mártont tisztelő. Hiszen ő nem csak a segítésnek, az irgalomnak a nagy szentje. Egy kicsit azt is látom benne, ami talán elfeledettebb része az életének. Ő a hűségnek és a kitartásnak a nagy szentje is. Gyakorlatilag ő a keresztség szentségét, a keresztyén hitet választotta. Keresztségben részesült, onnantól szakadatlan fejlődés volt a hitélete, az Istennel való kapcsolata mélyült erre értem az ő kitartását és hűségét. Ez utóbbiak megélése a ma élő embereknek külön kihívást jelentenek. Főleg azért is, mert annyi inger ér bennünket és számtalan kísértés nyomasztja lelkünket.

A Herényiek Házából kinézve a Béke téren a Szent György templom karnyújtásnyira található. Dr. Németh Norbert neve nem ismeretlen a herényiek előtt, hisz néhány évig Herény lelkipásztora volt. Az itt töltött évek tapasztalataira, emlékeire szívesen gondolt vissza:

- Tíz évvel ezelőtt kerültem Herénybe, úgyhogy ez egy jubileumi pillanat is. Nagy örömmel jöttem 2006-ban ide a herényi városrészre. Ez volt az első olyan helyem a papi szolgálat során, amikor önálló lelkipásztori szolgálatot végezhettem. Mindazt, amit a korábbi helyen, Kőszegen láttam, tanultam, többségében át tudtam ültetni, meg tudtuk valósítani a hívekkel. Nagy öröm, hogy sikerült a családi és ifjúsági csoport létrehozása. Nagyon sok szép zarándoklatot tudtunk szervezni. Mindig örömmel emlékezem vissza ezekre az évekre és úgy érzem, hogy most is hazajöttem Herénybe.

Bonyolult világunk tele van buktatókkal, zsákutcákkal. Valóban nagy kihívás a ma egyetemi tanulmányait folytató generáció lelki életével foglalkozni. Aki erre vállalkozik, különösen nagy felelősséget vállal magára. Egyáltalán nem mindegy, hogy amikor sokszor nem találjuk életünk során a helyes utat, világít-e az a kicsinyke lámpás lelkünkben, ami segíti megkeresni a jó irányt. Ebben a szülők, egy megértő társ és barát, egy lelkipásztor is sokat segíthet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!