Hírek

2014.11.14. 11:00

In memoriam Pados Róbert

2014. november 8-án, 60 éves korában elhunyt Pados Róbert, a Savaria Szimfonikus Zenekar nagybőgő művésze.

Majthényi László

1976-tól, 38 éven át volt tagja az együttesnek, emellett részt vett a Vas Megyei Közgyűlés és Kulturális Bizottságának munkájában is.

1990-2010-ig Bő község társadalmi megbízatású polgármestereként szolgálta a falu életét. Feleségével, Lengyel Mártával négy gyermekük született, Judit, Tímea, Réka és Róbert.

A száraz, ám rengeteg tartalommal bíró szavak egy olyan ember életét írják le, aki mindig, mindenütt szolgált, a közösség érdekét tekintette a legfontosabbnak, bárki kéréssel fordult hozzá azonnal, tudása legjavával igyekezett segíteni, ez volt lényének esszenciája.

Mondhatjuk, hogy az égi zenekar egy csodálatos nagybőgőssel gyarapodott, ám Robi léte itt a Földön messze többet jelentett a környezetének ennél.

Ő volt az a biztos pont, aki mindenütt, akár családja körében, akár a zenekarban, a közgyűlésben vagy Bőben a megnyugvást, a biztonságot jelentette környezete számára.

Tapasztalata, bölcsessége szuggesztív nyugalommal párosult, ami hitére alapozott derűjével kiegészülve jelentette azt az egyéni érzést, amit nap, mint nap fáradhatatlanul sugárzott magából. Bár minden bizonnyal sokan érezzük most úgy, hogy pótolhatatlan ez az érzés, pótolhatatlan Robi, álljon itt végezetül az a gondolat, amely - ha itt lenne köztünk - az ő szájából hangozna el:

"Az Úr magához szólított, legyen meg az ő akarata.."

Köszönünk mindent Neked, Robi!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!