Hírek

2017.02.04. 12:54

Isten sosincs offline

Megérkezett a Kelet nyugatra. Több száz diák jött Szombathelyre szombaton, hogy részt vegyen a Kárpát-medencei Egyetemi Lelkészségek Találkozóján.

Budai Dávid

Idén először Szombathely ad otthont a Kárpát-medencei Egyetemi Lelkészségek Találkozójának, azaz a Kelet-nek. A február 3-án kezdődött háromnapos rendezvényre több százan érkeztek a városba nemcsak Magyarországról, hanem Erdélyből is. Az egyetem Berzsenyi téri nagyelőadója csordultig telt szombaton este fél nyolckor a hitüket gyakorló keresztény egyetemistákkal és lelkészekkel, akik azért gyűltek össze, hogy részt vegyenek a találkozó megnyitóján, amelynek a legfőbb célja, hogy az összetartozás érzését erősítse. – Isten hozta a keletet nyugaton – ezekkel a szavakkal köszöntötte Császár István egyházmegyei kormányzó a megjelenteket. Hangsúlyozta, az esemény különleges jelentőséggel bír a város életében. – Szent Márton a köpenyét osztotta meg, azt kívánom, hogy ti is osszátok meg egymással, ami a szívetekben van – mondta a kormányzó.

Dr. Puskás Tivadar polgármester köszöntőjében elmondta, a rendezvénnyel Szombathelyre hozták az egész magyar nemzetet, a Kárpát-medence ifjúságát, jövőjét. A polgármester az idelátogató fiataloknak néhány érdekes tényt is megosztott a városról – Szombathely, a Kárpát-medence egyetlen 2 ezer éve folyamatosan lakott városa, itt van Magyarország harmadik legnagyobb temploma, itt született 1701 évvel ezelőtt Szent Márton, és ha körülnézünk a világban, minden tizedik új autójában, itt Szombathelyen gyártott kuplung van – ez utóbbi megjegyzése a polgármesternek, természetesen általános derültséget keltett és tapsvihart eredményezett. Harangozó Bertalan kormánymegbízott, azt kívánta a megjelent fiataloknak, hogy az elkövetkező három nap adjon kellő bátorságot és reményt ahhoz, hogy otthonaikba visszatérve legyen erejük megvallani a hitüket, mivel Európa híján van most ennek a reménynek és bátorságnak. Dr. Németh István rektorhelyettes, már az ELTE nevében köszöntötte a megjelenteket, mint mondta, február elsejével új időszámítás indult az egyetem életében. – A hasonló rendezvények kompenzálják azt a lelki elsivárosodást, ami sokszor a populáris kultúra következménye – hangsúlyozta.

Dr. Beer Miklós váci megyés püspök személyes élményein keresztül mesélt Istenről. A rendezvény mottója: „Isten sosincs offline”, és valóban elképzelhetetlen, hogy Isten hálózaton kívül legyen, de a vele való kapcsolat, az egy soha nem definiálható titok – hangsúlyozta a püspök, aki Ferenc pápa szavait idézve azt mondta: – Hagyjuk, hogy Isten meglepjen minket. Egyszer – mesélte Beer Miklós – egy ember 300 ezer forintot kért kölcsön tőle. Vívódott, hogy adjon-e, de végül adott, és másnap valaki egy ugyanekkora összeget utalt át neki.

A lelkészségek találkozójának ötlete a 2008-as Pasztorációs Konferencián Tihanyban született. A programok összeállításában fő szempont, hogy a téli vizsgaidőszak után és a tavaszi szemeszter kezdete előtt lelki feltöltődést biztosítsanak a résztvevőknek az imaalkalmakkal, liturgiával, előadásokkal és csoportos beszélgetésekkel. Most, farsangi bál és közös korcsolyázás is színesíti a programot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!