Játékmackók és akvarellek a tárlaton

Mackóbolygó - ezt a címet viseli az a tárlat, amelynek anyagát a nemrég Budapestről a Vasi Hegyhátra költöző Kántor Andrea gyűjtötte össze. A mintegy száz plüssbundást felvonultató tárlat két évtized gyűjtőmunkájának eredménye.

- A tárlat legrégebbi mackója, Bruma, épp 22 esztendős - mondja Andrea, miközben egy üvegben csücsülő mackóra mutat. Bruma, körülötte a később érkezett társakkal: színesekkel, tarkákkal, szürkékkel és barnákkal, aprókkal és a gombszemüket meresztgető valódi óriásikkal egy csapásra a gyermekek kedvence lett. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a néhány óra alatt megtelt vendégpad, amelynek kis látogatóit a tárlat közönsége hozta el a tárlat idejére. A mackók szeretetét magán a gyűjteményen kívül könyvek, idézetek is hirdetik, s a tárlat kis párnáin, pachworkjein is a mackólét pillanati elevenednek meg.

- A macigyűjtés tulajdonképpen egyidős első gyermekemmel, Angélával. Az ő születése után vásároltuk meg a gyűjtemény legelső darabját, amely ma a tárlat központjában kapott helyet. Akkor még nem a gyűjtés, a szenvedély vezérelt, hanem egyszerűen valahogy maguktól szaporodtak a macik. Aztán egyre jobban foglalkoztatott a bundások története, a mackógyűjtés kultúrája, különösen azután, hagy megtudtam, külföldön, Németországban, Angliában ennek mekkora hagyománya van - mondja Andrea. Majd azt is elárulta, hogy amikor vásárolt, elsősorban a macik arcát figyelte, az volt a fontos számára, hogy a mackó-arcok minél különlegesebbek, kifejezőbbek legyenek. Mára a gyűjtemény önálló életre is képes, a gyűjtő, mint mondta, állandó kiállítást szeretne berendezni a macikból. Olyan tárlatot létrehozni, amely befogadja, örökbe fogadja a megunt, elnyűtt mackókat, tisztes nyugdíjaséveket biztosít nekik, s nem utolsósorban bemutatkozási lehetőséget.

Kántor Andrea mackóbirodalmával egy másik különleges tárlat is beköltözött a Castrum Galériára. Andrea lányának, Váradi Angélának, az első mackó tulajdonosának az akvarelljeit láthatja a közönség Tanulmányok címmel.

Az ifjú alkotó 1987-ben született Budapesten, a régi Óbudán. Édesanyja elmondta, hogy az ódon házak légkörében tett megannyi séta, a szentendrei, badacsonytomaji művésztelepen, vagy éppen az erdőkben, tengerpartokon tett kirándulások nem múltak el nyomtalanul. A gyermeklelket elbűvölte a naplemente teliholdkor, egy mozdulat varázsa, az állandó és az örökké változó mindenség. Váradi Angéla csak a gimnáziumi évek alatt találta meg az eszközt, ami érzelmei kifejezéséhez vezette: a raj-zot, a festést. Először Köteles Léna iparművésznél, majd Warga Zsófia képzőművésznél tanult. Munkáit ez idáig műtermekben és a Kelenföldi Művelődési Házban láthatta a közönség. A Castrum Galérián a következő öt hétben huszonhat tanulmányát láthatják az érdeklődők. Alkotásainak akarattal nem adott címet, mert egyik sincs befejezve, mind csak tanulmány. Csak vannak, hogy bármikor változhassanak, mint alkotójuk, keresve önmagát a képekben, színekben, a világban.

Váradi Angéla vallja: ha alkotásaival csak egy embernek örömet szerez, már nem dolgozott hiába.