Hírek

2017.07.05. 18:30

Játszótér készült a támogatásból Kőszegszerdahelyen

KŐSZEGSZERDAHELY - Saját erőből, valamint kormányzati forrásból megvalósult fejlesztésekről is szólt a falunap.

Vas Népe

Ágh Péter országgyűlési képviselő és Takács Péter polgármester adta át az új játszóteret, valamint a Kőszegi utcai járdát. Ágh Péter beszédében aláhúzta: mivel korábban jól gazdálkodott a falu, ezért 20 millió forintos kormányzati támogatásban részesült, amely összeg hozzájárulhatott a helyi elképzelések megvalósításához. Észak-Vas megye parlamenti képviselője bejelentette, hogy sikeres lett az a pályázat is, amelynek egyik benyújtója volt Kőszegszerdahely is. Ennek értelmében közel 250 millió forintból valósulhat meg a Kőszeghegyalja térségének csapadékvíz-elvezetése.

 

A falunap a közösségnek szóló programokról is szólt. A délelőtt folyamán nősök-nőtlenek (0-3) és Kőszegszerdahely-Velem női (3-0) labdarúgó-mérkőzésen szurkolhattak az érdeklődők. Miután Ágh Péter és Takács Péter átvágták a szalagot, a gyerekek azonnal birtokba vehették a játszóteret. Az elsők között ült az új hintába Habda Helén, akinek édesanyja, Sarlai Zsuzsanna elmondta: a szülők nagyon örülnek, hogy ilyen szép környezetben játszhatnak a gyermekek. Helén most tanulta meg, hogy egyedül is remekül tud hintázni, nem feltétlenül szükséges, hogy apa vagy anya lökje őt. Már egyeztették is az anyukák, hogy a nap melyik szakában jönnek együtt, hozzák a gyerekeket.

Míg ők beszélgettek, megosztották a neveléssel kapcsolatos tapasztalataikat, addig a gyerekek játszhattak a biztonságos játszóeszközökön. Az önkéntes tűzoltó egyesület habpartival kedveskedett a gyerekeknek, majd kulturális műsorok következtek. A közönség láthatott táncot, színdarabot, hallhatott mesét, verset, zenés előadásokat. Az idő ugyan kissé esősre fordult estére, de a bál nem maradhatott el, hiszen idén elkészült a közösségi ház udvarán lévő sátor fedése is, így önfeledten szórakozhattak a bálozók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!