Hírek

2015.05.20. 06:34

Jéggel jött a felhőszakadás - Csütörtökre is várható zápor, zivatar

Az Országos Meteorológiai Szolgálat mára ismét riasztás adott ki a megyénkre. Az elsőfokú figyelmeztetés a viharok és a felhőszakadás veszélye miatt van érvényben. Ahogy tegnap, úgy ma is az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 millimétert meghaladó csapadék hullhat.

Bajdó Bettina

A reggeli és délelőtti órákban még néhol kialakulhat zivatar, majd átmeneti szünet után késő délutántól kiemelten a középső országrészben várható kiterjedt zivatartevékenység. Heves és intenzív zivatarokra is számítani kell (nagyobb számban az ország középső sávjában): károkozó (kettő-öt centi átmérő) jég, szélvihar (70-80 kilométer/óra) és felhőszakadás (20-40 milliméter) kísérheti őket.

Vajon megérkezik a nagy vihar?

Egyelőre megyénk járásaiban nem él a riasztás, de ha lehet hinni az előrejelzéseknek, akkor délután ide is megérkezik a vihar. A meteorológusok szerint délutántól a Dunántúlon és az Alföldön egyaránt várhatók zivatarok, melyek délnyugat felől észak, északkelet felé helyeződnek át. A zivatarokat rövid idő alatt 20-30 millimétert meghaladó csapadék, jégeső és 60-80 kilométer/órát meghaladó széllökések kísérik. Helyenként heves zivatar is várható, 90 kilométer/órát meghaladó szélrohamokkal, nagyméretű jéggel és esetleg 50 millimétert is meghaladó csapadékkal.

Késő este és az éjszaka első felében még számítani lehet zivatartevékenységre, legjobb eséllyel a középső és északkeleti országrészben. Csütörtök hajnaltól délelőttig kisebb az esélye a zivataroknak.

Szombathelyen jelenleg napsütés van, kissé felhős az ég. A hőmérő 20 Celsius-fokot mutat. A szél délkeletire fordult, egyelőre csak gyengén fúj.

Hullámzó hidegfront közelít felénk

Az Országos Meteorológiai Szolgálat legfrissebb adatai szerint a hullámzó hidegfront - melytől keletre a Kárpát-medence felett igen labilis a légállapot - még Csehország, Ausztria felett jár, de kora estére eléri az országot. Már jóval a front érkezése előtt is számítani lehet zivatartevékenységre. Az intenzív záporok, zivatarok kipattanásának pontosabb helye és ideje csak nagy bizonytalanság mellett jelezhető előre.

Vas megyét is elérte az elsőfokú meteorológiai riasztás

Az OMSZ a kőszegi és a szombathelyi járásra kiadta az elsőfokú riasztást heves zivatar és felhőszakadás veszélye miatt. A prognózis szerint kis valószínűséggel kialakulhat heves zivatar károkozó szél vagy nagyméretű jég kíséretében. Az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 millimétert meghaladó csapadék hullhat.

Szombathelyen jelenleg még szép az idő, több mint 24 Celsius-fok van Pétervári Tibornak, az OMSZ szombathelyi észlelőjének, állomásvezetőjének adatai szerint. Mérsékelt déli szél fúj.

Kiterjesztették a járásokra kiadott riasztást

Már módosították is az imént kiadott meteorológiai riasztást. Korábban csak a kőszegi és szombathelyi járásra volt érvényes a figyelmeztetés, mostanra viszont a sárvári, a vasvári, a szentgotthárdi és a körmendi térségben élőknek is van mitől tartaniuk.

Egymást érik a riasztások

A kora délutáni órákban egymás után érkeznek az újabb megyéket érintő riasztások. Az ország északi peremén egyre nagyobb körzetben érvényes az elsőfokú riasztás. A legfrissebb adatok szerint Nógrád és Heves megyét is elérte a heves zivatarok és felhőszakadás veszélye miatt kiadott riasztás. A korábbi információk szerint Vas, Győr-Moson-Sopron, Fejér, Komárom-Esztergom, Pest és Bács-Kiskun megyén kívül már Nógrádban és Hevesben is számítani kell arra, hogy a zivatarokat rövid idő alatt 20-30 millimétert is meghaladó csapadék, jégeső és 60-80 kilométer/órás széllökések kísérhetik.

Megyénkben már csak a celldömölki járásban nincs riasztás. A radarképek szerint közelít felénk a vihar. Pétervári Tibor adatai szerint Szombathelyen három óra után 25,4 Celsius-fok van gyenge, időnként mérsékelt déli szél fúj. Felhőzet főleg déli irányból látható.

Már másodfokú a riasztás

Az Országos Meteorológiai Szolgálat másodfokú (narancs) riasztást adott ki Vas, Pest és Bács-Kiskun megye bizonyos járásaira heves zivatar és felhőszakadás veszélye miatt. A prognózis szerint az érintett területeken közepes bekövetkezési kockázat mellett előfordulhat heves zivatar, valamint az intenzív záporból, zivatarból rövid idő alatt 23-30 millimétert is meghaladó csapadék hullhat.

A narancsriasztás megyénkben a kőszegi, a szombathelyi, a körmendi és a szentgotthárdi járásra érvényes, másutt elsőfokú a figyelmeztetés. A megyében egyelőre közepesen felhős az idő.

Öt után elér minket a vihar

A legfrissebb radarképek szerint egyre közelít felénk a viharzóna Ausztria felől. Az osztrák előrejelzések szerint Szombathelyre öt óra után érkezik meg a zivatar, a széllökések 50 kilométer/órásak lesznek. A szél estére erősödni fog, kilenc óra körül már 60 kilométer/órás széllökések is előfordulnak majd. Éjjel, valamint a hajnali órákban is számíthatunk csapadékra, illetve holnap mindenképpen vigyünk magunkkal esernyőt. Egész napra esőt jósolnak, a maximum hőmérséklet az erős szél mellett 14 fok lehet.

Még több helyen van másodfokú riasztás

Az OMSZ a megyénken belül is kiterjesztette a másodfokú riasztást, már a sárvári járásra is érvényes. Egyedül a celldömölki térségben él már csak az elsőfokú figyelmeztetés.

Szombathelyen délután négy órakor 26 Celsius-fokot mértek, a szél továbbra is déli irányból fúj. Egyelőre nincsenek erős széllökések. A megye nagy részén gyengén vagy közepesen felhős, Dozmaton borult az idő.

Menjünk messze a fáktól!

Szentgotthárdnál már sűrű, fekete felhők gyülekeznek, villámlik és morajlik az ég. Szombathelyen is beborult. A várható időjárási helyzet miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat másodfokú, narancssárga riasztást adott ki a megye több járására. A zivatarok mellett több helyen felhőszakadásra is számítani lehet.

A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kéri a lakosságot, hogy a vihar idejére lehetőség szerint húzódjanak fedett helyre, ahol az esetleges erős szél és a jégeső nem veszélyezteti a biztonságukat. Ha erre nincs mód, akkor menjenek távol a fáktól, az épületektől, hogy a letört ágak, cserepek, üvegszilánkok ne okozhassanak sérülést!

Gyorsan hűl a levegő

A vihar előszele már Szombathelyen is tiszteletét tette. Pétervári Tibor adatai szerint 24,1 Celsius fokról 20,9-re hűlt le 10 perc alatt a levegő. Kőszegen erősen felhős az ég, ott még csak mérsékelt szél fúj. Rábagyarmaton is erősen felhős az ég, a szél ott is mérsékelt, viszont halk dörgések hallhatók.

Felsőcsatáron jég esik

Háromnegyed hatkor Szombathelyre is lassan megérkezik a vihar. Erősen beborult az ég, dörög és villámlik. Az Időkép adatai szerint zivatar van záporesővel Kőszegen, Felsőcsatáron pedig jég esik. Sárváron és Bükön borult, Vasváron erősen, Csákánydoroszlóban közepesen felhős az ég.

Jéggel jött a felhőszakadás

Háromnegyed hat után Szombathelyt is elérte a vihar. Először száraz jég esett, majd megérkezett a felhőszakadás is. A borsó nagyságú jég csak pár másodpercig hullott az égből. Jelenleg süt a nap és szakad az eső.

Kicsit csendesedett

Hat óra után pár perccel csendesedett az eső Szombathelyen, de még esik, dörög és villámlik. Éppen a viharzóna szélét fogtuk el, nyugatról napfénnyel.

Csillag Enikő olvasónk fotója a jégről.

Besüt a felhők alá a nap

Pétervári Tibornak, az OMSZ szombathelyi észlelőjének, állomásvezetőjének adatai szerint már csak 15,6 Celsius-fok van a városban. Dél felől újabb gócból esik váltakozó intenzitással az eső negyed hétkor is, közben nyugatról továbbra is besüt a felhők alá a nap. Közben északira fordult a szél, a legerősebb lökések elérik a 40 kilométer/órát is.

Az Időkép észlelői szerint Körmenden is zivatar van.

Kis pihenőt tart a vihar

Szombathelyen ugyan fél hétkor elállt az eső, de a felhők ismét gyülekeznek, úgy tűnik, újabb zivatar érkezik. Vépen is záporeső volt zivatarral. Kőszegpatyon jelenleg jégeső hullik, Csörötnekről pedig zivatart jelentettek. Másutt borult az idő a megyében.

Déli, délnyugati irányban is tombol

Továbbra is érvényben van a másodfokú riasztás megyénk járásaiban a zivatarok és a felhőszakadás miatt. Egyedül a celldömölki járásban él az elsőfokú riasztás. Jelenleg megyénk déli, délnyugati részén tombol a vihar, Kercaszomorról, Rábagyarmatról zivatart, Körmendről száraz zivatart jelentettek. Szombathelyen háromnegyed hétkor nem esik, de ismét szürke felhők érkeznek fölénk, a szél is megerősödött.

Szürkére festették az eget a felhők

Újabb esőfelhők érték el Szombathely városát, szürkére festve az eget, ismét esik az eső, dörög és villámlik. Kőszegpaty mellett Bükről is jégesőt jeleztek az észlelők. Zivatar van Csákánydoroszlóban és Kercaszomoron is. Sárváron és Celldömölkön egyelőre csak erősen borult az idő. Rábagyarmaton Huszár József jelentése szerint se szélvihar, se jég nem volt. Csapadék is alig hullott. Ám továbbra is erősen felhős az ég, 16,3 fokot mutatnak a hőmérők.

Az OMSZ legfrissebb adatai szerint a vasi megyeszékhelyen este hét órakor már csak 14 Celsius-fok van. A szél északi irányból fúj, a legerősebb lökések most 37 kilométer/órásak. Az elmúlt egy óra alatt 4,5 milliméternyi csapadék hullott.

Már csak elsőfokú a riasztás

Az OMSZ elsőfokúra redukálta a korábban kiadott másodfokú riasztását Vas megyében. Eszerint már csak kis valószínűséggel alakulhat ki heves zivatar. Az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 millimétert meghaladó csapadék hullhat.

Időközben Szalafőt is elérte a vihar, zivatart és 17 fokot jelentettek. Szombathelyen továbbra is esik az eső és dörög. Jákról, Kőszegről, Gyöngyösfaluból is zivatart jeleztek az észlelők.

Csütörtökön vacoghatunk

Jelenleg az OMSZ a csütörtöki napra nem adott ki riasztást a megyénkre. A hullámzó hidegfront hatására azonban csütörtökre is sokfelé várható zápor, zivatar. Akár hevesebb zivatarok is lehetnek felhőszakadás, jégeső és viharos szél kíséretében. 15 és 27 Celsius-fok között alakulnak a maximumok az országban, nyugaton lesz a hűvösebb. Nálunk maximum 14 fokig kúszhat fel a hőmérő higanyszála, ám az erős szélben ezt kevesebbnek érezzük majd. Szinte egész napra esőt jósolnak, s a következő napok sem kecsegtetnek több jóval.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!