Hírek

2016.11.30. 16:01

Karácsony előtt osztották ki a tanulói és hallgatói támogatásokat

Szombathely - Ismét átadták a városházán a Petz-ösztöndíjakat, idén 14 tanulót támogattak. A főiskolai, egyetemi hallgatókat a Szombathely visszavár ösztöndíjjal segítik.

Vadas Krisztina

Petz Gyula néhai szombathelyi lakos végrendeletében úgy határozott, hogy hagyatékából szorgalmas, de hátrányos helyzetű diákokat támogassanak. Petz Gyula több mint 6 millió forintos örökségét a város húsz éven át, évente 1 millió forinttal egészíti ki, és így 2005 óta, minden esztendőben kiosztják a 62 ezer 500 forintos tanulmányi támogatást.

Arra, hogy ki érdemes az ösztöndíjra, az általános és középiskolák igazgatói tehetnek javaslatot, és a város oktatási és szociális bizottsága dönti el, hogy végül kinek ítélik oda. Azokat a tanulókat jelölhetik az igazgatók, akiknek legalább négyes az átlaguk.

Ignéczi Dóra, a Nagy Lajos Gimnázium 12/C osztályos tanulója is elnyerte a Petz-ösztöndíjat Fotó: Unger Tamás

Az átadó ünnepségen dr. Puskás Tivadar polgármester, Fodor István, a KLIK szombathelyi tankerületének igazgatója, Rettegi Attila, az oktatási és szociális bizottság elnöke és dr. Bíró Zoltán ügyvéd, a hagyaték végrehajtója köszöntötte az ünneplőbe bújt diákokat. Mielőtt átvehették volna díjaikat, a Neumann János Általános Iskola tanulói adtak műsort a tiszteletükre.

A polgármester beszédében kiemelte: kötelességünk támogatni azokat a tanulókat, akik a jövőt biztosítják. A tanulás értékteremtés, a közösség szolgálata. A város ennek a feladatának igyekszik eleget tenni. - A tanulást, mint a legnehezebb munkát el kell ismerni - mondta dr. Puskás Tivadar.

A Szombathely visszavár tanulmányi ösztöndíjat 2013-ban alapította a szombathelyi közgyűlés, hogy ezzel támogassák azokat a helyi fiatalokat, akik a felsőoktatásban valamilyen hiányszakmát tanulnak. Az ösztöndíjakat dr. Puskás Tivadar adta át annak a hat hallgatónak, akik a pályázattal együtt vállalták, hogy a diploma megszerzése után Szombathelyen vállalnak munkát. Velük együtt harminc fiatalt támogat már a város ezzel az ösztöndíjjal.

Petz Gyula-ösztöndíjasok:

Horváth Kristóf Oladi Általános Iskola, Németh Olivér Oladi Általános Iskola, Papp Panna Bercsényi Miklós Ált. Isk., Szajkó Laura Bercsényi Miklós Ált. Isk., Kovács Alexandra Derkovits Gy. Ált. Isk., Majtényi Szandra Derkovits Gy. Ált. Isk., Kneisz Dóra Neumann János Ált. Isk., Kiss Bíborka Váci Mihály Általános Iskola, Farkas Ronald Kanizsai Dorottya Gimn., Gyapai Tímea Kanizsai Dorottya Gimn., Ignéczi Dóra Nagy Lajos Gimnázium, Nagy Jácinta Nagy Lajos Gimnázium, Peresznyák Réka SZOSZSZC Kereskedelmi Szakgimnázium, Horváth Annamária SZOSZSZC Oladi Szakgimnázium

Szombathely visszavár-ösztöndíjasok:

Szabó Orsolya óvodapedagógus, Borsos Márk Simon gépészmérnök, Büki Ádám gépészmérnök, Kaposi Petra Dalma logopédus, Ferencz Renáta logopédus, Tófeji Barbara egészségügyi szak-asszisztens

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!