Hírek

2012.10.04. 13:40

Ki kapja a megyei Prima közönségdíját?

A közönségdíjra olvasóink szavazhatnak október 8-17-e között.

Némethy Mária

Földesi János  

1958. január 20-án született Szombathelyen. Édesanyja is pedagógus volt. Felesége szintén tanár Kőszegen, a Béri Balog Ádám Általános Iskolában. Két felnőtt gyermekük van.

Matematika-testnevelés szakos általános iskolai diplomáját 1981-ben szerezte a szombathelyi Berzsenyi főiskolán, majd a Béri Balog iskola tanára lett. Ez az első és jelenlegi munkahelye 31 éve.
 
Munkáját a gyermekszeretet vezérli, nagy figyelmet fordít a szellemi és a testi fejlődésükre. Testnevelő tanárként nemcsak az élményszámba menő órákon, hanem délutáni sportfoglalkozásokon és versenyeken is sokat foglalkozott tanítványaival.

1992-2003-ig igazgatóhelyettes volt, az iskolai sportudvar megvalósításában nagy szerepet vállalt. Kollégáival közösen 1994-ben elindította a Családi sportnapot, 1995-ben a Béri Balog Labdarúgó Tornát, 1999-ben a labdarúgó Mikulás Kupát, évente két felnőtt labdarúgó tornát. Ezek ma már hagyományos rendezvényei az iskolának. 2001-ben pedagógus szakvizsgát tett közoktatási vezető szakiránnyal. 2003-tól a Béri Balog iskola igazgatója.

Tanítványai szeretik. Aktív szervezője a város tömegsportrendezvényeinek. Kitüntetései: 2003: A Magyar Diáksport Szövetség által alapított Diáksportért Emlékérem; 2007: A Magyar Sportért Emlékérem ezüst fokozata.


Király Gábor 

"Szombathelyen születtem, és már kiskoromban magamba szívtam a sporttal kapcsolatos élményeket. Édesapám, Király Ferenc 276 mérkőzésen játszott a Haladásban, utat mutatott a profi sportolás irányába. Természetesen kellettek a kiváló edzők is a megfelelő alapokhoz.

21 évesen elkerültem Berlinbe, ahol hét évet húztam le, majd átkerültem a szigetországba, ahol rengeteg tapasztalattal gazdagodtam a sport és az élet terén. A külföldi légióskodás mellett soha nem felejtettem el, honnan indultam, hová szeretnék visszatérni.
 
Eddig összesen 86 alkalommal húztam magamra a magyar válogatott mezét és közel 700 alkalommal szerepeltem a Haladás, a Hertha BSC, a Crystal Palace, a West Ham United, az Aston Villa, a Burnley, a Leverkusen és az 1860 München kapujában.
A 2012/2013-as szezon profi pályafutásom huszadikja.
 
2003-ban megépítettük a Király Sportlétesítményt. A célom az: ami tapasztalatot szereztem külföldön, azt a magyar gyerekeknek tovább tudjam adni, hogy ők is merjenek nagyokat álmodni.

2006-ban megalapítottuk a családdal a Király Szabadidősport Egyesületet, hogy amatőr szinten is tudjuk fogadni a sportolni vágyókat. Ha valakinek magasabb céljai vannak a sportolás terén, megpróbálunk ebben segíteni, hogy a fejlődéshez ezzel is hozzájáruljunk."

Szarka Zoltán

"1942. augusztus 12-én születtem Csornán. 1957-ig Répcelakon laktam. Ott végeztem általános iskolai tanulmányaimat. Apám, Szarka Lajos ács, anyám Horváth Mária háztartásbeli. Szüleim alkalmi munkákat is vállaltak, hogy a hat gyereket fel tudják nevelni.

1957-59-ig Szombathelyen szobafestő és mázoló szakmát tanultam. Közben, 19581961 júliusáig a Szombathelyi Dózsa SE-ben sportoltam, mint labdarúgó. 1961 júliusától 1980-ig a Szombathelyi Haladás VSE labdarúgója voltam. Ez idő alatt 248 első osztályú, 147 másodosztályú mérkőzést játszottam. Többszörös utánpótlás, II. osztályú, B-, olimpiai és A-válogatott kerettag voltam. Az 1968-as olimpián (Mexikó) tagja voltam az aranyérmes csapatnak. Különböző osztályú csapatokban 55 éves koromig játszottam. 1980-2002-ig kapus edző voltam a Haladás VSE-ben. 1969-ben a Nagy Lajos Gimnáziumban érettségiztem.

22 évi kapusedzőségem alatt sok jó képességű kapust neveltem és dolgoztam velük. Jelenleg is különböző korú kapusokkal foglalkozom."



Dr. Fűzfa Balázs

Fűzfa Balázs a Nyugat-magyarországi Egyetem Magyar Irodalom Tanszékének (Szombathely) docense.
 
Számos országos jelentőségű program kezdeményezője és megvalósítója. Többek között az élményközpontú irodalomtanításé, melynek révén tanárok nemzedékeinek nyújt új típusú tudást. Ennek kapcsán hozta létre az Ottlik-kutatócsoportot, újabban a Vas megyéhez kötődő Weöres Sándor jobb megismerését szolgáló programot. A 12 legszebb magyar vers elnevezésű programmal általános és középiskolások ezreit mozgatja meg félévenként egy-egy vers (Jordán Tamás vezérelte) kollektív előadásával. A nagy versmondás mellett az adott költővel kapcsolatosan nemzetközi tudományos konferenciát is szervez. A 12-ből eddig 10 esemény zajlott le. Új típusú gimnáziumi tankönyvcsaládja a fiatal nemzedék ismeretszerzési szokásaihoz igazodva (interaktivitás, internet stb.) hozza közel hozzájuk az irodalmat. Eddig megjelent tankönyvei iránt mind Magyarországon, mind a határon túli magyarság pedagógusai körében rendkívül nagy az érdeklődés.
Fűzfa Balázs tevékenységével nagy szolgálatot tesz a magyar és az egyetemes kultúra ügyének. Könyvei jelentek meg, projektekben vesz részt, bizottságokban tölt be fontos tisztségeket, rendszeres szervezője hazai és nemzetközi konferenciáknak.
 


Dr. Grasselly Magdolna

Dr. Grasselly Magdolna így vall magáról:

"- 1953.11.05-én születtem Szegeden. Tanulmányaimat 1972 1978-ig a Szegedi Orvostudományi Egyetem Orvosi Karán folytattam, ahol 1978-ban cum laude minősítéssel végeztem. 1978. október 1-én kerültem a Markusovszky Kórház Csecsemő- Gyermekgyógyászati Osztályra, ahol azóta is dolgozom. 1982-ben szakvizsgáztam csecsemő- és gyermekgyógyászatból, majd 1988-ban neonatológiából szereztem szakvizsgát. Egyik legfőbb tevékenységem a perinatális Intenzív centrum napi munkája, az ultrahangos vizsgálatok végzése. Dr. Gagyi Dénes nyugdíjban vonulása óta a perinatális Intenzív centrum profilvezető főorvosa vagyok. Az 1983 óta működő fejlődésneurológiai gondozót vezetem, ahol a késői idegrendszeri maradványtünetek időben való felismerése és időben elkezdett neurohabilitáció megkezdése a cél. Fontos tevékenységem a kórházi oktatás (rezidensek, orvostanhallgatók, védőnők). Aktívan részt veszek az 1995-ben megalakult korai fejlesztő központ munkájában. Tagja vagyok a Magyar Gyermekorvos Társaságnak, vezetőségi tagja a Magyar Perinatológiai Társaságnak. 1981-ben férjhez mentem Tóth Imre fotóriporterhez, fényképészmesterhez, két gyermekünk született." 
 


Retkes József


Retkes József kertészmérnök, a Kertészeti Egyetem címzetes egyetemi docense.
 
1970-től nyugdíjazásáig volt alkalmazásban a Szombathelyi Kertész Tsz-nél, ahol 20 évig volt a termesztés főmérnöke. Az ország legkisebb területű szövetkezete az ő szakmai irányítása alatt tízszer nyerte el a minisztérium termelői nagydíját. Számtalan új dísznövényfajtát vezettek be, nemzetközileg is jelentős tőkés exportot bonyolítottak. Nyugdíjba vonulása után 10 évig volt a Flora Hungária nagybani virágpiac szakmai ügyvezető igazgatója. Sikeresen működött közre abban, hogy a létesítmény Közép-Európa legnagyobb nagykereskedelmi egységévé fejlődött. Retkes József nemzetközileg is elismert sikereket ért el a növénynemesítés vonalán is. Jelenleg 12 oxalis növényfajta áll nemzetközi szabadalmi oltalom alatt az Európai Unioban, valamint az Egyesült Államokban és Kanadában. 2011-től újabb 9 fajta van tesztelés alatt az USA-ban. Számos szakmai kitüntetése van, közte a Magyar Tudományos Akadémia Díja. Tagja a kertészeti tanszék államvizsga bizottságának.


Halmágyi Miklós

Halmágyi Miklós  újságíró, a Vas Népe főszerkesztője.

1958. május 3-án született Szombathelyen, 1976-ban érettségizett a Nagy Lajos Gimnáziumban. Magyar-történelem szakos tanári diplomát szerzett 1982-ben Debrecenben, a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. Két éven át a debreceni Alföldi Nyomdában dolgozott üzemi szociológusként, egy kísérleti humán team tagjaként. Közben kritikákat, tanulmányokat, novellákat publikált a Valóságban, az Alföldben, a Tiszatájban, az Életünkben és más folyóiratokban. 1984-ben családjával visszaköltözött Szombathelyre, ahol a Vas Népe kulturális rovatának munkatársa lett. 1987-től a lap olvasó-szerkesztője. Alapító tagja a rendszerváltáskor elindított Tér-Kép című regionális hetilapnak, majd szerkesztője az abból kiváló Új Tér-Képnek. A hetilap megszűnése után egy ideig szabadúszó újságíró, majd visszatér a Vas Népéhez gazdasági rovatvezetőként.

1993-től a máig legnagyobb lefedettségű megyei napilap, a Vas Népe főszerkesztője, 1994-től 1998-ig egyben a kiadó ügyvezető igazgatója is, miközben a Lapkiadók Egyesületétől kezdve számos szervezetben képviselte a kiadói érdekeket. Az azóta eltelt időszakban a napilapon kívül rengeteg, a Pannon Lapok Társasága által megjelentetett kiadvány elkészültében működött közre, főszerkesztősége alatt indult el a lap online hírportálja, s jött létre digitális kiadása is. Alapító tagja a nemrégiben létrehozott Főszerkesztők Fórumának.


Dr. Mátrai István 

Dr. Vígh Kálmán. "Csepregi származású vagyok, életem jelentős, meghatározó szakasza kötődik a településhez. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen szereztem történelem-orosz szakos középiskolai tanári diplomámat.

33 éve, megszakítás nélkül ezen a pályán dolgozom. Első munkahelyem egy nyíregyházi gimnázium volt, majd Szombathelyen az Entzbruder szakközépiskola tanára lettem.

1984-ben kerültem a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola történelem tanszékére. Újkori és legújabb kori történelmet tanítok. Tíz éven át az idegenforgalmi szakmenedzser szakosoknak művelődéstörténet kurzust vezettem, a Táncművészeti Főiskola szombathelyi tagozatán civilizáció történetet tanítottam. Oktattam az Egészségügyi Főiskolán is. Bolyais diákjaimmal többször jártunk külföldön.

24 éve tanítok a felső- és a közoktatásban. Szerencsésnek mondhatom magam, több mint ezer, tizen-, huszonéves diák tanára lehettem, lehetek. Sokat kaptam tőlük, amikor végeznek, hiányoznak.

Tisztelem a tudást, a felkészültséget, a mindig többre törekvést, a műveltséget. Egyetemi doktori címet, majd PhD fokozatot szereztem, tudományos közleményeim jelentek meg, hazai és nemzetközi konferenciákon vettem részt.

Nős vagyok, feleségem dr. Krakomperger Anna, orvos. Egy orvos és egy jogász lányunk van.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!