Hírek

2014.10.03. 15:20

Ki lesz az idei év Prima-díjasa? - A tudomány és oktatás kategória jelöltjei

Ma az idei megyei Prima-díj tudomány és oktatás kategóriájának jelöltjeivel ismerkedhetnek meg olvasóink.

Némethy Mária

 

Bedics Sándor 20 éven át volt kiváló igazgató

BEDICS SÁNDOR (született 1956-ban) középiskolai tanár. A szentgotthárdi III. Béla Szakképző Iskola és Kollégium igazgatójaként az elmúlt két évtizedben kimagasló, lelkiismeretes vezetői tevékenységével jelentősen hozzájárult nemcsak Szentgotthárd, hanem az egész régió szakképzésének fejlődéséhez.

A hagyományos szakképzés mellett 1993-tól szakközépiskolai tagozat indult, a képzések évről évre bővültek. Az iskola az ő vezetése alatt folyamatosan követte a változó munkaerőigényeket, jól megválasztva egy-egy új szakma bevezetését: érettségire épülő, majd technikusi képzés, sőt felnőttképzés is elindult. Az elmúlt években pedig a Nyugat-magyarországi Egyetemmel kötött megállapodás alapján felsőfokú szakképzés is folyik az iskolában.

Mindeközben az új intézmény rövid időn belül tornateremmel, külső sportpályával, a szakmához tartozó laborokkal, korszerű tanműhelyekkel, majd új iskolaszárnnyal bővült. Az intézmény 2005-ben Bedics Sándor irányításával nyitotta meg a megye egyik legkorszerűbb tankonyháját és tanéttermét. A gyarapodáshoz az igazgató úr mindig igyekezett pályázati lehetőségeket keresni, amelyeket hozzáértő kollégáival együtt rendre sikeresen meg is pályázott.

Bedics Sándor olyan kiváló vezető volt, aki példamutató elkötelezettséget tanúsított dolgozói és az iskola diákjai iránt egyaránt.

Dr. Borovics Attila növénygenetikus szakmérnök

DR. BOROVICS ATTILA (született 1971-ben) erdőmérnök, növénygenetikus szakmérnök. 20 éve dolgozik első munkahelyén, a sárvári Erdészeti Tudományos Intézetben. Fiatalon lett az országos hatókörű, hat telephelyen üzemelő intézet főigazgatója. 2010-ben az ő kezdeményezésére költözött az intézet központja Budapestről Sárvárra, megteremtve egy megyei központú kutatóintézet feltételeit.

Legfontosabbnak ítélt szakmai eredménye: kiépíthette az első hazai erdészeti genetikai laboratóriumot, amelynek segítségével tudományosan alapozható meg őshonos erdeink genetikai erőforrásainak fenntartható használata, alkalmazásával újrafogalmazhatók a minőségi szaporítóanyagok előállításának feltételei. Az ő irányításával készült el a Kámoni Arborétum teljes növényi, turisztikai célú rekonstrukciója. Címzetes egyetemi tanárként dolgozik a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Karán.

A főigazgató munkája mellett tevékenyen segíti és támogatja a sárvári, valamint a térségi kulturális programok szervezését.

Az idén márciusban Pro Silva Hungariae (Magyar Erdőkért) miniszteri díjat vehetett át.

Dr. de Jonge Tamás ortopédiai osztályt vezető főorvos

DR. DE JONGE TAMÁS orvos 1966-ban született. Általános orvosi diplomáját 1990-ben szerezte cum laude minősítéssel Pécsett, ahol már kezdetben nagy érdeklődéssel fordult a gyermekortopédia felé. 1995-ben szakvizsgázott ortopédiából jeles eredménnyel. Második szakvizsgáját 2012-ben tette le traumatológiából. 2002-ben védte meg Ph.D. értekezését gerincdeformitások kezelésének témakörében. Dolgozott Párizsban és másutt is külföldön.

2005 októberében nevezték ki a megyei Markusovszky kórház ortopédiai sebészeti osztály élére. A csipő- és térdízületi protézisbeültetések továbbfejlesztését és minden Vas megyei lakos számára elérhető lehetőségét tűzte ki célul a legmodernebb műszerparkot kialakítva. Legfontosabb törekvése, hogy a korábbi, botrányosan hosszú műtéti várólistákat drasztikusan lerövidítse.

Tudományos tevékenységének mutatói: lektorált szakmai folyóiratban megjelent közleményeinek száma 43, közleményeinek idézettsége 200 feletti. Három idegen nyelven beszél, rendszeres előadója nemzetközi kongresszusoknak is.

Dr. de Jonge Tamás nős, két gyermek édesapja, és a szombathelyi teniszélet aktív résztvevője.

Az idén október 16-án 16 órakor kezdődik a Prima-díj Vas megyei díjátadó gálája a Weöres Sándor Színházban. Ezen ünnepélyes körülmények között adják majd át a kategóriák győzteseinek az egymillió forintot, a jelölteknek pedig a 100-100 ezer forintot.

Az idén is lehetősége lesz a Vas Népe olvasóinak közönségszavazatok leadására. Október 6-án indul majd a szavazás lapunk online portálján, a vaol.hu-n, ez október 15-én lezárul. Itt a közönségdíjasra lehet majd szavazni. Nevét az október 16-ai ünnepélyes díjátadáson hozzuk nyilvánosságra. A díjat a nyertesnek Szombathely polgármestere adja majd át.

Kapcsolódó cikkek:

Tizedszer lesz Prima-díj

Ki lesz az idei év Prima-díjasa? - A sport kategória jelöltjei

Ki lesz az idei év Prima-díjasa? - A kultúra kategória jelöltjei

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!