Hírek

2013.09.26. 16:35

Ki lesz idén Prima-díjas?

Ha október, akkor újra izgalmas, örömteli esemény: Vas megye legrangosabb díjainak, a Prima-díjaknak az átadása immár nyolcadik alkalommal. Van-e változás az idén? Kikre, mikor, hogyan szavazhat a közönség?

Némethy Mária

A kérdésekre Szőnye József, a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) Vas Megyei Elnökségének elnöke, a Prima Primissima díj kistestvérét jelentő megyei Prima-díj fő szervezője válaszolt:

- A legnagyobb változás az, hogy a Prima Primissima díjat 2003-ban 10 évre alapító Demján Sándor vállalkozó helyébe az idén a díj gondozását és finanszírozását az OTP Bank, Csányi Sándor vállalta át. A cél, azaz a magyar értelmiség eredményeinek megőrzése, a hazai tudomány, művészet és kultúra fejlesztésének pártoktól független erősítése megmaradt. Ugyancsak változatlan, hogy a jelölteket a VOSZ elnöksége, megyei- és szekcióelnökei, a társadalmi tanácsadó testületének tagjai, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriuma, valamint érdekvédelmi, érdekképviseleti és szakmai civilszervezetek állíthatnak.

Az Oscar-díjnak számító Prima Primissima 2005-ben területi Prima-díjak rendszerével egészült ki. A megyei Prima létrejöttéhez kezdetektől csatlakoztak Vas megye vállalkozói.

- Köszönet illeti meg mindazokat, akik a díj háttereként anyagilag támogatják annak átadását, ezzel lehetővé teszik évről évre, hogy a reál tudományok művelői elismerésüket fejezhessék ki a humán tudományok művelői iránt hangsúlyozta Szőnye József.

A Vas Megyei Prima Díjat kultúra és művészetek, tudomány, illetve oktatás és közművelődés kategóriában adják át. Kategóriánként három jelölt közül választ a VOSZ megyei elnöksége mellett működő tanácsadó testület. A kategória-győztesek egymillió forinttal lesznek gazdagabbak, a jelöltek 100-100 ezer forint díjazásban részesülnek. Az idei jelöltekkel jövő héten keddtől a Vas Népe hasábjain ismerkedhetnek meg olvasóink.

A közönségdíjasra a Vas Népén keresztül szavazhatnak, jutalmazásáról most is dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere gondoskodik.

A díj elegáns átadó ünnepsége az idén is a Weöres Sándor Színházban lesz, október 17-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!