Hírek

2016.06.06. 12:22

Kik kaptak elismerést a szombathelyi pedagógusnapon?

A városi pedagógusnapi rendezvényen, ünnepi műsor keretében adta át dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere, Koczka Tibor alpolgármester és Rettegi Attila, az Oktatási és Szociális Bizottság elnöke a megyeszékhely kiváló pedagógusainak az elismeréseket.

Vadas Krisztina

A Szombathely Oktatásügyéért-díjat annak adományozzák, aki kiemelkedő munkájával segítette a város oktatásügyének fejlődését.

Szombathely Oktatásügyéért-díjat kapott:

1979-ben szerzett tanítói diplomát a Szombathelyi Tanárképző Főiskolán. Pedagógiai pályafutását a táplánszentkereszti általános iskolában kezdte napközis nevelőként, majd tanítóként dolgozott. Sokrétű tehetséggondozó programjuknak köszönhetően egyre több tanulójuk kapott elismerést neves tanulmányi versenyeken.

1987 óta dolgozik a Herman Ottó Szakképző Iskolában. Kimagasló szakmai munkájának elismeréseként kitüntetésre történő felterjesztését egyöntetűen támogatta az intézmény pedagógus, diák és szülői közössége.

Pedagógus pályáját 40 évvel ezelőtt, az egyházasrádóci általános iskolában kezdte. Kovács Rezsőné lelkiismeretes, kitartó, precíz, segítőkész jó kolléga, jó vezetőtárs. Kimagasló pedagógiai, vezetői munkájának méltó elismerése az átadott kitüntetés.

1985-ben kezdte pedagógusi pályafutását a Margaréta Óvodában. Munkáját az igényesség, szakmai alaposság, precízség jellemzi. Szakmai munkája során rendkívül tudatos, folyamatos önképzéssel fejleszti ismereteit, méltó jó példát mutatva ezzel kollégái részére.

A Kiemelkedő pedagógusmunkáért-díjat annak a pedagógusnak és oktatónak adományozzák, aki a gyermekek harmonikus személyiség-formálásában több éven át tartó kiemelkedő munkát végzett.

A Kiemelkedő pedagógusmunkáért-díj I. fokozatát kapták:

A Kiemelkedő pedagógusmunkáért-díj II. fokozatát kapták:

A Szombathely Oktatásügyének Segítéséért-díjat az kaphatja, aki nem pedagógus munkakörben dolgozik, de hosszabb időn át hozzájárult a pedagógiai munka eredményességéhez.

Szombathely Oktatásügyének Segítéséért-díjat kaptak:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!