"Kisgyerekkel kifejezetten jó Jánosházán élni"

Amikor kilépünk a polgármesteri hivatalból, kedvünk támad járni egyet a parkban: Jánosháza központjának szinte monumentális derűt, nyugalmat kölcsönöznek az árnyas fák. A játszótéren találkozunk Molnár Hajnalkával, akinek másfél éves szöszke kislánya, Borbála röpül, suhan a hintában. Igen, ez a szokásos délelőtti séta és játszóterezés, ebéd és alvás előtt. (Ahogy Hajnalka megjegyzi: a játszótér ma már EU-kompatibilis.)

A fiatal anyuka azt mondja, évekig dolgozott Budapesten, úgyhogy pontosan látja, érzi a különbséget: amikor kiderült, hogy Borbála megérkezik, gondolkodás nélkül visszatért Jánosházára – nem akarta, hogy a fővárosi zajban, állandó lüktetésben cseperedjen a kislánya: „Budapesten nem lehet gyereket nevelni.” Itt viszont csönd van és nyugalom – és nemcsak játszótér, hanem kert is –, miközben nyoma sincs az elszigeteltségnek, hiszen közel van és jól megközelíthető Celldömölk vagy Szombathely. „Kisgyerekkel kifejezetten jó Jánosházán élni.” Bölcsőde ugyan nincs, de van óvoda és iskola, úgyhogy 14 éves korig az intézmények is elérhetők. Utána pedig: „Cellben jó hírű gimnázium működik.” Cellbe egyébként is van miért eljárni: „Van uszoda, tornacsarnok kettő is.”

„Budapesten nem lehet gyereket nevelni: hazaköltöztem." Molnár Hajnalka és kislánya, Borbála. Fotó: Kiss Teodóra

Bölcsőde most éppen nincsen Jánosházán, pedig – ahogy Hajnalka mondja – nemrég elkészült az új bölcsődeépület, amely most egészségházként funkcionál. Pedig biztos volna bölcsődére igény: sok a két év körüli kisgyerek. „Talán az óvodában egy használaton kívüli teremben bölcsődét is ki lehetne alakítani.”

Ami nem jó: hogy kevés Jánosházán a munkahely, mutatja meg Hajnalka az érem másik oldalát is. A hinta csak száll, oda és vissza. A másfél éves Borbála elpilled a nagy, ringató suhanásban, de nem akar kiszállni.