Hírek

2012.11.07. 11:33

Körmendnél apad a Rába, mérséklik az árvízvédelmi készültséget

A Rábán már levonulóban van az áradás, a Dráván azonban továbbra is kritikus a helyzet - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője szerda reggel az MTI-t.

MTI

Gaál Róbert elmondta, az árhullám jelenleg Körmend alatt tart, Magyarszecsődnél még folyik a védekezés, ehhez a vízügyi igazgatóság homokzsákokat biztosított. A vízszint ott is jelentősen csökkent. 
   
A Csörnöc-völgyben lévő ártereken elöntések vannak, de ez ilyen vízállásnál természetes, a víz ezen a területen lakóingatlanokat nem veszélyeztet.
   
Csákánydoroszlónál a Dózsa-ligetben az ártéri területen épült ingatlanokat sikerült homokzsákokkal megvédeni, és a 86-os számú főutat sem kellett lezárni, sőt az út mellé tervezett nyúlgát megépítésére sem volt szükség kedden végül, hiszen a víz nem érte el az útpadkát.
   
Vízátfolyások miatt szerdán lezárták a Molnaszecsőd és Döröske közötti összekötő utat, ismét lehet viszont közlekedni Csákánydoroszló és Ivánc, valamint Rátót és Rábagyarmat között - mondta.
   
A Rábán levonuló árhullám a számítások szerint csütörtökön éri majd el Sárvár térségét, ott azonban alacsonyabb vízállásra számítanak, ezért a szakaszon valószínűleg nem lesz szükség fokozott árvízvédelmi készültség elrendelésére sem - közölte az igazgató.
   
Gaál Róbert szólt arról is, hogy a Murán jelenleg első fokú a készültség, de számításaik szerint másodfokú készültséget kell majd életbe léptetni.


A Rábán levonulóban van az áradás, a Dráván még kritikus a helyzet

A Rábán már levonulóban van az áradás, a Dráván azonban továbbra is kritikus a helyzet - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője szerda reggel az MTI-t.

Petróczi Tímea közölte: a Dráva Őrtilosnál a valaha mért legnagyobb vízszintet érheti el, a víz a Murakeresztúr-Gyékényes-Barcs vasútvonalat is veszélyezteti. A folyó előreláthatóan szerda este Őrtilosnál, péntek reggel pedig Barcsnál tetőzik.
   
Drávaszabolcsnál péntektől elsőfokú készültség lép érvénybe, szombaton ezt előreláthatólag harmadfokúra kell emelni, hiszen a folyó e szakaszán vasárnap éri el a legmagasabb szintet - olvasható a közleményben.
   
A magyar katasztrófavédelem a horvát és szlovén partnerektől folyamatosan értesül a Dráván zajló eseményekről, szükség esetén azonnal segítséget nyújt, és készen áll a folyó hazai szakaszának védelmére - írták.
   
A Rába kedd délután négy óra után tetőzött Csákánydoroszlónál. A településen eddig 15 házat kellett megvédeni 2500 homokzsák felhasználásával. Az árvízi védekezésben száztízen vettek részt, köztük az Őrség-Goricko mentőcsapat tíz tagja, valamint a Csákánydoroszló Önkéntes Tűzoltó Egyesület tűzoltói. A térségben hat negyedrendű utat is lezártak vízátfolyások miatt.
   
A folyó körmendi szakaszán este háromnegyed nyolckor harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el. A megelőző intézkedésekbe ötven helyi önkéntes is bekapcsolódott, kétezer homokzsákot töltöttek meg. A katasztrófavédelem és a vízügyi igazgatóság szakemberei a helyszínen irányítják a munkálatokat.
   
Az MTI tudósítója helyi vízügyi szakemberektől úgy értesült, hogy a Rába a körmendi szakaszon kedden 23 órakor 469 centiméteres vízállásnál tetőzött, azóta apadásnak indult. A folyó további szakaszain, például Sárvárnál a domborzati viszonyok miatt már nem kell nagyon magas vízállásra, elöntésekre számítani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!