Hírek

2012.05.19. 06:01

Kőszegfalviné Pajor Klára visszakapja a civil szervezeteknek nyújtott szerető támogatást

Szombathely - A megyeszékhelyen nem múlhat el civil szektorral kapcsolatos rendezvény nélküle, helytörténeti kiadvány nem akad, mely ne tartalmazna legalább párat az általa gyűjtött képeslapok közül. A kultúra lovagja cím viselője, a Szombathelyi Civil Kerekasztal elnöke. Hogyan jut ideje, figyelme ennyi mindenre Kőszegfalviné Pajor Klárának?

Varga Krisztina

Ahogy szinte mindenki, úgy ő is gyűjtött kisgyerekkorában a szalvétától a szivargyűrűn át a képeslapig sokmindent. Aztán a képeslap megmaradt. Felnőttként már tematikus rendszerezésbe kezdett, ekkor a helytörténet és Szent Márton került előtérbe. A Szombathellyel kapcsolatos több ezer képeslapja igazi adatbázis: helytörténeti kutatók, építészek, szerkesztők mind hozzá fordulnak, ha tudni akarják, hogyan is nézett ki a vasi megyeszékhely egy bizonyos időszakban. A lokálpatriotizmus egyébként a gyűjtéstől függetlenül is az egyik legfőbb mozgatórugója Kőszegfalviné Pajor Klára tevékenységének.

Talán a civil szektorral is a gyűjtőszenvedélye hozta össze

1989-ben ő alakította meg a Képes-levelezőlapgyűjtők Egyesületét, amelynek azóta is elnöke, az országos találkozók szervezője, az egyesületi hírlevél szerkesztője. Az azóta eltelt jó két évtized során egyre több szervezet munkájába kapcsolódott bele. Több tucatnyi egyesületnek és alapítványnak tagja, ezek közül vagy tízben valamilyen funkciót is betölt. 2005-ben alapítója és elnöke lett a Szombathelyi Civil Kerekasztalnak, melynek keretében a megyeszékhely hetven szervezetével áll szoros, napi kapcsolatban. Segít a pénzügyeik, ügyes-bajos dolgaik elintézésében, pályázati támogatással jogi, informatikai képzéseket szervez számukra. Jó együttműködést épített ki az önkormányzat civil tanácsnokával. Mindezek szárazon csengő adatok is lehetnének, de aki ismeri Klárit, tudja, hogy nem lehet tőle kérni úgy, hogy azonnal ne segítene. Arra a kérdésre, hogy melyik a kedvenc, csak mosolyogva rázza a fejét.

- Mindegyik civil szervezettel jó a kapcsolatom. Ha elhívnak a rendezvényeikre, mindig igyekszem elmenni, hogy jobban megismerjem őket, és ezáltal hatékonyabban tudjam képviselni az érdekeiket. Alapító tagja három szervezetnek vagyok, talán ezek állnak a legközelebb a szívemhez. A Martinus Vallási és Kulturális Egyesület, a Szombathelyi Szépítő Egyesület és a Yşs Men Klub Egyesület, melyet dániai tapasztalataim késztetésére én hoztam létre, Magyarországon elsőként. Ami talán öszeköti őket, az a lokálpatriotizmus. Szeretem a hazámat, szeretem a városomat. Szinte az ország valamennyi városában jártam már, de egyiket se cserélném el Szombathelyért.

Talán nem sokan tudják, hogy miután Kőszegfalviné Pajor Klára 2003-ban elnyerte a kultúra lovagja címet, a lovagrendhez is csatlakozott, és ennek tagjaként sok országos és helyi rendezvényen képviseli a művelődésért sokat tevők rendjét.

Virágvásár, szemétgyűjtés, értékvédelem, nyelvőrködés, természetjárás, adománygyűjtés ez mind belefér Klári előjegyzési naptárába. Hogy hogyan? Azt szokta mondani: a nap huszonnégy órából és egy éjszakából áll...

A szerinte csak harmincezer képeslap mellett viszonylag újkeletű hobbija a fotózás. Objektívjével megörökít minden utazást, rendezvényt. Az anyagot gondosan rendszerezi is ahogy az egyes civil szervezetek tevékenységét is részletesen dokumentálja fotókkal, rendezvény meghívókkal, újságcikkekkel.

Önkéntes civil munka, szenvedéllyé nőtt hobbi vajon kinek adja majd át Klári a stafétabotot?

Ami a gyűjtést illeti, két felnőtt fiát már nemigen hozzák tűzbe a képeslapok bár a kiállítások szervezésében szívesen segítenek. Jobban érdekli őket a sport, a technika. A tízéves lányunoka érdeklődése biztató: aktív, táncórákra jár, szeret szerepelni, a nagymama már sok rendezvényre, kirándulásra elviszi magával. Kőszegfalviné Pajor Klára Albert Sweitzertől választott mottót: Időt kell szakítanod embertársaidra, tégy valamit másokért, ha még oly apróságot is valamit, amiért fizetséget nem kapsz, csupán a kitüntető érzést, hogy megtetted. Kicsit fanyar mosollyal jegyzi meg: a civil szférában végzett tevékenységéért sok-sok köszönetet kap ellentétben a több évtizedes hivatali munkájáért, ahol köszönetet még nyugdíjba vonulásakor sem kapott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!