Hírek

2012.10.31. 19:32

Közgyűlés Szombathelyen: vitás pont a járási hivatal létrehozása

Szombathely - Szerdán összeült a város képviselő testülete. A városatyák nyílt ülésen 22 napirendi pontot tárgyaltak, ötöt pedig zárt ajtók mögött vitattak meg.

Bajdó Bettina

Dr. Puskás Tivadar polgármester határozatképessé nyilvánította reggel a közgyűlést, majd rögtön az elmúlt két hét eseményeit taglalta. Kiemelte, hogy október 18-án 102 nappal az eredetileg tervezettnél előbb átadták a Csaba utcai felüljárót, mely városrészeket, korszakokat és városvezetéseket köt össze. Szintén ezen a napon Hoffmann Rózsa államtitkár is a megyeszékhelyre látogatott, s felavatták a II. János Pál szakkollégiumot. Október 26-án Szombathelyen járt Orbán Viktor miniszterelnök, akivel hivatali tárgyalásra is sor került többek között a MÁV-ingatlanokról, a Haladás pályáról. A polgármester beszélt még a LUK gyártócsarnok átadásáról is. Elmondta, hogy 700 új munkahely jött létre és megháromszorozódhat az itt dolgozó mérnökök száma is. Szóba került Hende Csaba honvédelmi miniszter bejelentése is, miszerint a már meglévő pápai katonai repteret alakítják át kettős célú (katonai és civil) reptérré.

A galériáért kattintson a képre!

Horváth Zoltán LMP-s képviselő napirend előtt kért szót, s a helyi protestáns gyülekezetek munkáját méltatja. Dr. Czeglédy Csaba (MSZP-SZTKE) frakcióvezető azt javasolta, hogy az egyes napirendi pontot, amely a járási hivatal kialakításáról szól, csak első olvasatban tárgyalják. A 19-es napirendi pont levételét is javasolta, ez az oladi lőtér ingyenes nasználati jogviszonyának meghosszabbításával kapcsolatos. A képviselő szerint nem vették figyelembe a lakossági és sportfejlesztési elképzeléseket, ezért csak a következő közgyűlésen foglalkozzanak vele. Mindkét javaslatot elutasították. Az MSZP-SZTKE frakció több napirendi pontot is le akart vetetni a be nem tartott határidők miatt. Mint kiderült, több napirendhez nincs előterjesztés sem. Czeglédy Csaba azt javasolta, hogy függesszék fel a közgyűlést, amíg nincs előterjesztés. Leszavazták.

Több napirendi pontot is előre vettek, például a 11-es javaslatot, mely az előadó-művészeti szervezetekkel megkötésre kerülő fenntartói megállapodások jóváhagyásáról szól. Megszavazták, ám kiderült, hogy elírás található benne, ezért újra napirendre kellett tűzni. Ezt követte a 16-os napirendi pont, a MÁV-ingatlanok ingyenes önkormányzati tulajdonba való kerülésének kezdeményezése. Czeglédy Csaba kiemelte, hogy Szombathely nincs kivételezett helyzetben, hiszen az összes MÁV-ingatlant átadják a településeknek. Hozzátette, hogy ők pár éve fizettek volna érte, így szabadon használhatták volna. Most 15 évre kizárólag sportcélokra lehet használni. Lehet, hogy így a 15 év alatt sokkal többe kerülnek ezek a területek. Marton Zsolt alpolgármester reagált, szerinte siker, ha olyan vagyonelemet szereznek meg, amelyet az előző városvezetésnek 600 millió forintért nyolc év alatt sem sikerült megszereznie. Az alpolgármester úgy vélte, hogy nem veszélyes a tizenöt éves kötelezettség, mert így még több lehetőség van a közös célok megvalósítására. Lazáry Viktor alpolgármester hosszan taglalta a stadionfejlesztési programot, szerinte abban kell gondolkodni, amely a jelenlegi Haladás stadiont fejleszti. Balassa Péter (Jobbik) is hozzászólt, kezében egy 1939-es Haladás zászlóval. Hangsúlyozta, hogy három dolog van az életében: a haza, a család és a Haladás. Ahogy ő fogalmazott, a Haladás a Fidesz és az MSZP házasságának egyesülete, s nem fogja hagyni, hogy tönkretegyék. Kifogásolta, hogy nincs meleg víz a Haladás öltözőikben. Szakály Gábor tanácsnok is felszólalt, Balassa Péternek címezte mondandóját, melyben reményét fejezte ki, hogy a képviselő akkor is tudja értelmezni a közgyűlési előterjesztéseket, ha nincsenek benne képek. Azt ajánlotta, hogy a jobbikos képviselő menjen el kalapolni cégeknél, hogy támogatásokat adjanak. Balassa Péter erre csak annyit mondott, hogy ő a városházán belül harcol, a tanácsnok pedig az utcán, ez a különbség kettőjük között. A vita után a közgyűlés megszavazta, hogy támogatják a HVS-et, ezért a szolgáltató vissza tudja kapcsolni a fűtést.

Ezt követően áttértek az első napirendi pontra, a járási hivatalok felállításáról szóló előterjesztésre. Harangozó Bertalan kormánymegbízott ismertette, hogy milyen szempontok alapján határozták meg a járásokat, s azt is, hogy hét járás lesz Vas megyében. Az ingóságok átadásáról, átvételéről is szó esett. Szombathelyen a Petőfi u. 8-ban lévő Gyámhivatal épületét ingyen kapják meg a várostól, az okmányiroda épületét pedig bérelni fogják. A városháza az önkormányzat és a város háza marad, s bár lenne joguk arra, hogy ide is belépjenek, mégsem teszik meg. Czeglédy Csaba hangsúlyozta, hogy a választópolgárok a helyi ügyeket a megválasztott képviselőkre bízták, nem a kormányhivatalra, és messziről jött emberekre. Feltette a kérdést, hogy mi történik, ha a közgyűlés nem szavazza meg a hivatal felállításáról szóló megállapodást. Hozzáfűzte, azt sem lehet tudni, hogy ki lesz a szombathelyi járási hivatal vezetője, illetve azt sem, hogy megszűnik-e valakinek az állása az átszervezés következtében. Balassa Péter szerint ez a tervezet olyan, mint a Sandy hurrikán, tudják az időpontját, csak azt nem tudják, mekkora lesz a kár. Azt mondta, hogy az állam átveszi az épületeket, az autókat, a számítógépeket, továbbá biztosan lesznek olyan emberek, akik elveszítik a munkájukat. A Jobbik ezért nem támogatja a hivatal kialakítását. Az MSZP-SZTKE frakció szerint pénteken egy rendkívüli közgyűlésen kellene foglalkozni ezzel az üggyel. Németh Kálmán (MSZP-SZTKE) feltette a kérdést, hogy miért kell Szombathely vagyonát ingyenes használatra adni, s miért kell egyáltalán járás a megyeszékhelyen. Dr. Puskás Tivadar erre reagálva elmondta, hogy minden Szombathelyen marad, s ezáltal jobbá válik a közigazgatás. A feltett kérdéseikre Harangozó Bertalan válaszolt. Elmondta, hogy a felek üzemeltetési szerződést kötnek. Az ingatlanok Szombathely város tulajdonában maradnak, az állam ingyenes használati jogot kap majd. Nem érinti a megállapodás az önkormányzati hatáskörébe tartozó feladatellátását. Nem csorbul a város és az önkormányzat autonómiája, feladat és hatásköre. A jegyzőre telepítette államigazgatási feladatok ellátásra nézve jelent változást a járások kialakítására. Hangsúlyozta, hogy minden önkormányzattal a kölcsönös szempontok és érdekek figyelembe vételével szeretnének megállapodni. Elhangzott, hogy senki nem fog az utcára kerülni ezen átalakítás miatt. (Szombathelyen 79 dolgozóról van szó.) A közgyűlés 13 igen, öt nem és egy tartózkodás mellett elfogadta a megállapodást. (Az üggyel kapcsolatban az MSZP-SZTK frakció sajtóközleményt adott ki szerda délután, amelyet itt olvashat - a szerk.)

Zárt ülésen folytatódott a közgyűlés, hol személyi kérdésről döntöttek.

A délutáni ülés elején Molnár Miklós alpolgármester tájékoztatta a képviselőket arról, hogy délután kettő órakor visszakapcsolták a gázt - és így a fűtést - a HVSE sportcsarnokában.

Horváth Zoltán (LMP) sok sikert kívánt a jegyzőnek jövőre, a választási törvény új módosítása értelmében jövő ősszel személyesen végig kell látogatnia az összes helyi lakost. A képviselő kávét, üdítőt, meleg ruhát is felajánlott a jegyzőnek a munkája elvégzéséhez.

Kővári Attila (MSZP-SZTKE) az E.ON-nal kötött szerződés felülvizsgálatát kérte. Szerinte ugyanis sötét a város, például a Fő téren, és más frekventált helyeken is gyakori a szolgáltatás kimaradása. Dr. Czeglédy Csaba felhozta, hogy a Bartók Béla körút és a Rohonci út kereszteződésében reggelente nagy a torlódás. Ezért kérte a forgalmi rend felülvizsgálatát, például egy körforgalom megépítésével. A felvetéseket felülvizsgálják.

Horváth Attila (MSZP-SZTKE) feltette a kérdést, igaz-e, hogy a Savaria Történelmi Karnevál alapítványa a mai napig tartozik a szemétszállítási díjjal a SZOVA Zrt.-nek. Felhozta a SZOVA-Trend Optika KC névadószponzori ügyét is, mely szerint a SZOVA Zrt. 30, a Trend Optika négymillió forintot fizet a névhasználatért. Szerinte nincs meg a kettő között az egyensúly.

Horváth Csaba (Fidesz-KDNP), a Bűnmegelőzési Bizottság elnöke reagált Balassa Péter (Jobbik) korábbi felkérésére, hogy a rendőri vezetők számoljanak be Vas megye és Szombathely bűnügyi helyzetéről. A tájékoztatás megvolt, Szombathely a közbiztonságot tekintve országosan is előkelő helyen áll. Balassa Péter újabb kérdést vetett fel, mely szerint, ha minden rendben van, akkor miért váltották le a szombathelyi rendőrkapitányt.

Hosszasan tárgyaltak a Szervezeti és Működési Szabályzat módosításáról, majd rátértek a környezet- és természetvédelem helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet megalkotására. Dr. Takátsné Dr. Tenki Mária (Fidesz-KDNP) fogadóóráján többen is panaszkodtak amiatt, hogy a szomszédok ünnepnapokon és vasárnap motoros fűnyíróval nyírják a füvet. Szerinte szabályozni kellene, hogy este hat után, vasár- és ünnepnapon egyáltalán ne lehessen használni ezeket. Sok módosító indítvány érkezett a javaslathoz, melyet elfogadtak, így életbe léphet az új környezet- és természetvédelmi rendelet.

Ismét javaslat került a képviselők elé a tiltott, kirívóan közösségellenes magatartásokról szóló önkormányzati rendelet módosításáról. Ezt el is fogadták.

A Szombathelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltség megalakulásáról, szervezetéről és az eddig végzett tevékenységéről Kampel Oszkár, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója beszélt. Röviden megemlítette, hogy a kirendeltség feladatát a kirendeltség vezető irányításával végzi. A három kiemelt szakterület irányítását a tűzoltósági, a polgári védelmi és az iparbiztonsági felügyelő látja el. A kirendeltségen működik hatósági osztály, mely valamennyi szakterület hatósági feladatait végrehajtja. Illetékességi területe a leendő szombathelyi és kőszegi járás területe, melyhez 54 település tartozik. Dr. Czeglédy Csaba kiemelte, hogy eddig Szombathely sajátjának tekintette a tűzoltóságot, 68 millió forintot adott a város a tűzoltóságnak az elmúlt években. Feltette a kérdést, hogy igaz-e, hogy egy elsődleges beavatkozó kocsival kevesebb van, illetve, hogy csökkent-e a tényleges tűzoltók száma. Kampel Oszkár elmondta, hogy régebben három gépjármű fecskendő vonult, ez nem volt teljesen legális. A fecskendőt Sárvárra irányították, innen lehet, hogy Celldömölkre kerül. De csak akkor, ha létrejön ott egy tűzoltóőrs. A szombathelyi tűzoltóságon most napi egy készenléti szolgálatossal van kevesebb. A vezető hozzáfűzte még, hogy ha lehet, akkor visszaállítják Szombathelyre a harmadik gépjárművet, s akkor a létszám is emelkedni fog.

A Távhő számlázásról is beszélt a közgyűlés, s egyet értettek abban, hogy ne külsős cég olvassa le a mérőórákat. Ezzel elejét lehetne ugyanis venni annak, hogy évente egyszer kapjanak a fogyasztók egy értelmezhetetlen elszámoló lapot.

Költöznie kell a roma önkormányzatnak. Eddig az Óperint utca 1. szám alatt működhettek, ebbe az épületbe viszont civil szervezet költözne, mely bérleti díjat is fizetne. Találtak egy másik ingatlant, az Óperint utca 15. szám alatt, erre és az eddigi ingatlanra is ráfér a felújítás. Horváth Csaba, a kisebbségi önkormányzat képviselője elmondta, hogy nagyon megijedtek, amikor megtudták, hogy költözniük kell. Most azonban találtak egy számukra megfelelő helyet, így ők kérték, hogy a közgyűlés fogadja el az előterjesztést.

 

OLDALTÖRÉS: Az MSZP-SZTKE frakció sajtóközleménye

Az MSZP-SZTKE frakció sajtóközleménye

Az MSZP-SZTKE frakció sajtóközleménye

Az MSZP-SZTKE frakció sajtóközleménye

"Tisztelt Szerkesztőség!

A mai napon Szombathely Megyei Jogú Város képviselő-testülete a jegyző által is elismerten súlyos eljárási szabálysértést követően szavazta meg a járási rendszer kialakításáról szóló előterjesztést. A törvénysértés miatt frakciónk törvényességi kifogással fog élni. A városvezetésnek 3 hónap kevés idő volt ahhoz, hogy a szombathelyi polgárok életét jelentősen befolyásoló döntést előkészítsék.

A járási rendszer a letűnt időket idézi. Arra lesz jó, hogy Budapestről irányítsák az országot, azonban a történelem számos esetben bizonyította, hogy a központi irányítást a magyarok hosszú távon nem tűrik el. A most jogszabálysértően elfogadott szombathelyi járási hivatal alig több mint egy évig fog csak működni reményeink szerint, és eltűnik a történelem süllyesztőjében ... a vezetőivel együtt.

MSZP �omSZTKE frakció
Szombathely, 2012-10-31"

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!