Hírek

2016.04.14. 18:56

Legyen az élmény mindenkié! - A látássérültek is élvezhetik az arborétumi sétát Jeliben

Kám - Az utolsó simításokat végzik a Jeli Arborétumban azon a rendszeren, amely a vakok és gyengénlátók számára készült. Az akadálymentesített ösvényen hallható, tapintható információkkal is szolgálnak a látássérült vendégek részére.

Simán Klára

- Olyan odafigyelést még nem tapasztaltam, mint a Jeli Arborétumot üzemeltető Szombathelyi Erdészeti Zrt. részéről: másutt általában megcsinálják, kialakítják a látássérülteket segítő dolgokat, de minket nem kérdeznek meg arról, hogy jó lesz-e az úgy, ahogy a látó tervező azt kitalálta - mondta el Nagy Lászlóné, a Vakok és Gyengénlátók Vas Megyei Szövetségének alelnöke. Marika néni - mint kiderült - nem először járt itt, hiszen az akadálymentesített ösvény első szakaszának kiépítésekor is vele járták be az útvonalat, kikérték a véleményét, és annak alapján igyekeztek az arborétumban minél jobb körülményeket, minél élvezetesebb kirándulóhelyet kialakítani a nemlátók számára.

- Most több mint 600 méterrel hosszabbítottuk meg az akadálymentesített tanösvényt, amelynek első részét tavalyelőtt készítettük el. Az összesen több mint 1500 méter hosszú nyomvonalon csaknem negyven különleges növényt mutatunk be, és több tucatnyi táblát állítottunk fel az ösvény mentén, amelyeken a többi között Braille-írással is tájékoztatjuk a nem látó kirándulókat arról, hogy milyen növényt tudnak ott megérinteni, melyiknek az illatát érzik - foglalta össze a vakok és gyengénlátók számára kialakított lehetőségeket Ruborits Tamás kertészmérnök, közjóléti műszaki vezető. A nettó 22 millió forintos beruházásnak része egy védőház (esőbeálló) is: a hatszögletű, sátorszerű faépület most készült el.

Elkísértük a másfél kilométeres sétán Marika nénit, aki több alkalommal is megmutatta, hogy bizony - a körültekintő munka ellenére is - néhol a nemlátók számára jobban kell egyértelműsíteni, hogy mit jelez a szöveg. Például kiderült az, hogy „a tábla bal felső sarkánál" kifejezés helyett a „felett" szó jobb utasítás arra a mozdulatsorra, amellyel ők megtalálják az érdekes növényt.

- A legnagyobb segítség a vakok számára az a telefonhoz hasonló készülék, amely a Weöres Sándor Színház művészének, Fekete Lindának a hangján mondja el az aktuális, helyszíni tudnivalókat - mutatta meg Ruborits Tamás a készüléket, és azt is hozzátette, hogy a jegypénztárnál automatikusan kapják meg ezt a segítséget azok a kirándulók, akik igénylik.

A szakember felhívta a figyelmet arra, hogy a Szombathelyi Erdészeti Zrt. kiemelten foglalkozik a közjóléti feladatokkal, és a Jeli Arborétum ebben különös jelentőséggel bír.

Ruborits Tamás szavait az alelnök asszony is megerősítette, hozzátéve: annak ellenére, hogy még fényeket sem lát, a remekül megépített, akadálymentesített ösvénynek és az idegenvezetésnek köszönhetően nagyon élvezte a kirándulást a Jeli Arborétumban.

ÉRZÉKENYÍTŐ NAPOK ÉP EMBEREKNEK

A gyerekek a legfogékonyabbak a sérült emberek problémáira - ők még kérdezni is mernek tőlük, amikor erre lehetőségük van. Szívesen segítenének nekik, ám többségük nem tudja, hogyan kellene viselkednie például a vak és gyengénlátó emberekkel.

Azért, hogy ezt a szemléletet megváltoztassák, a Vakok és Gyengénlátók Szövetsége gyakran szervez „érzékenyítő napot" a diákoknak. Olyankor tájékoztatják őket például arról, hogyan segíthetnek nekik a mindennapi dolgokban (pl.: buszra szállás, úton átkelés), de meg is szokják közben, hogy a sérült emberek is éppen olyan kedvesek, szerethetőek, értékesek, mint ép társaik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!