Hírek

2013.02.07. 19:54

Lehozzák nekünk a csillagokat

Szombathely - Lehozzák nekünk a csillagokat az ELTE, a TIT és az Akadémia munkatársai: a vasi megyeszékhelyen működő ELTE-obszervatóriumban, a most útnak indított 125 milliós ismeretterjesztő projekt főhadiszállásán jártunk.

Ölbei Lívia

Az ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatóriuma különös sziget a Szent Imre herceg utcában, közel az arborétumhoz: a tudomány fellegvára időről időre megnyitja kapuit a széles közönség előtt. Az elkövetkezendő két évben ez még inkább így lesz: hivatalosan is elindult az a maga nemében egyedülálló pályázati projekt, amelynek megvalósítására mintegy 125 millió forintot nyert el az ELTE, az MTA és a TIT (a hivatalos megfogalmazás szerint konzorciumi együttműködésben).

Prof. dr. Jankovics István, az obszervatórium igazgató hangsúlyozza, hogy bár az intézmény eddig is kivette a részét a tudományos ismeretterjesztésből, arra még nem volt példa a társadalom és a tudomány közötti kommunikáció történetében, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Magyar Tudományos Akadémia kutatóhálózatának legszínvonalasabb teljesítményt nyújtó szellemi műhelyeit és vitathatatlan világhírt élvező kutatóit régiókat átfogó egységes projektbe szervezzék. Most ez történt: több mint egyéves előkészítő munka után indul az Ég és föld vonzásában a természet titkai projekt. Amint a címe is mondja: a csillagászat fontos, de nem egyetlen területe a programnak. A pályázat célja kitágítani a szigorúan vett tudományos kereteket, hogy az akadémiai szféra eredményei eljuthassanak a minél szélesebb nyilvánossághoz; különös tekintettel a fiatalokra.

„Projektindító." Tudomány és kommunikáció: az asztalnál balról a második prof. dr. Jankovics István,az ELTE Gothard obszervatórium igazgatója, mellette Simon Zoltán Péter, a vasi TIT igazgatója. Fotó: Szendi Péter

Mert ha az egyik pólus az első pillantásra természetéből fakadóan zártnak és a mindennapi élettől távolinak tűnő tudomány, akkor a másik a TIT, amely éppen a tudományos ismeretterjesztésre, a tudományos eredmények népszerűsítésére esküdött föl (már a 19. században), kezdettől szoros együttműködésben az Akadémiával. A harmadik fontos pólus pedig az oktatás: az általános iskoláktól az egyetemekig. Mostanában gyakran szembesülünk például azzal a hírrel, hogy ha gyorsan nem történik előrelépés, néhány év múlva vészes hiány lesz természettudományos tárgyakat oktató tanárokból. A nyertes projekt ennek a gondnak az enyhítéséhez is hozzájárulhat. Sőt, ez fontos érv a program megvalósításához: Társadalmunkban folyamatosan csökken a műszaki, természettudományos szakemberek aránya, amely folyamatot a 14-18 éves korosztály érdeklődésének fenntartásával és bevonásával kívánjuk megfékezni. Jelentős szempont továbbá a kutatói életforma felmutatása mellett a fiatal női tudósok bevonása a munkába. Az utánpótlás-nevelés mellett a projekt figyelmet szán arra is, hogy tudatosítsa az alapkutatások jelentőségét, azt a szerepet, amelyet a társadalmi-gazdasági életben ezek a kutatások betöltenek. (Itt muszáj megjegyezni, hogy Magyarországon az európai átlagnál még mindig jóval kevesebbet fordít a kormány kutatásra-fejlesztésre, miközben naponta elhangzik, hogy megfelelő ráfordítás nélkül nem számíthatunk fejlődésre.)

Az Ég és föld között-projekt a cél érdekében tanulmányi kirándulásokat, szakköröket, informatikai tehetséggondozó foglalkozásokat, pályaorientációs táborokat kínál. Aztán: A tudományos közlés művészete címmel sorozat indul egyetemistáknak, doktoranduszoknak. Lesznek versenyek, előadások, konferenciák; megjelennek kiadványok.

A program két év alatt összesen 39 féle tudománynépszerűsítő tevékenységet szervez, több mint 150 kutató és 200 hallgató bevonásával. És akkor a több ezer fős remélt közönségről még nem beszéltünk.

Kedvező Piszkés-tetői kilátások

A projektet támogatásáról biztosítja Pálinkás József, a MTA elnöke, dr. Mezey Barna, az ELTE rektora, dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere, Harangozó Bertalan kormánymegbízott, Kovács Ferenc, a vasi közgyűlés elnöke és Stuller András, Mátraszentimre polgármestere. Mátraszentimre az ország tetején fekszik, itt van a Piszkés-tetői csillagvizsgáló. A község az idegenforgalom fellendülését is várja a programtól. Ide kívánkozik prof. dr. Jankovics István megjegyzése, miszerint a csillagászat mindenkit megérint, ez a tudományterület a katalizátora az egész projektnek. Tegyük hozzá, a csillagászattól pedig már csak egy kicsi lépés az irodalom, a költészet. Hogy teljes legyen a világ.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!