Hírek

2009.04.29. 02:24

Lesz-e bronzérmük a kézis répcelaki lányoknak?

Répcelak - Többen is megsérültek a hölgyek közül a hétvégi kézilabdameccsen, ám a pechsorozat ellenére győztesen hagyták el a játékteret.

Vas Népe

A lányok szombaton idegenben játszottak, a Bágyogszovát csapatához utaztak. Szokatlan módon mindössze egy cserével, de aggodalomra így sem volt ok, hiszen az ellenfél a tabella végén tanyázott. A meccs a várakozásoknak megfelelően indult, a vasi lányok rögtön háromgólos előnyre tettek szert. Aztán az irányítójuk, Süle Zsuzsanna sérülése megzavarta a játékot, de még így sem volt gond tartani az előnyt. Ám a pechsorozat folytatódott: Kiss Cecília és Vargáné Móricz Virág is megsérült, az előbbi nem is tudta folytatni a játékot. Süle Zsuzsanna a bokaficam ellenére visszament a pályára, hiszen ekkorra már olyan komoly létszámgondok voltak, hogy a cserekapus, Sándor Ágota szerepelt mezőnyben. Mindezek ellenére a répcelaki lányok diadalmaskodtak, így jövő hét végére, a Koroncó elleni rangadóra marad a döntés: harmadik vagy negyedik lesz-e a vasi csapat a Győr megyei bajnokságban.

A fiúk vasárnap hazai pályán fogadták a Pannonhalma együttesét. A sereghajtó ellen kötelező volt a győzelem még tartalékos kerettel is. Jó iramú meccsel, tetszetős játékkal örvendeztették meg a szurkolókat. A kiváló kapusteljesítmény mellett Takács Károly és Németh Péter lövései ellen nem találtak ellenszert a pannonhalmiak. Következő hétvégén ismét hazai pályán játszik a csapat: az ETO Szurkolói Egyesületet fogadják vasárnap fél tizenegykor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!