Hírek

2009.02.09. 03:28

Mátyás udvarában

<b>Kőszeg </b> - 1995 óta február első hétvégéjén Kőszegen gyűlnek össze Nyugat-Magyarország népi hagyomány iránt érdeklődő cserkészei. Most szombaton álruhában járt köztük Mátyás király.

Némethy Mária

Játékos, ugyanakkor nagyon sok tanulási lehetőséget kínáló farsangi mulatság a regös cserkész hétvége. A rendező kőszegi 353. Számú Chernel István Cserkészcsapat vezetői már rutinosnak mondhatók a szervezésében, hiszen az első 1995-ben volt Kőszegen (csak néhányszor maradt el, például a deutschlandsbergi buszbaleset után).

Az idén Mátyás király udvarába várták a részt vevő cserkészeket, akik legtöbben Szombathelyről, legtávolabbról Nagykanizsáról érkeztek erre a hétvégére Kőszegre. Pénteki megérkezésük után azonnal próbatétel elé lettek állítva: túrázni indultak, merthogy az igazság vizéből kellett hozniuk kóstolót. A Hétforrás vizével éjfélre értek vissza a táborhelyre.

Ezen a hétvégén valamennyien Mátyás király kőszegi udvarába érkeztek. Itt persze minden megtörtént velük, amit Mátyás király meséiből ismerünk: a király maga is álruhát öltött, elvegyült népe között, megismerkedtek a hétköznapi iparos- emberek életével, bejárták őfelsége határtalan birodalmát, majd - mint mindig -, előkerült a király, és igazságot osztott országa lakóinak. A meglepetések sora akkor kezdődött, amikor szombaton várták nagyon őfelségét, de helyette bohóca pattant fel a trónjára, majd bejelentette: itt van a király, s neje Beatrix is, csakhogy álruhában. Az udvar népe komoly próbatételek során derítette ki kik is ők. Volt orrpróba (ki tud minél több gyufásskatulyát egyensúlyozni az orrán), szájjal kellett portrét rajzolni a királyról, s végül a királynéval a tánc döntötte el, hogy a két Mátyás-jelölt közül melyik is a valódi. A szombat esti vetélkedő eredménye: Mátyás király Csaba Mátyás, kőszegi cserkész lett, Beatrix királyné a szombathelyi Rozmán Eszter a 387. Számú Szily János cserkészcsapatból.

A részt vevő cserkészek mindeközben megtanultak számos népdalt és táncot, maguk is elkészítettek néhány kézművesterméket - például tarsolyt mobiltelefonjuk tartójának, lószőrből gyűrűt, fekete hollókat aranygyűrűvel a szájukban -, érdekes előadásokon vettek részt a reneszánsz kori magyar művészetről, felültek a mesék hímes szárnyára, majd végül szombaton vidám táncházzal zárult rövid kőszegi tartózkodásuk. A Zsiványbanda húzta, ők pedig éjfélig ropták, s tegnap délelőtt a közös mise után indultak haza.

Básthy Bélától, a kőszegi cserkészcsapat parancsnokától megtudtuk: 35 tagú a csapatuk, elsőstől a főiskolásig, egyetemistáig vannak tagjaik. Minden októberben magashegyi túrát szerveznek az Alpokba, bejárják szakaszosan a Kéktúra útvonalát (az idén a Pilisben folytatják), nyári nagytáboruk során voltak például a Bakonyban, a Szigetközben. Két éve Szulejman Kőszegig vonult hadainak útvonalát kerékpározták végig néhányan a csapatukból. Az idén Kőszeg német testvérvárosába - az idén 20 éve az -, Vaihingen an der Enzbe kerekeznek majd el augusztusban.

A regös cserkészet a cserkészet egyik ága. Abból a bartóki alapelvből dul ki, hogy erőt nem lehet meríte-ni másból, csak tiszta forrásból . Célja a népi kultúra megismertetése, megszerettetése a gyerekekkel. Hozzásegíti őket ahhoz, hogy e kulturális örökségünk beépülhessen az életükbe. A fiatalokat érdekli, kik voltak az elődeink, hogyan éltek, ruházkodtak, honnan jöttünk? A regöstáborok, regös hétvégék ezekre a kérdéseikre választ adnak. Ilyenkor élményekkel gazdagodnak, olyan képességeket ismerhetnek fel magukban, amelyekről korábban nem is álmodtak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!