Hírek

2014.01.02. 13:34

Megbízottból kinevezett rendőrkapitány Sárváron

Sárvár - Dr. Tiborcz János rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány tegnap ünnepi állománygyűlésen nevezte ki a Sárvári Rendőrkapitányság vezetőjévé Fekete Géza rendőr alezredest.

Nagy Ildikó

Akárcsak a tavalyi, az idei év is különlegesen indult a sárvári rendőrök számára: egy évvel ezelőtt a kapitányság vezetésével akkor egy évre megbízott Fekete Géza alezredes tájékoztatta elképzeléseiről és terveiről újdonsült kollégáit, tegnap pedig dr. Tiborcz János rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány nyújtotta át a kapitányságvezetői kinevezést Fekete Gézának.

Forrás: Vas Megyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrfőkapitány beszédében két döntési kényszerről szólt. Elsőként arról, amikor tavaly szeptemberben az új szombathelyi rendőrkapitány személyére kellett javaslatot tenni, másodszor pedig arról, amikor a szombathelyi rendőrkapitánnyá kinevezett dr. Gulyás Ferenc egykori sárvári kapitányságvezető utódját kellett kijelölni. Az utóbbi poszt esetében a – elmondása szerint a kollektív bölcsességre alapozott – választás az akkoriban a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatóságán osztályvezetőként dolgozó Fekete Gézára esett, akit egy évre bízott meg a sárvári rendőrkapitányság vezetésével.

– Az elmúlt egy év alatt bebizonyosodott, hogy jól döntöttünk, ezt bizonyítja az is, hogy a kapitányság illetékességi területéhez tartozó 44 képviselő-testület mindegyike támogatta Fekete Géza kinevezését.

A dandártábornok szerint azért sem volt mellékes, hogy ki vezeti a sárvári rendőrkapitányságot, mert a megye gazdaságában a turizmus meghatározó tényező, a megye turizmusának pedig egyik fontos központja Sárvár.

– Az, hogy egy vendég visszatér-e a városba, sok mindentől függ. Jó-e a gyógyvíz? Megfelelő-e a kiszolgálás? De fontos szempont az is, hogy a vendég biztonságban érezte-e magát – jegyezte meg a főkapitány, aki egyúttal a Sárvári Rendőrkapitányság állományának is megköszönte a 2013-ban végzett munkát, és sikeres, boldog új évet kívánt.

Az újonnan kinevezett rendőrkapitány a Kondora István polgármester által gyakran hangoztatott ötcsillagos város kifejezésre utalva megjegyezte, bízik abban, hogy a sárvári öt csillag egyike a közbiztonság. Az ötcsillagos közbiztonságról szólva pedig elsőként kollégái szakértelmét és elhivatottságát, majd a képviselő-testületek segítő szándékú hozzáállását, harmadik csillagként az ügyészséggel, a bírósággal és a megyei rendőr-főkapitánysággal kialakult jó kapcsolatot, negyedikként a társadalmi szervezetek és a sajtó hozzállását, ötödik csillagként pedig a kapitányság illetékességi területén élő, törvénytisztelő és jogkövető állampolgárokat említette. Fekete Géza elmondta: reméli, hogy kollégáival együtt a jövőben is meg tudnak majd felelni az elvárásoknak. A rendőrkapitány is megköszönte kollégái munkáját, és mindenkinek békés, boldog, biztonságos új esztendőt kívánt.

Kondora István polgármester a város lakói, valamint a Sárvárra látogató vendégek nevében köszönte meg a város rendőreinek tevékenységét, utalva azokra a kutatásokra, amelyek arról tanúskodnak, hogy az emberek első és legfontosabb vágya, hogy biztonságban érezhessék magukat.

Dr. Galántai György, a Vas Megyei Kormányhivatal Sárvári Járási Hivatalának vezetőjeként a járáshoz tartozó települések lakóinak nevében gratulált a frissen kinevezett elöljárónak.

Fekete Géza rendőr alezredesnek – a legmagasabb Vas megyei rendőrkapitánynak – az ünnepi állománygyűlés után elöljárói, a város és a járás vezetői, kollégái – élükön elődjével, dr. Gulyás Ferenc szombathelyi rendőrkapitánnyal – gratuláltak a kinevezéséhez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!