Hírek

2016.06.11. 07:27

Megtett mindent, amit megtehetett

SZOMBATHELY - Történelmi családba született kilencven éve prof. dr. Széll Kálmán, a legendás orvos, Szombathely díszpolgára.

Némethy Mária

A napokban a megyeszékhely nagy eseménye volt új könyvének és a róla szóló portréfilmnek az ünnepélyes bemutatója, Siófokon állva tapsolták meg orvosok az aneszteziológia hazai kialakulásáról szóló előadását. Rengetegen - köztük sok hálás betege - köszönti fel ezekben a napokban megyénk kiválóságát.

Herényi otthonában, ősei családi fészkének szomszédságában órákon keresztül beszélgettünk az életéről, az öregségről, illetve mai világunkról a közmegbecsülésnek örvendő prof. dr. Széll Kálmánnal.

- Láthatóan kitűnő szellemi, valamint fizikai állapotnak örvend. Belül ön hogyan éli meg a kilencvenedik esztendőt?

- Azt gondolom, hogy nem érdem az életkor. Eltöprengek azon, hogy vajon az Isten adománya, jutalma-e ez a hosszú élet, mert még terve van velem? Avagy a büntetése, az örök boldogság késleltetése? Nagy kérdés. Az élet megítélése nehéz. Az ember mindig az adott életkora alapján szemléli önmagát, például az egyetemista Széll Kálmán már félig ismeretlen számomra. Változva maradunk azonosak: ez az élet egyik paradoxona. A hivatásomat mindig tudatosan és odaadással végeztem, mert azt szakrális feladatnak éreztem, hiszen Jézus meghagyta tanítványainak - és én tanítványnak érzem magamat -, hogy hirdessék az evangéliumot és gyógyítsanak. Dsida Jenő „Sírvers”-e tömören összegzi azt, amit én ma magamról gondolok: „Megtettem mindent, amit megtehettem / Kinek tartoztam, mindent megfizettem. / Elengedem mindenki tartozását, / Felejtsd el arcom romló földi mását.”

- Legutóbbi könyvének nagy sikerű bemutatóján is azt hangsúlyozta, hogy a most megjelent vaskos kötettel, a „Göncölszekér”-rel a tartozását akarta leróni.

- Megírása dr. Gyurácz Ferencnek, a Magyar Nyugat Könyvkiadó gazdájának az ötlete volt. Nagyon hálás vagyok neki érte. A könyvvel leróttam a tartozásomat magam és őseim felé, s csaknem elfeledett személyiségek felé, mint amilyen Mészáros József festőművész, a mártírrá lett egykori katonaiskolai növendéktársam, Matók Leó, vagy a szinte teljesen elfelejtett, 1950-ben 28 évesen felakasztott Garamvölgyi Tivadar volt. Tartoztam nekik. De arról is írtam, hogy a hívő ember is kereső, ám ugyanakkor a hite miatt nem áll meg az ősrobbanás elméleténél, mert rögtön azt kérdezi: és azt ki csinálta? A könyvet drága feleségemnek ajánlottam, mert szürke eminenciásként ő teremt és teremtett nyugodt hátteret a munkámhoz.

- Mindig szívesen vállalt társadalmi megbízatásokat, ma is több szervezetben aktívan tevékenykedik. Ha módjában állna, mit változtatna meg a mai magyar közéletben?

- A társadalmi szerepvállalás családi örökség, ugyanakkor elmondhatom: bármely időkben kimondott minden szavamat vállalom ma is. A kérdésére válaszolva: nagyon nem tetszik a mai közéletünk. Kisszerű tyúkperekből áll, s olyan fontos kérdések, mint a népesség fogyása, vagy világunkban a környezet erőteljes rombolása alig-alig szerepelnek a közbeszédben. A rendszerváltáskor nem így, nem ilyennek képzeltem a 25 év utáni Magyarországot. Ha módomban állna, megszüntetném az elvi ellentéteket, a párt szempontú politizálást. Borzasztó az is, hogy a sajtó rossz hangulatot kelt, mert mindenütt csak a negatív hírek dominálnak, s azok nagyon rombolóak.

- Sok szakmai sikert ért el, az orvos etikáról fontos tanulmányt írt. Milyennek látja a magyar egészségügyet?

- Aktív pályafutásom óta a korszellem nagyot változott. Semmiképpen sem mondanám, hogy bezzeg a mi időnkben De tény, hogy az etikai szellem is csorbult. Az orvoshiány miatti túlterheltség és az orvostechnikai fejlődés együtt ahhoz vezetett, hogy nagyon lazává vált az orvos és betege közti kapcsolat. Ez káros, mert minden testi beteg egyúttal lelki beteg is, tehát az orvosnak foggal, körömmel ragaszkodnia kellene ahhoz, hogy tényleges kapcsolatot építsen a betegével. Sajnos a nővérek megbecsültsége rendkívül alacsony, pedig a gyógyításban fontos szerepük van. Angliában felnéznek rájuk. Nálunk miért nem?

- A mélyen hívő Széll Kálmán mit gondol az emberi életről?

- Az élet saját csetléseink, botlásaink, gyarlóságaink és a Gondviselés sajátos eredője. Hiszek a Gondviselésben. Nem tudjuk, mikor és miért szól bele az életünkbe Isten, vagy más esetben miért nem? Jézus tanítványaként hirdetni is igyekeztem az igét, s a keresztény élet példájával törekedtem arra is, hogy tanúskodjam. Öregkorban az ember olyan, mint egy magányos tölgyfa. Díszíti a tájat, de némi árnyékot, hűvöset és menedéket is ad. Dacol az esővel, a széllel. A kéreg még ép, de a belseje már korhadni kezd. S éppen mert magányos, a körülötte lévő világ egyre idegenebb. Egy cél felé ballagunk mindannyian, amit nem ismerünk. Az Istent körülvevő köd mögött azonban reményeink szerint egy csodálatos fényesség vár, amely minden szomorúságunkat feloldja, kérdéseinkre választ ad, s értelmessé teszi az életünket. Ha ebben nem bíznánk, értelmetlen volna minden küzdelmünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!