Hírek

2014.05.19. 12:56

Megújul a kercaszomori bekötőút

Jó ütemben haladnak a kercaszomori, országhatárhoz vezető bekötőút felújítási munkái Vas megyében. Több mint 469 millió forintos támogatásból megvalósuló beruházás révén a mellékút több mint öt kilométeres szakasza válik európai színvonalúvá - tájékoztatott a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

A projektgazda Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2014-ben összesen több mint 247 kilométernyi mellékút szakaszt érintő beruházást hajt végre. A folyamatban lévő európai uniós akcióterv keretében 2012-től Vas megyében csaknem 2,5 milliárd forint értékben több mint 20 kilométernyi út felújítását teszi lehetővé. Az idei évben a megyében több mint 6,7 kilométeren zajlanak a munkálatok.

A kercaszomori 74176 jelű bekötőút több mint öt kilométeres, döntő részben belterületi szakaszát érintik a március végén elindult felújítási munkák. A közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelező végrehajtja a leromlott állapotú burkolaton szükségessé vált aszfalterősítést és többek között kiépíti a padkát is. Ezen felül a szakemberek elvégzik két leromlott állapotú híd, valamint a vízelvezető rendszer felújítását, kitisztítják az árkokat, átereszeket.

A beruházással jelentősen nőni fog az útszakasz forgalombiztonsága, javul a szolgáltatási színvonal és az utazási időben is rövidülés tapasztalható majd. A sikeres projektzárást követő 5 éven át a felújított útszakasz kiemelt figyelmet élvez mind az üzemeltető, a karbantartó, a fenntartó, mind a Regionális Fejlesztési Ügynökség és az uniós források felhasználását ellenőrző szervezetek által.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!