Hírek

2010.06.28. 15:35

Megyeháza: bemutatkozó látogatáson az indonéz nagykövet

Bemutatkozó látogatást tett hétfőn a megyei önkormányzatnál Mangasi Sihombing indonéz nagykövet. Majthényi László elnökhelyettessel tárgyalt a kapcsolatfelvételről.

Tersztyánszky Krisztina

A 240 milliós lakosú, sok-sok szigetből álló ország nagykövete szorgalmazta a magyar és indonéz kulturális kapcsolatok erősítését. Budapest és Jakarta között tavaly írtak alá együttműködési megállapodást, januárban pedig Békés megye testvérkapcsolatra lépett az egyik indonéz tartománnyal. A nagykövetség évente több magyar egyetemista számára teszi lehetővé, hogy ösztöndíjjal az indonéz kultúrát tanulmányozza, tavaly májusban pedig Gödöllőn vallási párbeszéd konferenciát tartottak a két ország küldöttei.

Mangasi Sihombing szeretné, ha Magyarország minél több vidéki városában is bemutatkozhatna a sokszínű indonéz kultúra. A beszélgetés során egyúttal  különös érdeklődést mutatott a magyar népművészet, néptánc iránt. Majthényi László elmondta, hogy szó esett köztük a kulináris élvezetekről is, hiszen a nagykövet is ír gasztronómiai témájú könyveket. A diplomata a magyar irodalom népszerűsítésében is közreműködik: segítségével készült el nemrég  az első indonéz nyelvű  magyar versválogatás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!