Hírek

2015.01.30. 12:05

Méreit menesztették - Egyszerűen nem tehetett mást a szombathelyi közgyűlés

Szombathely - Rendkívüli felmondással elbocsátották Mérei Tamást, a szombathelyi Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatóját, bemutatták a Haladás sportkomplexum látványterveit, kiáll az önkormányzat a Savaria Egyetemi Központ mellett, új kézben a karnevál szervezése - ezek voltak a csütörtöki közgyűlés legfontosabb döntései. Az ülést követő sajtótájékoztatókon is ezekről a témákról esett a legtöbb szó.

- A választások óta belső leszámolás folyik a Fideszen belül, akik eddig együtt hajóztak, most egymást lökik a vízbe - fogalmazott Balassa Péter. A Jobbik képviselője szerint ezt jelzi a jegyző ügye, Mérei Tamás rendkívüli felmondása, illetve hogy "fű alatt" menesztették Harrach Tibort, a távhőszolgáltató műszaki igazgatóját. Mérei Tamás ügyében tartózkodott, mert szerinte egy ilyen horderejű ügyben nem öt perccel a szavazás előtt kellene megkapni az előterjesztést. A Haladás-stadion terveivel kapcsolatban elmondta, reméli, hogy minőségi létesítmény lesz, ahol minden korosztály sportolhat. Ugyanakkor hozzátette, hogy hiányolja az átfogó sportkoncepciót. Üdvözölte, hogy megnyugtatóan zárul a kiskertesek ügye. A szervezeti és működési szabályzat módosítása kapcsán megjegyezte: több feladatkör is elkerült az önkormányzattól, ennek ellenére a hivatal létszáma nem csökkent. A mostani százmillió forintos spórolási szándék szerinte azt jelenti, hogy eddig feleslegesen pazaroltak. Balassa Péter nem támogatta, hogy újabb egy hónapos haladékot kapjon a zanati kerékpárút építésében érintett vállalkozó. A jobbikos képviselő hangsúlyozta: Németh Gábornak, a Szova vezérigazgatójának a celldömölki fürdőnél betöltött pozíciója helyett a Szova ügyeire kellene koncentrálnia, mivel a társaságnak már majdnem 9 milliárd forintra rúg a kötvénykibocsátásból származó adóssága. Kifejtette: nem baj, ha a karnevál felfrissül egy kicsit, úgy véli, az iskolákat is be lehetne vonni a programokba.

Fotó:SZMK

Sárközy Csaba, az oktatási bizottság jobbikos tagja a párt duális képzéssel kapcsolatos aggodalmait fogalmazta meg. Szerintük a helyi vállalatok speciális igényeihez igazodó oktatási rendszerben a hallgatók nem szerezhetnek széles körben alkalmazható mérnöki tudást. Továbbá úgy gondolják, félő, hogy a Savaria Egyetemi Központ - mostani bizonytalan helyzetéből adódóan - nem lesz szilárd alapja a képzésnek.

Európai hangnemben, konstruktív módon zajlott a közgyűlés - értékelt Rettegi Attila. A Fidesz frakció tagja elmondta: a Haladás-stadionnal, az Illés és a Király Akadémia fejlesztésével csaknem 12,5 milliárd forint értékű sportcélú beruházás valósul meg, ami hosszú távon jelentősen javítja a sport infrastruktúrát a városban. Üdvözölte, hogy a szombathelyiek eddig mintegy 47 ezer alkalommal használták a Szent Márton-kártyát, és tovább bővülhet az elfogadóhelyek száma. Kifejtette: a közgyűlés kiáll a Savaria Egyetemi Központ önállósága mellett, de ha ez nem lehetséges, akkor is újra kell tárgyalni az együttműködés feltételeit Sopronnal az intézmény pénzügyi függetlensége érdekében. Mérei Tamás menesztéséről a képviselő úgy tájékoztatott: azonnali, rendkívüli felmondással elbocsátották a zenekarigazgatót, mert a folyamatban lévő vizsgálat során olyan információk kerültek napvilágra, ami miatt egyszerűen nem tehetett mást a közgyűlés. A vizsgálat lezárultáig önkormányzati biztost neveztek ki a zenekarhoz, és Kiss Barna korábbi zenekari titkár végzi a vezetői teendőket.

Nemény András üdvözölte, hogy a közgyűlés kiállt az egyetemi központ mellett. A baloldali képviselő beszámolt arról, hogy indokoltnak tartanák a városi cégek teljes körű átvilágítását, az erről szóló javaslatukat azonban elutasított a testület. Az SZMSZ módosítása kapcsán elmondta: javasolták, hogy a korábbi képviselői vagyonnyilatkozatokat is tartsa meg és tegye hozzáférhetővé a hivatal, hiszen így lenne nyomon követhető és ellenőrizhető például a vagyongyarapodás. Saját városi építőipari cég létrehozását szorgalmazzák, amely részt vehetne a nagyberuházásokban - mondta Nemény András. A témát a márciusi közgyűlés várhatóan tárgyalja majd.

Bokányi Adrienn, az oktatási bizottság baloldali tagja a karneválról szólva kiemelte: veszélyesnek tartják, hogy az idei fesztivál szervezésének kellős közepén változtatnak a struktúrán. Szerintük mobilfizetéssel is megoldható lenne a plusz egy óra ingyenes várakozás a kórháznál, hiszen a parkolóőrök látják, mikor jár le az első óra, és csak rászámolnák az másodikat. Kívánatosnak tartanák, hogy az óvodai nyelvoktatás is bekerüljön a Szent Márton-kártya kedvezményrendszerébe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!