Hírek

2014.09.29. 18:45

Milyen lesz az új Haladás-stadion?

Szombathely - Pénteken mind a 17 szombathelyi képviselő megszavazta a Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Kft. alapító okiratának módosítását, új ügyvezetőjének kinevezését. A létesítmény várhatóan két év múlva elkészül. Milyen lesz? Mennyibe kerül majd? Milyen igényei vannak a városi sportegyesületeknek? Ennek jártunk utána.

Némethy Mária

VÍGH LÁSZLÓ sportberuházásokért felelős miniszteri biztos részleteket is elárult: most kezdődik a tervezés fázisa, a vezető tervező kiválasztása, s szombathelyi tervezők bevonása. Ez a szakasz szerinte körülbelül 7-8 hónapot vesz majd igénybe.

- Nagyon jól előkészített projektről van szó, de rendkívül fontos a klubok véleménye, az ő igényeiket mindenképpen szeretnénk beépíteni a tervbe - mondta Vígh László, aki néhány szóval bemutatta dr. Szondy Szilviát is. A közgazdász és jogász végzettségű dr. Szondy Szilvia lett a Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Kft. új ügyvezetője. Ő 2011-2014. között Debrecenben együtt dolgozott a miniszteri biztossal, a Nagyerdei Stadion Rekonstrukciós Kft.-ben látta el az MNV Zrt. részéről az állami tulajdonosi képviseletet, a stadion rekonstrukciós projekt teljes felügyeletét, koordinálását, tulajdonosi irányítását.

- Egy új sportkomplexum nagy vonzerő, tőlünk nyugatra ilyen esetben általában 40 százalékkal emelkedik a nézőszám, tehát ezzel majd Szombathelyen is lehet számolni - fejtette ki véleményét Vígh László, aki a költségvetés tervezhetőségéről két példát említett. A londoni Wembley stadionét, amelynek építése az eredetileg tervezett duplájába került, s a debreceniét, amit 12,5 milliárd forintra terveztek, majd egymilliárddal lépték túl a költségvetését, de olyan lett, hogy például a virágkarnevál nagy kocsijai is tudnak a műfüvön közlekedni, kanyarodni.

- Szombathelyen a helyi igények nagyon fontosak lesznek - hangsúlyozta a miniszteri biztos. - Ha olyat akarnak, hogy a stadion közepére egy nap alatt parketta kerüljön, mert ott rendezik a Savaria Táncversenyt, akkor azt is meg lehet csinálni. A lényeg, hogy a szombathelyiek magukénak érezzék majd, ezért fórumokat szervezünk, weblapot indítunk, azon is lehet majd tájékozódni

A pénteki rendkívüli közgyűlésen Vígh László stadionépítésért felelős miniszteri megbízott kijelentette: olyan lesz a Rohonci úti sportkomplexum, amilyet a szombathelyiek akarnak. Várják az igényeket, amelyekhez igazodva megkezdődhet a tervezés fázisa.

Az új stadion egy korábbi, környezetbe illesztett látványterve jobbról a Rohonci út  (Fotó: Archiv/Ohr Tibor)

A HALADÁSNÁL a kívánságlisták már egy évvel ezelőtt elkészültek, hiszen tavaly szeptemberben is kérték ezeket tőlük

Ami a labdarúgó-stadiont illeti, Illés Béla, a Szombathelyi Haladás Kft. sportigazgatója, kisebbségi tulajdonosa úgy nyilatkozott, hogy nincsenek különleges álmaik. A legfontosabb, hogy az új stadion az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) 4. kategóriájába sorolható legyen, azaz lehessen benne az UEFA égisze alá tartozó (például Európa-liga) nemzetközi mérkőzéseket is játszani, illetve a nézőterét fedjék be. Néhány a 4. kategóriás, legmagasabb szintű stadionok infrastrukturális kritériumai közül: a játéktér 105x68 méteres, a minimális megvilágítása 1400 lux minden irányban. A nézőtéren nem lehet állóhely, az ülőhelyek minimális száma nyolcezer. A VIP vendégek számára az alábbiak a követelmények: 150 férőhelyes parkoló, legalább 500 ülőhely, plusz 100 a vendégcsapat számára. A média munkaterületének legalább 400 négyzetméteresnek kell lennie.

Illés Béla (labdarúgás) /Fotó: Szendi Péter/

A Haladás VSE-nél mind a 12 szakosztály vezetője kitöltött egy kérdőívet, ami mellé még egy összesítést is csatoltak az egyesület igényeiről. Az instrukcióknak megfelelően mertek nagyot álmodni, hiszen olyan létesítmény építésére kaptak ígéretet, amely hosszú távra készül, és évtizedek múlva, 30 év viszonylatában is megállja a helyét, kielégíti az igényeket.

A FELVEZETŐ kérdésre, hogy hogyan nézzen ki, nincsenek pontos elképzelések. A lényeg, hogy funkcionálisan legyen jó, illetve olyan, hogy meghatározó szimbólumává válhasson a városnak. A súlyemelő szakosztály javaslata szerint a Haladás VSE olimpiai ezüstérmes, az elmúlt évszázad legeredményesebb Vas megyei sportolójáról, Tóth Gézáról kellene elnevezni a komplexumot.

És most szemezgessünk a kívánságlistákból. A legtöbb sportolót, mintegy 300-at a HVSE utánpótlás labdarúgó-szakosztálya foglalkoztatja 13 korosztályban, 18 edzővel. Artner Tamás utánpótlás szakágvezető egyben az NB I-es csapat edzője szerint létfontosságú a Kenderesi utcai edzőpályák fejlesztése, ahol négy ebből két műfüves pályát képzel el, mobil lelátóval, öltözőkkel. A stadion lelátója alatti területen pedig minden igényt kielégítő kiszolgáló helyiségeket tervezne tíz öltözővel, szertárakkal, mosodával, szaunával, wellnessrészleggel. Szabó Éva, a teniszszakosztály vezetője a meglévő szabadtéri pályák mellett a klubház, az öltözők modernizálását, ráadásként egy állandó fedett teniszcsarnokot jelölt meg. Antalovits Ferenc, a súlyemelők szakosztályvezetője szerint a termükben tíz süllyesztett dobogónak kellene lennie, illetve egy kiemelt versenydobogónak is. Nagyon fontos, hogy a súlyemelőteremhez kapcsolódjon a kondicionáló terem ez lehetőséget adna akár nemzetközi versenyek rendezésére is. De továbbra is használhatnák más szakosztályok sportolói. A Pergel László vezette sakkszakosztály két egybenyitható, egyenként 60 négyzetméteres termet szeretne minél csendesebb helyen. Az atléták szakosztályvezetője Halmosi Zoltánné. A Rohonci úton októbertől áprilisig dolgoznak; véleménye szerint futófolyosó (lehetőleg fotocellakapus) és kiszolgáló helyiségek nélkül szakosztályuk megszűnésre lenne ítélve. Ráadásul a futófolyosót például a labdarúgók is használhatnák. Veréb István, a birkózó szakosztály első embere azt mondja, olyan birkózóteremre lenne szükség, ahol legalább három szőnyeg elfér, illetve két öltözőre, irodára, és saját konditeremre, amelyben a birkózáshoz szükséges speciális erősítőgépek lennének.

Pődör Zoltán (kézilabda) /Fotó: Szendi Péter/

Az ökölvívó-szakosztálynak Zámbó József összegzése alapján egy 15x15 méteres bokszterem a vágya szorítóval, illetve konditeremmel, szaunával. A három teremben űzött labdajáték képviselőinek (Pődör Zoltán kézilabda, Somfavi Csaba futsal, Kissné Danka Judit röplabda) listájából a sportcsarnok méretére vonatkozó a legfontosabb. A már 170 aktív versenyzőt foglalkoztató kézilabda-szakosztálynak két darab függönnyel elválasztott 40x20 méteres játéktérre lenne szüksége taraflex borítással. A futsalosok pályamérete is 40x20 méter, de ők parkettát szeretnének. A röplabdázók (9x18-as a pályaméret) két edző és egy versenypályát szeretnének kialakíttatni. A két kis szakosztály közül az asztaliteniszezők 15x15 méteres teremben készülnének, játszanának, az íjászok nem bánnák, ha a lőterük fedett lenne.

Érdekes, hogy csaknem minden szakosztálynál hosszú a sporteszközök, szerek igényének listája. Nagy részük már most is nagyon hiányzik a napi munkából.

Puskás Tivadar (Fotó: Archív/Benkő Sándor)

Dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere a következőket mondta: Ha jó a csapat, ha rossz, mindig előre kell menni. De szeretném tudatosítani: a létesítmény nemcsak a futballt szolgálja majd, több sportágnak lesz az otthona, s mindenképpen vonzerő lehet a fiataloknak, akiket talán sikerül a számítógép elől elcsábítani az új Rohonci úti sportkomplexumba. És ez lesz a lényeg. A jövőnek, a jövő nemzedékekért épül fel, helyet ad a szabadidős sportoknak is, ezáltal reményeink szerint komoly vonzerővé válik hangsúlyozta a polgármester.

Annyit egyébként már lehet tudni, hogy UEFA IV. kategóriájú stadion lesz. Az UEFA stadion kategóriák az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) infrastruktúra szabályai szerint, több szempont alapján felállított kategóriákat jelent, amelybe a labdarúgó-stadionokat sorolják be. A kategóriákat egytől négyig számozzák. A legfelső, négyes kategóriájú stadionok a legmagasabb szintű és legjobb stadionoknak számítanak. Minden fontos biztonsági és kényelmi szempontoknak megfelelnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!