Hírek

2016.08.27. 14:07

Mindenkit magával sodor a forgatag

Immár XVII. alkalommal rendezik meg a Savaria Történelmi Karnevált. Ahogy az lenni szokott, idén ismét tízezrek látogattak el. A fellépők is szívesen sétálnak, kikapcsolódnak.

Peltzer Géza

Csütörtökön este föllobbant a Fő téri Vesta-templomban a láng, vagyis hivatalosan is megkezdődött a karneváli időszámítás. Pénteken és szombaton este a XVII. Savaria Történelmi Karnevál leglátványosabb programja - kétség kívül - a jelmezes felvonulás volt. Persze a karnevál nemcsak erről szól. Rengeteg zenei és szórakoztató program, látni- és kóstolnivaló várja az érdeklődőket egészen ma késő estig. Mi is végigjártuk a karnevált, hogy beszélgessünk karneválozókkal, főként olyanokkal, akiknek ez nemcsak kikapcsolódás, hanem kőkemény munka is.

A Savaria Történelmi Karneválon, ahogy az lenni szokott, minden korosztály megtalálja a kedvére való kikapcsolódást. 
Fotó: Peltzer Géza

Az első nap, csütörtök este a Fő téren futottunk össze Gonda Katával, a Weöres Sándor Színház művészével. A csinos fiatal lány - a színház legfrissebb „igazolása” - kutyájával, valamint Németh Juci kollégájával sétált a színes forgatagban. A karneválszínházi darabban játszik esténként, amúgy a Savaria karneválon először van itt. 

- Kaposváron végeztem tavaly, gyakorlaton a Vígszínházban voltam, szerencsére leszerződtettek a színházhoz. Először vagyok a városban, de mindenki nagy lelkesedéssel mesélt a karneválról már hetekkel korábban. Jó volt látni a készülődést a városban, ahogy szépítették, takarították. Nekem nagyon nagy élmény a karnevál, a sok ember. Én amúgy Martfűn élek, ez egy 6500 lakosú városka az Alföld közepén. Nagyon jó a társulat, élvezem a munkát. Nagyon befogadóak és nyitottak a művészek, rendkívül kreatívak, segítőkészek a társulati tagok is. Örülök, hogy itt lehetek. Az évad során két darabban leszek benne, az Ahogy tetszik című darabban, valamint a Mágnás Miskában.

Bárki időutazást tehet vagy kellemes zene (klarinét: Janászek Ferenc) mellett kapcsolódhat ki.
Fotó: Peltzer Géza


Buzás Misi színművésszel fellépései előtt találkoztunk egy kávézóban. A karnevál ideje alatt a nézők többször is láthatták/láthatják őt, többek között a Szent Márton halála és kalandos temetése című utcaszínházi darabban, a Kalandvárban, valamint a Thalia kertjében. Itt vasárnap este lesz a Kajárpéci Vízirevü: Nyilvános akasztás, vagy Sóbri Jóska színre lép című vásári komédia.

Vannak, akik a karnevál ideje alatt is dolgoznak. Buzás Misi színművésszel fellépései előtt találkoztunk egy kávézóban.
Fotó: Peltzer Géza


- Szombathelyinek tartom magam, bár jelenleg Győrben élek. Itt töltöttem gyerekkorom egy részét, gimnáziumba Kőszegen jártam. A karneválra korábban gyakran hívtak minket, aztán évekig nem, újabban azonban ismét gyakran szerepelünk a rendezvényen, szerencsére. A nyár nagyon sűrű a Kajárpéci Vízirevü számára. Szinte mindenütt ott vagyunk az országban, ahol vásárokat rendeznek. Tegnap még Nyíregyházán voltam, ma itt - ez teljesen normális ilyenkor számunkra. A társulat 6-8 tagú. Attól függően, hogy milyen előadással lépünk fel, körülbelül ugyanennyi darabunk van műsoron - mindegyik vidám, nagyon verbális vásári komédia. Ilyen a nyilvános akasztás is - mindenki nagyon kedveli, kivéve azt az egy embert, akit akasztanak. Meg kell nézni, mindenkit szeretettel várunk este kilenckor.

Csütörtök este, a Fő téren futottunk össze Gonda Katával, a Weöres Sándor Színház művészével.
Fotó: Peltzer Géza


Idén a 23 helyszín 250 programot kínál az érdeklődőknek, ezek közül több is felidézi az 1700 éve Savariában született Szent Márton alakját. A Fő tér „forum” színpadán vasárnap fellép a Hot Jazz Band, az Ataru Taiko, a Csík zenekar. A karneválzáró ceremónia fél tízkor lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!