Hírek

2017.01.16. 19:40

Nagy szükség van a közmunkásokra - Milyen körülmények közt dolgoznak?

Megyei körkép - Pihenőidő, melegedő, forró tea, védőeszközök. Télen, a szabadban végzett munkához elengedhetetlenek.

Tóth Kata

Vas megyei településeken érdeklődtünk a közfoglalkoztatottak téli munkakörülményeiről, feladatairól és arról, hogy biztosítják-e számukra a megfelelő védőitalt, ruházatot, melegedőt. Kiderült, Szombathelyen, Sárváron, Vépen és Toronyban is nagy szükség van közmunkásokra. Harangozóné Vígh Ilona, a Vas Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának vezetőhelyettese a közfoglalkoztatásban részt vettek adataival szolgált.

Tavaly a megyeszékhelyen havonta átlagosan 158-en dolgoztak hosszabb idejű közfoglalkoztatás keretében, 217-en az országos közfoglalkoztatási programban és kilencen a járási startmunka mintaprogram keretében. A megyei kormányhivatal 2016-2017. évi téli képzési listáján szerepel például fakitermelő, targoncavezető, betanított kőműves, betonozósegéd, raktáros, konyhai kisegítő és zöldterületi kisgépüzemeltető képzés is. 83 közfoglalkoztatott most is valamilyen képzésben vesz részt, közülük, ahogy az kiderült, van, akinek tavaszra, nyárra már munkát is ajánlottak.

Szombathelyen Balassa Imrét, a Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Közhasznú Nonprofit Kft. (Féhe Kft.) foglalkoztatási részlegvezetőjét kérdeztük. Náluk a közfoglalkoztatásban egyéves szerződések vannak. Február 28-áig szól a ciklus, addig van mindenkinek szerződése, egy képzési program kivételével, ami ezen átnyúlhat, de az ebben résztvevők nem kinti munkát végeznek. A létszám - persze van mozgás - 90-96 fő. Nem a teljes állomány van kinn zöldterületen. Van, aki benti munkát végez, a brikett-álóüzemben dolgozik, mások képzésen vesznek részt (targoncakezelő, parkgondozó, számítógépes adatrögzítő). Körülbelül negyvenen vannak külső területen, Féhe-alkalmazásban. (A Szomparkkal van együttműködési megállapodásuk a zöldterületekre, a Szovával a járdafelületekre vonatkozóan.) Télen, ha tartósan mínusz fokok vannak, nem küldik ki az embereket külső körletekre, mert nem tudják biztosítani nekik óránként a melegedési lehetőséget. Ha már kicsit jobb az idő, védőruházatot, meleg ruhát, kesztyűt, sapkát adnak, forró teát visznek nekik.

Sárvár önkormányzata 11 embert alkalmaz közfoglalkoztatottként: hat közterületi segédmunkásuk, öt adminisztrátoruk van. Hosszabb időtartalmú közfoglalkoztatás keretében, napi nyolc órában dolgoznak, a jelenlegi szerződésük ez év február 28-áig szól. Az önkormányzat tulajdonában álló épületek, ingatlanok rendben tartását végzik és olyan közterületekét, amelyek nem tartoznak más, az önkormányzattal szerződött (köz)szolgáltató feladatkörébe. Szemetet szednek, havat takarítanak, síkosságmentesítéssel is megbízzák őket. A szociálisan rászorulóknak is segítettek: tűzifát hasogattak, rakodtak. A hivatalhoz tartozó épületrészben már korábban alakítottak ki számukra pihenő-, melegedőhelyiséget. Betartják a hatályos munkavédelmi előírásokat, ajánlásokat. Az egyes közfoglalkoztatási programok során a Vas Megyei Kormányhivatal Sárvári Járási Hivatalának munkatársaival aktívan együttműködnek, a rendelkezésükre álló, megüresedő létszámokat, ha nem is mindig azonnal, de fel tudják tölteni. A városban ennél persze többen dolgoznak közfoglalkoztatottként, például a városgazdálkodásnál, de közvetlenül az önkormányzati intézmények is foglalkoztatnak néhány főt.

A 43 éves Horváth Sándor Róbert szemeteszsákokat pakol. Több mint öt éve a FÉHE Kft. alkalmazza. Lelkiismeretes és megbízható  Fotó: Szendi Péter

Vépen a Gamesz vezetőjének, Kajcsos Istvánnak a feladata a közfoglalkoztatottak munkájának szervezése. Tizenegy emberük van, ami a téli időszakban elég, de a vezető már a héten készül a kormányhivatalhoz, mert bővíteni szeretnék a közmunkások létszámát márciustól - három-négy fő felvételét tervezi. Ketten elmentek az utóbbi időben, őket felvették máshová, kedvezőbb bérért. Az óvodában, a gondozási központban dolgoznak ezekben a hetekben, segítenek kint és bent, sóznak, jégmentesítenek, rendezik az intézmények környezetét, az udvart, a járdát. A város területén a bokros részek és a közterületek takarítását végzik. Akik önkormányzati intézménybe kerülnek, azoknak a napi feladatait nyolc órában az ottani vezető adja ki. A vépi közmunkások a tűzifa-összevágásban, kihordásban is aktívak voltak: negyven köbméternyi, 500 mázsa fát vágtak fel és hordtak ki a rászorulóknak. Áprilistól október végéig minden kézre szükség lesz, a fűnyírózásra, a damilos gépek használatára kellene ember.

A toronyi önkormányzatot tavaly decemberben - Vas megyében egyedül - elismerő oklevéllel tüntette ki a belügyminiszter a közfoglalkoztatási programok megvalósításában nyújtott kiemelkedő szakmai tevékenységéért.

Pold Eszter aljegyző, a toronyi közfoglalkoztatási programok felelőse arról számol be, hogy jelenleg 26 közmunkásuk van. Tizenhatan OKJ-s mezőgazdasági munkás képzésen vesznek részt. A helyi önkormányzat, a vépi mezőgazdasági középiskola és a Vas Megyei Kormányhivatal szervezte a január 31-éig tartó, háromszáz órás képzést, amit helyben, a művelődési házban tartanak. A résztvevők csütörtökön a táplánszentkereszti tehenészeti telepre mennek gyakorlatra. A telep vezetője jelezte, nyáron szívesen felvenne három főt közülük. A többiek, ha szükséges, havat lapátolnak, sóznak a településen, az iskola, az óvoda, a buszmegállók környékén. Van melegedőhelyiség, tea is a hidegben.

SZERINTEM

A megkérdezett települések humánpolitikai irodáiban és közfoglalkoztatási részlegeinél két célt fogalmaztak meg a munkatársak. Minél több embernek értékes munkát adni, és hosszabb távon hozzásegíteni a közmunkásokat ahhoz, hogy a nyílt munkaerőpiacon is képesek legyenek munkát vállalni. Az utóbbi a legnehezebb. Komoly kihívást jelent egy új munkahelyen a beilleszkedés és az is, hogy valaki képes legyen a munkahelyét hosszú távon megőrizni, adott esetben önálló lakhatását önerőből megoldani.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!