Hírek

2013.06.05. 17:29

Nem lesz áradás Vas megyében

A szakemberek rekord árvízre készülnek, ami várhatóan nem lesz hatással a vasi folyókra. A megyénket érintő folyószakaszok vízszintjéről és a védekezés segítéséről érdeklődtünk.

Németh Adél

Napok óta folyamatosan emelkedik a Duna vízszintje. Ráadásul az Országos Műszaki Irányító Törzs legújabb információi szerint a vártál még egy nappal később tetőzik majd a folyó. Így a Szigetközben szombaton várható a legmagasabb vízszint, míg Budapestnél hétfőn éri el a Duna vízállása az előzetes adatok alapján kiszámolt 875 centiméteres vízállást. Arra a kérdésre, miszerint az árvíz visszaduzzasztó hatása eléri-e a megye folyóit, Gaál Róbert, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója adta meg a választ.

Tájékoztatása szerint a távolság miatt a Duna áradása nem lesz hatással a megye területén áthaladó folyókra. Azaz, megyénk területén a Rábánál és mellékfolyóinál nem érződik majd a Duna áradásának visszaduzzasztó hatása. Kiemelte, hogy a védekezésben jelenleg 52 szakemberük vesz részt: műszaki irányítóként, vízhozam mérőként, gátőrként.

 

Krizmanics Ferenc igazgatóhelyettes (háttal) búcsúztatja a szerdán elindult őrségi Mentőcsoport tagjait (Fotó: Benkő Sándor)

 

A Duna áradása várhatóan nem lesz hatással a megye folyóira. Szerdán Győrbe indult Szombathely város segítő különítménye, valamint a katasztrófavédők őrségi Mentőcsoportja is. Gaál Róbert vízügyi igazgató elmondta, hogy az árvíz várhatóan nem lesz hatással a megye folyóira, mellékfolyóira, amelyek jelenleg közepes és alacsony mederteltségűek.

Az időjárási előrejelzés szerint a megyében nagy kiterjedésű terülten egy hétig jelentős csapadék nem várható. Kiemelte: most 52 emberük dolgozik a gátak mentén, 15 személyt pedig készenlétbe helyeztek. Szombathely város önkormányzati hivatala tájékoztatása szerint dr. Puskás Tivadar polgármester telefonon megkereste Borkai Zsoltot, az árvíz veszélyeztette Győr polgármesterét, s felajánlotta támogatását.

 

 





Az árvízi védelemben segítő szombathelyi önkéntesek: a polgármesteri hivatal, a Szova Zrt., a Vasivíz Zrt., a közterület-felügyelet munkatársai, valamint az Illés Akadémia diákjai három autóbusszal, több, mint 120-an szerdán délután indultak el Győrbe.

A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság négy hivatásos tisztje teljesít szolgálatot az árvíz által veszélyeztetett megyékben.

Dr. Takács Árpád tűzoltó ezredes, megyei igazgató és Poór Balázs tűzoltó alezredes, megyei polgári védelmi főfelügyelő a fővárosban, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Operatív Törzsében koordinálja a munkálatokat.

További két katasztrófavédelmi tiszt Győrben végzi a szervezését és az irányítását. Szerdán rendőri felvezetéssel, 30 fővel elindult az őrség Mentőcsoport is Győr-Moson-Sopron megyébe. Kiemelték: a lakosság az árvízzel veszélyeztetett területekre ne induljon útnak! Tuczainé Régvári Marietta, a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász igazgatója elmondta, hogy a Katolikus Karitász facebook oldalán közleményt adtak ki az árvízi készültséggel kapcsolatban. Ez alapján a szervezet 50 millió forintot szabadít fel katasztrófa alapjából az árvízi védekezésre és a mentési munkálatokra. 





Az igazgató elmondta, hogy a helyi karitász rendkívül szervezetten működik. Így 870 önkéntesükről is tudják, hogy kikre lehet számítani a mentésben, a kitelepítésben, kikre a homokzsákok töltésében, vagy éppen a takarításban. Munkájuk során figyelnek a szakemberek tanácsaira, intelmeire, tájékoztatásaira. Mint mondta, akkor indulnak útnak, ha hívják őket, vagy a helyben lévő szervezeti tagok már nem bírják erővel a munkát.

 



A Duna vízszintje Németországban megdöntött egy fél évezredes rekordot. Szombaton a Szigetközben, hétfőn Budapesten várják a tetőzést. Szentendrén most vizsgázik a mobilgát. A fővárosban 875 centin tetőzhet a Duna, míg Baján nagyok az előkészületek, mivel a 960 centit is elérheti a folyószint.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!