Hírek

2014.07.07. 12:47

Nincs megfelelő háttér a napi mozgáshoz

Szombathely - Nem minden iskolában adottak a feltételek a mindennapos testnevelés megtartásához. A testület a nyár előtti utolsó közgyűlésen döntött, segítenek az iskoláknak.

Bajdó Bettina

2012. szeptemberétől a nemzeti köznevelésről szóló törvény a nappali oktatásban elrendelte a mindennapos testnevelés bevezetését heti öt testnevelési órában. Az egyik bekezdését pontosították, mégpedig úgy, hogy a mindennapos testnevelést felmenő rendszerben az első, az ötödik és a kilencedik évfolyamon kötelezően kellett bevezetni. A rendszer a 2015/2016-os tanévre teljesedik ki, erre az időpontra „ér fel" a minden évfolyamra kiterjedő mindennapos testnevelésóra.

A Bolyai iskolában megoldott a mindennapi testnevelés. Van uszoda, így úszásoktatás is, melynek a gyerekek, mint például Kerecsenyi Boglárka (piros fürdőruhában) nagyon örülnek. Fotó: Szendi Péter

A 2013/2014. tanévre egyértelművé vált, hogy a köznevelési intézmények többsége a megnövekedett óraszámok miatt létesítményproblémákkal szembesült. Mivel a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) nem rendelkezik a mindennapos testnevelés feladatainak maradéktalan ellátásához szükséges létesítménybeli, tárgyi, anyagi fedezettel, így nélkülözhetetlen az önkormányzat további támogatása. Eddig is segítették mindenben az iskolákat, támogatták az úszásoktatást, használhatták a műjégpályát és a Kalandvárost. A tavalyi évben az önkormányzat 2,1 millió forinttal járult hozzá a kilencedik évfolyamosok úszásoktatásához, a Műjégpálya ingyenes használatát is a város hatmillió forintos támogatása tette lehetővé.

A közgyűlésen június végén ismét szavaztak a képviselők: a következő tanévre is biztosítják a hatmillió forintot a pálya térítésmentes használatára. s a Kalandvárost is ingyen látogathatják az érintett korcsoportok. A képviselők megszavazták azt is, hogy az úszásoktatáshoz kilencmillióval járulnak hozzá. Továbbá javasolták a Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonprofit Kft.-nek, hogy a mindennapos testnevelés feltételeinek megvalósulása érdekében ingyen biztosítsa az önkormányzati tulajdonban lévő sportlétesítmények használatát az oktatási intézményeknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!