Hírek

2009.06.11. 02:28

Nyugat-Dunántúl idegenforgalmánál csak a Balaton és Budapest pörög jobban

Szombathely, Sopron - Élenjárók vagyunk az országban, csak Budapest és a Balaton előzi meg a nyugati régiót a turizmusban. A válság ugyan itt is hat, de már érzékelni, hogy lesznek nyertesei.

Kozma Gábor

Bíztató szezonkezdet, mintegy megismételve a tavalyi eredményeket, csakhogy ez válság idején duplán számít; és több újdonság, törekvés, módszer. Minderről szó esett a soproni székhelyű Nyugat-dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság (RIB) tegnapi ülésén. Walter Dezső, a bizottság elnöke arról tájékoztatott, hogy megalapították a Nyugat-dunántúli Turizmusért szakmai díjat, amelyből megyénként hármat, összesen pedig kilencet adnak ki, évente. Idén szeptemberben ítéljük elsőként oda , így az elnök, majd felhívta a figyelmet egy új és fontos szakmai kiadványra, a Hutflesz Mihály vezette munkacsoport 365 nap turizmus a Nyugat-Dunántúlon címűre. 

Ezt követően Tama István, a RIB marketing igazgatója szólt. Az év jól indult a régióban, csak Budapest és a Balaton előz meg minket. De érződik a válság is; kevesebb a céges rendezvény, esett a szállodák forgalma. Sajnos, mind az osztrák, mind a német beutazók száma visszaesett. Ezt némileg ellensúlyozza, hogy élénkül a belföldi forgalom és egyre több a szlovák, a cseh vendég . Tama István szerint már érződik, hogy a válságnak lesznek nyertesei is. Olyan cégek élhetik túl és kerülhetnek ki megerősödve a krízisből, amelyek új és vonzó programokat kínálnak. Ez utóbbiak részben már tálalva vannak. Hutflesz Mihály és társai igazi turisztikai kézikönyv-adattárat alkottak. Ebben a többi között található egy olyan projektlista, amely szezontól függetlenül kínál programokat. Közte olyan kalandtúrákat, amelyekben Szombathely, Vas megye erős lehet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!