Hírek

2016.10.10. 23:22

Ordítva, sötétben, esőben szállította le a kalauz a porpáci lányt a vonatról – jogos volt ez?

Vép/Porpác - Egy Porpácra tartó 14 éves diákot leszállított a vonatról az ellenőr Vépen. A lány édesapja szerint a jegyvizsgáló jogtalanul járt el.

Budai Dávid

Egy 14 éves fiatal lány - nevezzük Enikőnek - ahogyan mindig, október 4-én megvette retúr vonatjegyét Sárváron, és elutazott vele Szombathelyre, hogy majd az esti 20.03-kor induló vonattal visszajöjjön és leszálljon Porpácon, ahol édesapja már várja. Eleinte nem is volt gond, a lány megérkezett Szombathelyre, jegyét elfogadták.

A visszaúton azonban a jegyvizsgáló Vépen leszállította a vonatról, mivel a lánynál nem volt diákigazolvány. Valóban nem, azt ugyanis korábban elveszítette, éppen ezért személyi igazolványával szerette volna magát igazolni, hogy lássák, ő még csak 14 éves. Az ellenőrt azonban ez nem érdekelte. A fiatal lány elmondása szerint úgy üvöltözött vele, mint egy bűnözővel, és rendőrrel fenyegetőzött. - Kisasszony! Neked itt az út vége! - mondta az ellenőr Vépen, majd leszállította a vonatról a lányt.

Egy idős asszony ugyan próbált Enikő védelmére kelni, ám ahogyan Enikőre, úgy rá sem hallgatott az ellenőr. A diák ugyanis próbálta megmagyarázni a helyzetet, tanszereit is szerette volna megmutatni, de hiába, az ellenőr hajthatatlan volt.A megalázó eset után a fiatal diák teljesen kétségbe volt esve, a számára idegen állomáson azt sem tudta, mitévő legyen, végül sírva hívta fel édesapját, aki érte ment. A család szerint az ellenőrnek el kellett volna fogadnia a személyi igazolványt, mert azzal is tudja igazolni, hogy diák, hiszen 16 éves koráig nem is lehet más, mivel tanköteles. Arról nem is beszélve, hogy érvényes jeggyel is rendelkezett a lánya - tudtuk meg Enikő édesapjától, aki feldúltan mesélte el nekünk a történetet.

Szerinte jogtalanul járt el a jegyvizsgáló, aki később nemcsak hogy azt hazudta - az apa állítása szerint -, hogy lánya nem akarta igazolni magát, de még a vonatjegyet is elvette lányától. Az apa szerint még elgondolni is rossz, mi lett volna, ha nem tud menni azonnal a lányáért, nem tudja elérni telefonon, esetleg a hidegben, esőben gyalog nekivág az útnak. Most azt szeretnék, ha az eset nyilvánosságra kerülne, hogy máskor ne fordulhasson elő, hogy egy védtelen gyereket leraknak a vonatról. Természetesen kérdéseinket elküldtük a MÁV-nak is. Kíváncsiak voltunk, melyek a szabályai annak, hogy valakit kizárnak az utazásból, kell-e mérlegelni a körülményeket, jogosan szállította-e le az ellenőr a gyereket?

Lőcsei Virág, a vállalat sajtószóvivője úgy tájékoztatott, jelenleg még vizsgálják, hogy pontosan mi történt, és amint tudnak, válaszolnak.Mi egyébként úgy tudjuk, hogy a MÁV üzletszabályzata szerint a vasúttársaság a menetdíj, menetdíj-különbözet és a pótdíj megfizetésének megtagadása esetén sem szállíthatja le a vonatról az egyedül utazó, 18 évesnél fiatalabb gyermeket, azonban várjuk meg a hivatalos választ. Mindazonáltal akármi is a szabály, morálisan nehezen védhető, hogy egy gyereket sötétben, szakadó esőben leszállítanak a vonatról, csak azért, mert nem rendelkezik diákigazolvánnyal.

A teljes árú jegy Szombathelyről Porpácra: 370 forint, mivel Enikő diákjeggyel rendelkezett, így a legszigorúbb számítások szerint is legfeljebb 185 forint kára keletkezett volna a vasúttársaságnak, ha jogosulatlanul veszi igénybe a diákkedvezményt. Ennek ellenére először még 2 ezer forintos büntetést is ki akart szabni az ellenőr, ettől azonban később eltekintett. Beérte azzal, hogy kizárja az utazásból a lányt. Felmerül a kérdés, hogy a büntetés mértéke valóban arányban állt-e az „okozott kárral”?

Az út Vépről Porpácra vonattal mindössze öt percig tart, közúton mindez már húsz perc. Igaz, nem is kilenc kilométer a távolság, hanem húsz. Enikő édesapjának ezt az utat kellett megtennie, de persze nem ez számít, hanem az elvek, hogy ne maradhasson következmények nélkül, ha valaki jogtalanul jár el - hangsúlyozta az apa, aki szeretné, ha a jegyvizsgálót megbüntetnék. Ők úgy tudják, nem ez volt az első eset, amikor jogtalanul szállított le gyereket a vonatról.

Enikő most fél. Mi lesz, ha újra találkozik az ellenőrrel?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!