Hírek

2016.02.26. 12:53

Ördögök a tanulmányban, szobor a pápának, városmakett 30 millióért, feszes költségvetés

Szombathely – A Jobbik képviselője a szurkolói sportközpont elvetett tervét, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője a pályázatok jelentőségét, az Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt képviselői az esetleges címermódosítást, a Pro Savaria képviselője a költségvetést emelte ki a közgyűlés utáni tájékoztatón.

Bakos Ágnes

JOBBIK

– Száraz volt, mint a fűrészpor – így fogalmazott a februári rendes ülésről Balassa Péter, a Jobbik képviselője. Azt emelte ki, hogy nem került napirendre, nem fontolják meg a szombathelyi képviselők a szurkolói központtal kapcsolatos javaslatát. „Szombathely összehoz" címmel szeretné, ha lenne egy szurkolói központ Szombathelyen még idén, a labdarúgó-Európa-bajnokság és az olimpia évében. Megdöbbent, hogy leszavazták a javaslatát, holott, mint mondta, Magyarországot több szombathelyi sportoló is képviseli majd az ötkarikás játékokon. Már a helyszín terve is megvan: a Történelmi Témapark lenne szerinte egy ideális helye a sportszerető szombathelyieknek a közös szurkolásra. Nem fogja annyiban hagyni – ezt mondta.

A napirendi pontokkal kapcsolatban úgy fogalmazott: „A tanulmányokban vannak elrejtve az ördögök". Kiemelte a Gothard-kastély csütörtökön megszavazott felújítását, amelynek megvalósításában 30 millió forint szerepel megvalósíthatósági tanulmányra. Azt kérdezte, miért van erre szükség, ha már egyszer döntöttek róla, tény a megvalósítása.

Túlárazottnak nevezte a Szombathelyi Képtár 1,5 milliárd forintos felújítását. Arról is beszélt Balassa Péter, hogy üdvözli a „Segítés városa" programot az idei évre is, a 30 millió forinttal is egyetért, de szerinte azt nem a városi költségvetésből, hanem állami pénzből, a Szent Márton-terv forrásaiból kellene megvalósítani.

Az európai uniós közlekedésfejlesztési pályázattal kapcsolatban megismételte, hogy szükség lenne egy külső szakértőre, aki, mint fogalmazott, segítene a szombathelyi autósoknak – leszavazták a közgyűlésen ezt a javaslatát.

A városmakett készíttetésére célzott 30 millió forintot szerinte az önkormányzati bérlakások felújítására kellene fordítani – ezt emelte ki a költségvetéssel kapcsolatban. A vagyongazdálkodásról hangsúlyozta: 2010-ben elherdálták az önkormányzati ingatlanokat, most pedig, amikor a csok miatt magasba szöknek a lakásárak, bevásárolna az önkormányzat. Nem ért egyet a tervvel.

A kórházzal kapcsolatos döntést üdvözölte a Jobbik képviselője, reméli, hogy nem csak kommunikál majd az Egészségügyi Stratégiai Munkacsoport.

A zárt ülésen a Vasivíz Zrt. és a Szova Zrt. üzleti terve volt a téma, Balassa Péter szerint nyilvánosan kellene a cégek ügyeit intézni.

Az északi iparterülettel kapcsolatban hozott döntések is zárt ülésen szerepeltek, ehhez annyit fűzött hozzá, hogy várja a városvezetés bejelentését arról, mi és mikor történik majd a területtel.

FIDESZ-KDNP

– Hosszú folyamat és nagy munka volt az előkészítés, és fontos, hogy feltételes módban kell kezelni a lehetőségeket, mert bár címkézett forrásokról van szó, lehet, hogy a pályázat kiírója nemet mond a helyi elképzelésre – mondta a jóváhagyott európai uniós tervekről Lendvai Ferenc, amikor a Fidesz-KDNP frakció részéről értékelte a közgyűlést.

Az óvodák és bölcsődék felújítási tervével kapcsolatban visszautasította, hogy politikai hovatartozás alapján döntenének a pályázatban szereplő, felújítani tervezett intézményekről.

A közlekedésfejlesztési tervekkel kapcsolatban kiemelte a Külső-Nárai utcát, ahol tízéves probléma oldódna meg a bicikliútépítéssel. – Az ülésen nem kapott kimondottan figyelmet, de látni kell, hogy a közlekedésfejlesztésben szerepel közbringarendszer kiépítése, 61 millió forintból, a pályázat tartalékkerete terhére – emelte ki Lendvai Ferenc.

Lendvai Ferenc szerint tudatosan félreértelmezték az ellenzéki képviselők a „hátrányos helyzetű" kifejezést a szociális városrehabilitációs pályázat anyagában. – Például egy egyedülálló anya szigorúan véve nem hátrányos helyzetű, ha mondjuk 200 ezer forintot keres, de ebben a pályázatban hátrányos helyzetűnek számít.

Egyhangúlag szavazta meg a közgyűlés a Segítés városa programot, felesleges volt a „politikai cirkusz" körülötte – így fogalmazott Lendvai Ferenc. Szerinte lehet, hogy az újraélesztési Guinness-rekord-kísérlet nem tetszik több képviselőnek, pedig azzal olyan szombathelyieket is el lehet érni, akiket egyébként nem talál meg másik rendezvény, kezdeményezés a Segítés városa programban.

A város 2016-os költségvetéséről úgy fogalmazott: fordulópont, hiszen húsz éve nem volt nullás költségvetés. – Óriási munka volt, ezért nem is támogattam semmilyen módosító javaslatot, majd év közben alakul. Mivel nem számol hiánnyal a költségvetés, el kellett fogadni – értékelt.

A zárt ülésről annyit mondott: a Szova Zrt. és a Vasvíz Zrt. üzleti tervét is elfogadták.

Az északi iparterülettel kapcsolatban kifejtette: nem azért tárgyalták zárt ülésen, mert nagy a titkolózás körülötte, hanem mert technikai módosításra volt szükség ahhoz, hogy benépesülhessen. Szerinte ez két éven belül megvalósul.

– Szívügyem Szent II. János Pál szobrának kérdése, köszönöm, hogy egyhangúlag elfogadták – mondta. Elkülönített forrás van a szoborállításra a költségvetésben, a helyszín is megvan: a Szalézi templom előtt áll majd Szent II. János Pál szobra, annak emlékére, hogy 25 évvel ezelőtt járt a városban. Augusztus 19-én lesz az évforduló, ha nem is arra, de még idén felállítják a köztéri alkotást, amire várhatóan március 7-én írnak ki nyílt tervpályázatot.

ÉLJEN SZOMBATHELY!-MSZP-DK-EGYÜTT

– Meglepte a polgármestert, hogy tud a frakcióvezetőnk Szombathely címerének átterveztetéséről – kezdte a közgyűlés értékelését dr. Nemény András, az Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt önkormányzati képviselője. Napirend előtt volt téma a címer:

– A városnak hatszáz éves a címere, egyértelmű az álláspont, hogy azon ne változtasson senki. Nincs ok a módosításra, akik megpróbálták, rövid politikai karriert futottak be – mondta a képviselő. Folytatta: a polgármester elismerte az áttervezést, nem adta fel, ezért napirenden fogják tartani.

Napirendre javasolta a januárban módosított buszmenetrend újbóli áttekintését dr. Nemény András, ezt leszavazták a képviselők. Pedig rengeteg észrevételt kapott, hogy nem volt jó a változtatás. Az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központtal is egyeztetett az újbóli menetrend-módosításról, mégsem került napirendre. Több száz ember a vesztese az ügynek, nem fogja feladni, áprilisban is téma lesz. – Ez a mi hibánk is, mi is elfogadtuk a változtatásokat – fűzte hozzá a menetrend kérdéséhez.

A költségvetéssel kapcsolatban szerinte a források elosztásával van baj.

– Egy modern varos jó utakat, járdákat jelent, nem egy kastély 2 milliárd forintos felújítását – fogalmazott. Túlárazott tervekről beszélt, példaként a Gothard-kastély felújításánál szereplő parkosításra szereplő összeget mondta: szerinte annyi pénzből egy új kastélyt is építhetnének.

A tervezett térségi foglalkoztatási paktummal kapcsolatban azt kérdezte: ha a napokban bejelentették, hogy teljes a foglalkoztatottság, akkor miért van rá szükség?

A legszomorúbb, hogy nem jut elég pénz az út-, híd-, járdafelújításokra. 229 millió forintnál több kellene dr. Nemény András szerint, ezért, mint fogalmazott, az értelmetlen kiadásokból csoportosítanának át összegeket. Ilyen szerinte a 30 millió forintos városmakett, a Csónakázótó utcabútorai és az I. világháborús emlékművek felújítása. Az elosztással kapcsolatban kiemelte még, hogy a Szent Márton-terv 800 millió forintos keretéből finanszírozni lehetett volna a Segítés városa program 30 millió forintját, mert, mint mondta, jobban „belefért volna", mint mint egy evezős verseny vagy egy hőlégballon.

Szuhai Viktor is beszélt a Szent Márton-évi programokról. Mint mondta, összesen 107 rendezvényt számolt össze, abból viszont csak négy lesz olyan, amely kimondottan megfelel a segítés, Szent Márton szellemiségének.

– Bődületes pénzek jönnek Szombathelyre, igen, de ezek uniós pénzek, úgy járunk, mint egy lottónyereménnyel: elszórjuk – mondta. Szerinte vannak megmagyarázhatatlan kiadások a költségvetésben: például 30 millió forintot szánnak városmakettre, miközben 40 millió forint jut lakásfelújításra.

Ehhez dr. Nemény András hozzáfűzte: nem makettet, hanem várost szeretnének építeni.

Javasolta Szuhai Viktor a csütörtöki közgyűlésen, hogy fejezzék ki szolidaritásukat a képviselők a tanárok mellett – ezt nem szavazták meg.

A zárt ülésen megtárgyaltakról azt mondták: a Szova Zrt. ügyeinek nyilvános tárgyalása éppen kifutó projektekre lenne veszélyes. Az északi ipari parkkal kapcsolatban pedig nem szavaztak a baloldali képviselők.

PRO SAVARIA

– A bevételek nincsenek túltervezve, a kiadások pedig nincsenek alultervezve – ismételte meg Molnár Miklós alpolgármester, a Pro Savaria képviselője a közgyűlés utáni tájékoztatón Szombathely 2016-os költségvetéséről.

Alap, alapozó költségvetésnek nevezte az idei évit és hangsúlyozta, hogy ha megvalósulnak az alakuló, tervbe vett beruházások, azokat fenn kell tartani – erre is gondolni kell, márpedig egy adott év költségvetése egy hosszú folyamat része, nem pedig önmagában lévő keretösszeg.

Kiemelte, hogy valóban nullás a költségvetés, nem csak „papíron", hiszen bármit le lehet írni, az idei szombathelyi számok viszont ténylegesen nullszaldósak.

A feszes költségvetés azt is jelenti, hogy átcsoportosításokkal kezelhetőek lesznek az esetleg felmerülő problémák.

A zárt ülésről beszélt még Molnár Miklós. A Szova Zrt. üzleti tervéről kiemelte: sok terv üzleti alapon működik, gyakorlatilag piaci hátrányt jelentene, ha nyilvánosan vitatnák meg. Példaként a szállodaépítést, jégcsarnok építését, egy lovas centrum tervét sorolta. Hozzátette: a határozatok nyilvánosak lesznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!