Hírek

2017.08.29. 17:35

Ösztöndíjjal motiválják a tanári pályát választó tanulókat

KÖRKÉP Állásszerzéshez és tartós elhelyezkedéshez segíti a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Program a tanár szakos elsőéves egyetemistákat. Havonta 25-75 ezer forint támogatást kaphatnak.

Vas Népe

A tanári pályát választó egyetemi és főiskolai hallgatók motiválását célozza a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Program. Hozzásegíti őket ahhoz, hogy a diplomaszerzést követően álláshelyük legyen és a hivatásuk szerint tartósan tudjanak elhelyezkedni. Az ösztöndíjprogramnak célja az is, hogy bármely tanárszakot, szakpárt - elsősorban a természettudományos tanárszakokat, hiányszakokat, szakpárokat - választó tanárjelöltek számát növelje és a tanári ellátottságot megerősítése.

A tanári pályát választókat motiválják Fotó: Shutterstock

A támogatás összege havi 25-75 ezer forint között mozog. Ez az első két félévre jár, utána a kreditindex alapján határozzák meg a juttatást. Az ösztöndíjra azok a hallgatók pályázhatnak, akik a benyújtás időpontjában egységes, osztatlan tanárképzést nyújtó felsőoktatási intézménybe felvételt nyertek. Pontosabban pályázhatnak azok, akik ilyen képzésben magyarországi felsőoktatásban tanulnak, vagy Magyarországgal szomszédos országban élő magyar anyanyelvű hallgatók. A szerződésben a pályázóknak vállalniuk kell, hogy a tanárképzésben végzettséget és szakképzettséget szereznek, és az oklevél megszerzését követően - a szerződésben foglaltak szerint - a végzettségüknek, szakképzettségüknek megfelelő főállású munkaviszonyt létesítenek vagy tartanak fenn. Az elektronikusan kitöltött pályázati űrlapot kinyomtatva, postán kell benyújtani. Előreláthatólag novemberben lesz az értékelés és az elbírálás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!