Hírek

2017.06.09. 06:50

Pedagógusait ünnepelte Jánosháza – Hárman kaptak díszdiplomát

Jánosháza – Tartalmas pedagógus életpályát jártak be az ünnepeltek, a munkájuk felidézésével köszöntötték őket Jánosházán.

Bakos Ágnes

– Sokféle a tudomány, mire a gyermekből felnőtt lesz. Tanítóink különféle emberek, s talán úgy van rendjén, hogy utóbb kire szeretettel, kire némi nehezteléssel gondolunk – mondta köszöntőjében Balhási Imréné, a jánosházi önkormányzat kulturális bizottságának elnöke. Felidézte a kisiskolás és a kamasz éveket, hangsúlyozta, mennyire meghatározóak a pedagógusok minden fiatal életében.

– Ma már mások ugyan a tanítás és nevelés módszerei, de ma is hálásak vagyunk pedagógusainknak, akik felkészítik gyermekeinket a sok-sok városi  rendezvényre, vagy éppen olyan kiváló tehetségeket nevelnek, akikre büszkék lehetünk városunk határain túl is – mondta. Beszédében az orvosi munkához hasonította a tanárokét: a gyerekek gondolkodásmódja, szemlélete, vagyis a jövő múlik a nevelők munkáján.

– Kívánom, hogy mind a gyermekek, mind pedagógusaink találják meg a tiszteletet és szeretetet, amit az iskolában, óvodában a tanulásban és a tanításban, a nevelőmunkában lehet – zárta gondolatait a bizottsági elnök.

Fotó: Martonné Balaton Zsuzsanna

Az ünnepségen gyémántdiplomát kapott dr. Kiss Imréné tanító. A díszdiplomát fia, dr. Kiss Imre vette át. „Kiss tanító néni” a kőszegi Tanítóképzőben 1957-ben szerzett tanítói oklevelet – idézte fel a méltatásban Csik Józsefné, a Batthyány Lajos Általános Iskola igazgatója.

Margit néni osztályfőnök, munkaközösség vezető, gyermek és ifjúságvédelmi felelős, úttörő vezetői munkaköröket is ellátott pedagógusi pályáján. Szakmai munkája, rátermettsége, irányító egyénisége miatt sokszor bízták meg vezetői feladatokkal. Nyugdíjasként is vállalt tanítói és vezetői feladatokat, például 1995-től a kemenespálfai tagiskola vezetője volt.

Aranydiplomát vett át dr. Vargáné Somogyi Mária óvodapedagógus Kiss András polgármestertől.

Éva néni 1958 nyarán került Jánosházára, majd négy évvel később, akkor még képesítés nélkül kezdte óvodai nevelői munkáját, a soproni óvóképzőben végzett aztán. 1969-ben az óvoda vezetője lett, a régi kastélyépületben működött akkor az intézmény – emlékeztetett Babics Ferencné, a Batthyány Lajos ÁMK Óvoda vezetője. Folyamatos tanulás és képzések jellemezték Éva néni pályáját, és számos elismerést tudhat magáénak – immár az aranydiplomát is.

Aranydiplomát kapott Kiss Jánosné tanár. Több mint ötven éve, 1966. augusztus 1-jén nevezték ki Jánosházára tanárnak. Magyar-történelem-orosz szakosként végzett, a rendszerváltásig csak oroszt, majd történelmet és magyart is tanított. Csik Józsefné igazgató kiemelte: többször tolmácsolt és rendkívüli feladata is volt, például amikor mínusz 37 °C-ban Leningrádban végzett tanítási gyakorlatot.o

A kitüntetetteket fogadással köszöntötték a művelődési házban a jánosházi

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!