Polgárőrnap Viszákon – A hőség sem riasztotta el a formaruhásokat

Viszák – Sport- és sportos versenyeken mérték össze erejüket (és hőségtűrő képességüket) Vas megye polgárőrei. S persze volt étel és ital is bőséggel. Kitüntetéseket adtak át és köszöntések is szóltak a polgárőrökről, a polgárőröknek.

ÜNNEP

– Hadd halljam, ki a legjobb? – A házigazda viszáki polgárőrökhöz szólt a kérdés a rendezvénysátor mellett, ahol az elnyert trófeának és érmeknek örültek a tagok. Avas József polgármester büszkén gratulált és azonnal vitte fotózni a helyi erőket. Köszöntőjében pedig sok türelmet kívánt Vas megye minden formaruhásának.

– A jelentős javulást mutató Vas megyei bűnügyi statisztikában kiemelt szerepe van a polgárőr egyesületeknek – emelte ki a polgárőrnapi köszöntőjében Marton Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke. Egyre több a polgárőr szervezet: Vas megyében most hetven működik együtt a rendőrséggel – hangsúlyozta az alelnök. – A közbiztonságért sokaknak sokat kell tenni, tévedés, hogy az csak a rendőrség feladata – húzta alá Marton Ferenc. Kellenek a rendőrségnek partnerek, és ezek között a legfontosabb a polgárőség. Ahogy Marton Ferenc fogalmazott: egyre többekben tudatosul, hogy ne csak elvárásai legyenek a lakosságnak a közbiztonság érdekében, hanem tehetnek is érte. A kistelepülések mellett a városokban is egyre fontosabb a munkájuk, és nagy szerepük volt abban, hogy tavaly 23 Vas megyei településen egyáltalán nem történt bűneset – emlékeztetett az alelnök.

EGYÜTTMŰKÖDÉS

A rendőrség és a polgárőrség közötti stratégiai partnerségről beszélt a polgárőrnap protokoll programján Erhardt László ezredes, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság gazdasági rendőrfőkapitány-helyettese. Azt mondta, rendkívül fontos az együttműködés, amit a jövőben szeretnének még szorosabbra fűzni és javítani. Ugyanezt hangsúlyozta Cseh István, az Országos Polgárős Szövetség Fegyelmi Bizottsága vezetője, aki az elnök, dr. Túrós András megbízásából mondott köszöntőt Viszákon. Kiemelte a családtagok támogatását, amely nélkülözhetetlen a polgárőségben végzett munkához. Utalt a polgárőrség berkein belül, hűtlen kezelés miatt kialakult problémákra, amint fogalmazott: meg kell tisztulnia a polgárőrségnek a vadhajtásoktól. – Sikertörténet a polgárőrség – ezt mondta Bedi Ákos, a Vas Megyei Polgárőr Szövetség elnöke, aki hangsúlyozta, hogy idén 25 éves a polgárőrség intézménye. Az utánpótlás-nevelést is kiemelte, azt, hogy óvodákban és iskolákban is jelen legyenek a polgárőrök. Említette, hogy Vas megyében most 1800 polgárőr dolgozik, sok partnerszervezet támogatásával a vasúttársaságtól a biztosító társaságokig.

 

ÉRDEMEK, ELISMERÉSEK

Az ünnepségen átadták a Polgárőr Érdemkereszteket. Az elismerés arany fokozatát kapta Gecse József, a szombathelyi Százhold Polgárőr Egyesület elnöke; Joó László, az Egervölgyi Polgárőr Egyesület tagja, valamint ifj. Perl János, Táplánszentkereszt polgármestere. A Polgárőr Érdemkereszt Ezüst fokozatát vehette át Simon Zsolt, a Viszáki Polgárőr Egyesület elnöke, valamint Kollárits Ferenc, a szombathelyi Claudius Polgárőr Egyesület tagja. A Bronz fokozatot kapta Takó Tiborné, a Hosszúperesztegi Polgárőr Egyesület elnöke; Nagy Antal, az Alsóújlaki Polgárőr Egyesület tagja, valamint Vörös Kálmán, a Magyarszombatfai Polgárőr Egyesület tagja.

Sok-sok tapssal (olykor ovációval) köszöntötték a kitüntetetteket az ünneplők, akik közül sokan fáradtan ültek a finom falatok és hűsítő italok mellé, hiszen kimerítő sportversenyek izzadtak egész délelőtt. A kánikulában való helytállásért még a kitartó focibírókat is külön megajándékozták a szervezők! Mert ilyen csapat, ilyen szervezet a polgárőrség.


szponzorált tartalom
Mérföldkőhöz ért az atomerőmű-beruházás
napi cuki
Csigahéjakkal zsonglőrködő delfineket figyeltek meg Ausztráliában
Fontos tisztában lenni a szerződéskötés részleteivel / 11 perce
Diákmunka nyáron – Szombathelyi iskolaszövetkezet területi igazgatóját kérdeztük
A nyári szünidőben sok diák tud és akar munkát vállalni. Fontos tisztázni, mi mindenre van szükségük ahhoz, hogy szerződni tudjanak, hogy mit kell mindenképpen rögzíteni a szerződésben.
Gyász
"Értünk éltél, bennünket szerettél Legyen a föld olyan könnyű neked, mint amilyen nehéz az élet nélküled." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DOMJÁN GÉZÁNÉ szül.: Horváth Irén életének 89. évében elhunyt. Hamvainak temetése 2020. július 7-én, kedden 12.30-kor lesz a Szombathely-Zarkaházi temetőben. Az elhunyt kérésére szűk családi körben. Egyúttal megköszönjük mindazoknak, akik bánatunkban velünk éreznek. Kérjük a részvétnyílvánítás mellőzését. Gyászoló családja
"Nyugodj békében, legyen szép az álmod, Találj odafent örök boldogságot! Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZUPER JÓZSEF életének 59. évében örökre megpihent. Hamvasztás utáni temetése 2020. július 8-án, szerdán a 17 órakor kezdődő gyászmisét követően lesz az ölbői temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, aki utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család
"Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltál, Te, aki sosem kértél, csak adtál, Örökre elmentél! De a szereteted a szívünkben örökké él." Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága jó férj, szerető apa, nagypapa, dédpapa FARKAS LAJOS 70. évében örökre megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. július 7-én kedden 9.30-kor lesz a Jáki úti temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, bánatunkban együttérzéssel osztoznak. Gyászoló családja
"A szeretet soha el nem múlik." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik szerették, ismerték, hogy KOVÁCSNÉ KÓBOR ANNA 58 éves korában itt hagyott bennünket. Szűk családi körben helyeztük végső nyugalomra a herényi temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel emlékezünk BALÁZS BÉLA halálának 3. évfordulójára. Szerető családja
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik MAROS ANNAMÁRIÁT utolsó útjára elkísérték, mély gyászunkban bármely módon osztoztak. Gyászoló családja
"Megtettem mindent, amit megtehettem, kinek tartoztam, mindent megfizettem. Elengedem mindenki tartozását, felejtsd el arcom romló földi mását." Fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk KIRÁLY FERENCNÉ szül.: Kolonics Irén Ostffyasszonyfán 93 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 7-én, kedden 14.45-kor lesz a Jáki úti temetőben. Gyászoló család
"Egy könnycsepp a szememben érted él, Egy gyertya az asztalon érted ég, Egy fénykép, mely őrzi emléked, S egy út, mely elvitte az életed. A bánat, a fájdalom örökre megmarad, Mindig velünk leszel, az idő bárhogy is halad." Emlékezünk FOGL JÓZSEF halálának 1. évfordulóján. Felesége és családja
"Fáradt, gyenge teste megpihenni tért, Hosszú, szép idő volt, amit ő megért." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismertrék és szerették, hogy a drága jó édesanya, anyós, nagymama, dédnagymama BEDŐCS JENŐNÉ szül. Holecz Erzsébet életének 98. évében örökre megpihent. Temetése 2020. 07. 06-án, hétfőn a 15.30-kor kezdődő gyászmise után 16 órakor lesz a csákánydoroszlói temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család Gasztony, Csákánydoroszló
Fájdalommal tudatjuk, hogy a szerető feleség, drága jó édesanya, nagymama, anyós, testvér és rokon HORVÁTH PÁLNÉ szül. Pintér Zsuzsanna életének 69. évében méltósággal viselt, rövid szenvedés után megpihent. Örök nyugalomra helyezése július 4-én, szombaton, a 10 órai gyászmisét követően lesz Vasszécseny lipárti temetőjében. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik az utolsó útjára elkísérik, bánatunkban bármely módon velünk éreznek. A személyes részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DR. TAKÁCS ILONA 81 éves korában elhunyt. Szülőfalujában helyezzük örök nyugalomra a vásárosfalusi temetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy HODICS JÁNOS életének 70. évében elhunyt. Végső akarata szerint, szűk családi körben elbúcsúztattuk. Gyászoló család
"Te, aki nekünk a világ közepe voltál, Te, aki annyi szeretet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltál, Te, aki sosem kértél csak adtál, Végleg elmentél, emléked szívünkben örökké él..." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BUDAI JÁNOSNÉ szül.: Szalai Piroska 73 éves korában váratlanul elhunyt. Engesztelő szentmise 2020. július 7-én, kedden a Szőlősi Jézus szíve templomban lesz 12.30-kor. Végső útjára a Jáki úti temetőben 13.30-kor kísérjük. A gyászoló család: lánya, férje és unokái
"Nem vársz már minket ragyogó szemekkel, Nem örülsz már nekünk szerető szíveddel, De egy könnycsepp a szemünkben érted él, Egy gyertya az asztalon érted ég. S bennünk él egy arc, egy végtelen szeretet, Amit tőlünk soha senki el nem vehet." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a drága jó édesanya, nagymama, testvér, anyós és rokon GÖMBÖS JÓZSEFNÉ szül. Balázs Zsófia életének 85. évében örökre megpihent. Búcsúztatása és végső nyugalomra helyezése 2020. július 7-én, kedden a 14 órakor kezdődő gyászmisét követően 15 órakor lesz a velemi temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló családja
Emlékezünk HORVÁTH TIBORNÉ szül. Szalai Anita halálának 15. évfordulóján. Szülei és testvérei
"Annyira akartam élni, betegséget legyőzni. Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett. Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Fájó szívvel tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, keresztapa és rokon SIMON JÓZSEF életének 88. évében elhunyt. Örök nyugalomra helyezése 2020. július 3-án, pénteken 12 óra 15 perckor kezdődő gyászmisét követően 13 órakor lesz Sárváron a Sári temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló családja
"Köszönjük, hogy éltél és minket szerettél, Nem haltál meg, csak álmodni mentél. Szívünkben itt él emléked örökre, Ha látni akarunk, felnézünk az égre. A csillagok útján utazol tovább, Ott várj ránk, ha a mi időnk lejár." Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága jó feleség, anya, nagymama és dédmama STÁRI SÁNDORNÉ szül.: Szabó Etelka 83 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 3-án, pénteken 15 órakor lesz a nagysimonyi temetőben. A gyászoló család
"Ő már ott van, ahol nincs fájdalom, Örök álmát őrizze béke és nyugalom." Fájdalommal tudatjuk, hogy KISS ISTVÁN életének 85. évében örökre megpihent. Temetése 2020. július 3-án, pénteken 14.45-kor lesz a Jáki úti temetőben. Engesztelő szentmise aznap reggel a Szöllősi Jézus Szíve templomban 7.30-kor. Egyúttal szeretnénk megköszönni mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak és utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
"Megszólalnak a harangok, Magához hívtak az angyalok, S ha az ég boltján egy csillag sem ragyog, Tudni fogjátok, hogy én ott vagyok." A szeretett apa, férj, após, nagypapa SZVOBODA REZSŐ gyászmiséjét 2020. július 4-én 14 órakor az újperinti Segítő Szűz Mária Templomban tartjuk. A gyászoló család
Fájó szívvel emlékezünk VELEKEY JÓZSEFNÉ szül. Borsodi Mária halálának 1. évfordulójára. Szerettei
üzenet / 38 perce
Soltész Miklós: a hit továbbadása megtartó erő
Magyar otthonok / 40 perce
Még nagyobb tévé? Maradhat!
figyelmeztetés / 52 perce
Ékszer és bankkártya nem való a strandra
vizsgálat indul / 1 órája
Halálos tigristámadás ért egy állatgondozót Svájcban
Mítoszok és manipulációk / 1 órája
Történelmi átverés, hogy a rabszolgatartásért csak a fehérek hibásak
baleset / 1 órája
Lezuhant egy vitorlázógép Miskolcon