Hírek

2012.06.20. 17:22

Reformátusok ünnepe - Négyszáz évvel ezelőtt e napon tartottak zsinatot

Körmend - Több mint kétezren vettek részt a szerdai, jubileumi református találkozón a városi sportcsarnokban.

Kozma Gábor

A reformátusok legmagasabb irányító szervezete, a General Konvent tagjai Szombathelyről érkeztek a Batthyány-kastélyba, majd a református templomhoz vonultak. A konventhez csatlakoztak a Kárpát- medence különböző részeiből érkezett gyülekezetek, lelkészek, valamint számos püspök.

A menet nem sokkal 12 óra után indult, egyre többen csatlakoztak. A tömeg a 8-as főútról lekanyarodva a sportcsarnok felé haladt, az élboly pedig a református templomhoz tért be. Itt emléktáblát avattak a templom falán, a táblát Steinboch József püspök és a jubileumi esemény fővédnöke, Kövér László házelnök leplezte le.  Ezt követően a sportcsarnokban mintegy kétezer hívő előtt emlékeztek a kezdetekre. A többi között felszólalt Bölcskei  Gusztáv, aki arra emlékeztetett: a reformátusok az ország elkötelezett építőkövei. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!