Hírek

2017.07.17. 16:40

Rendhagyó, komplex történelmi irodalomórákat tartottak Bérbaltaváron

BÉRBALTAVÁR Középiskolásokat tanítottak felsőfokon egyetemi tanárok, művészet-, zene-, és színháztörténészek. Irodalmi tábor színhelye volt Nagy Gáspár Kossuth-díjas költő szülőháza.

Pogács Mónika

- Idén a reformkor volt a központi témánk. Igyekeztünk komplexen körbejárni, és történelme mellett zenéjében, építészetében, irodalmában és színházi történéseiben képet adni a korról hallgatóinknak - mondta Pelyach István, a Szegedi Tudományegyetem oktatója, történész.

Az előadók természetesen Nagy Gáspár költészetének megismertetését is célul tűzték ki. A szervezők számára az, hogy visszatérő diákjaik is vannak, biztató visszajelzés. A részvétel jelentkezésen alapul. A Nagy Gáspár Alapítvány Vas és Zala megyei középiskoláknak küldi ki tábori programját, felhívását, amit a magyartanárok kapnak kézbe. Rajtuk múlik, továbbadják-e tehetséges, érdeklődő diákjaiknak az információt az ingyenes táborról.

A diákok fogékonyak voltak az új ismeretekre, komoly szellemi műhely alakult Fotó: Pogács Mónika

- Jelenleg 12 diáknál többet nem nagyon tudunk fogadni, de hiszem, hogy az elkövetkező években akár harminc főre is bővíthetjük majd hallgatóink számát - tette hozzá Pelyach István, aki egyben a Nagy Gáspár Alapítvány kuratóriumának elnöke. A cél tehát az, hogy a részt vevő diákok teljesebb képet kapjanak egy-egy korról. A középiskolai történelemtanítás ugyanis általában a politika-, és hadtörténelem oktatására fókuszál. - Pedig az emberiség története, történelme nem csak háborúkból áll. A történelmi események megbeszélése mellett a művészeteket, az egykori hétköznapokat bemutatva próbáltunk komplex képet vázolni a gyerekeknek a reformkorról - jegyezte meg Pelyach István.

Az előadások mellett jutott idő játékra, kirándulásokra.

Pelyach István már a jövő évi tábor koncepcióján dolgozik: a dualizmus korszakát vagy a két világháború közti időt veszik majd górcső alá.

Novák Ágota mentálhigiénés szakember a paraszti kultúráról is beszélgetett a táborozókkal Fotó: Pogács Mónika

- Nekem a tanárnőm mondta, hogy lesz ez a tábor. Eljöttem és nem bántam meg. Sokat tanultam, jó a csapat, kedvesek az emberek - mondta a zalai Kalamár Jázmin Katalin. Éppen indult egy foglalkozásra, melyet Novák Ágota mentálhigiénés szakember tartott: a diákokkal a paraszti kultúráról, a gyökerek fontosságáról beszélgetett. Voltak drámapedagógiai kurzusok is, Rajner Ágota volt ezek egyik vezetője.

- Most olyan csapat jött össze, akik nagyon fogékonyak voltak, komoly szellemi műhely alakult - jellemezte a drámapedagógus. Az irodalmi tábor komplexitásához idén hozzátartozott a gasztronómia: a reformkor kedvelt süteményét, a pozsonyi kiflit készítették el közösen a diákok és szervezők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!