Hírek

2006.07.07. 02:28

Répce szépei

<b>Répcelak</b> - Idén tavasszal két fiatalember fejéből pattant ki az ötlet, hogy a Répce menti városban szépségversenyt rendeznek.

Benkő Sándor - Takács Gábor

Ötven lány jelentkezett az ország különböző részéből a szépségük megmérettetésére. 

A tegnapi sajtótájékoztatón Nagy György és Varga Kálmán főszervezőktől megtudtuk, hogy a lányok fényképei internetes honlapra kerültek fel, és az előzetes válogatás után huszonnégy lány vehet részt a július 22-ei versenyen. Tizenheten máshonnét érkeznek, s több országos verse-nyen eredményesen szerepeltek. 

A környékről heten jelentkeztek, és vesznek részt a szépségversenyen. A fővédnök a város polgármestere, dr. Németh Kálmán, a zsűri elnöke Szabó József, a közoktatási, művelődési, ifjúsági és sportbizottságának elnöke. A verseny napján 17 órakor kezdődik a programsorozat, amelynek során háromféle ruházatban lépnek a közönség és a zsűri elé a lányok, de lesz majd wellness-parti is. Bállal zárul a nap.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!